A Meatly kutyafalatjai olyan csirkehúst tartalmaznak, amit a startup egy tojásból kivont sejtkultúrából tenyésztett ki. A Chick Bites egyelőre limitált mennyiségben és csak egyetlen üzletben kapható, de a cég célja az, hogy szélesebb körben is elérhetővé váljon.
Azt sejteni lehetett már korábban is, hogy a sejtalapú – vagyis laborban, állati sejtek mesterséges táplálásával készült – húskészítmények Európában először az állateledelek piacán fognak megjelenni. Az engedélyeztetési eljárás valamivel könnyebb, mint az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek esetében.
A környezeti hatás viszont nagyon is jelentős, hiszen a négylábú kedvenceink igen nagy húsfogyasztók. Vagyis a háziállatok tartása hozzájárul az intenzív állattenyésztés működéséhez és fenntartásához, ezzel együtt pedig a klímaváltozás előidézéséhez. A Meatly és a The Pack által gyártott Chick Bites jutalomfalatkái pár hete debütáltak egy angliai üzlet polcain – írja a The Guardian.
A Meatly egy 2022-ben alakult élelmiszer-ipari startup. Tavaly nyáron az Egyesült Királyság illetékes hivatali szervei jóváhagyták az általuk előállított sejtalapú csirkehús használatát állateledelekben. Ezzel az Egyesült Királyság lett a világon az első ország, amely a sejtalapú húsoknak zöld utat adott az állateledelek gyártásához. A Meatly pedig az első olyan gyártó, akinek a sejtalapú készítményét engedélyezték.
Mindig is az volt a célunk, hogy a háziállatok számára gyártsunk sejtalapú húsokat. Felismertük az erre vonatkozó égető szükségletet, hiszen a világon elfogyasztott hús egyötödét a háziállataink eszik meg. Egy átlagos labrador több húst eszik, mint a gazdája
– nyilatkozta a CNN-nek Owen Ensor, a Meatly alapítója és vezetője.
Sejtalapú csirkehús mindenkinek, egyetlen tojásból
A Meatly állítása szerint az általuk gyártott sejtalapú csirkehúshoz szükséges sejtkultúrát egyetlen tojásból nyerték. Ebből a tojásból szerintük „örökké” lehetne etetni az állatokat, ami elég jól példázza, mennyivel kevesebb erőforrást igényel a sejtalapú húsgyártás a hagyományos állattenyésztéshez képest.
A jutalomfalatokat, melynek négy százalékát teszi ki a sejtalapú csirkehús, egyelőre csak egyetlen londoni Pets at Home-üzletben lehet kapni, ami egyébként befektetője is a Meatlynek. Reményeik szerint hamarosan szélesebb körben is hozzáférhetővé tudják tenni a terméket.
Az emberi fogyasztásra szánt termékeket egyelőre hiába keresnénk az üzletek polcain, de egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek, hogy ez a helyzet néhány éven belül megváltozik.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.