ÁllatokBolygóFilmek és kultúra

„Ha akadályozzuk az üzletüket, a saját életünkkel játszunk” – megérkezett a Seaspiracy előzetese

seaspiracy cover - magyarKép: Netflix

A Seaspiracy feltárja a nagyipari halászat működését, megkérdőjelezi a fenntartható halászat lehetőségét és megmutatja, hogy miként járulunk hozzá halfogyasztásunkkal egy szörnyű ökológiai katasztrófa kezdetéhez – ígéri a Netflix a Seaspiracy rövid bevezetőjében.

Korábban beszámoltunk arról, hogy március 24-én érkezik a Netflixre a legújabb nagyszabású vegán dokumentumfilm, amiben Kip Andersen és csapata ezúttal nem a szárazföldi állattenyésztést mutatja be, ahogy azt korábban a Cowspiracy: A fenntarthatóság titka című alkotásukban tették, ugyanis most csak az óceánokra fókuszálnak.

A filmben leginkább Ali Tabrizi és Lucy Tabrizi kalandját követhetjük nyomon, ahogy leleplezik a kevésbé ismert tényeket a túlhalászásról és az óceáni élővilág tönkretételéről. Ali már gyermekkora óta imádta a hatalmas vizeket és annak rejtelmeit, de lelkesedése darabokra hullott, amikor meglátta, milyen kegyetlenséggel és szennyezéssel jár a nagyipari halászat.

Úgy nyilatkozott, hogy elképesztő mértékű pusztítás történik, amiről alig tudnak az emberek, és ami még sokkolóbb, hogy ehhez a kormányok és néhány környezetvédelmi szervezet is hozzájárul, sőt, profitál is belőle.

Seaspiracy előzetes

A legújabb előzetesből kiderül, hogy megszólal a filmben többek között George Monbiot politikai és környezetvédelmi aktivista és író, valamint Paul Watson kapitány, a Sea Shepherd Conservation Society nonprofit szervezet alapítója és aktivistája.

Több thai férfi azt állította a stábnak, hogy veszélyben van az életük azzal, hogy segítenek a filmben, míg egy másik esetben azt a tanácsot kapta Ali, hogy „magára vessen, ha kockáztat”. Rengetegen ki akarták kapcsoltatni a kamerát, és egy nő szerint „a nyílt tengeren egyszerűen a tengerbe dobhatnak a hajóról.”

Az elmondottak alapján arra lehet következtetni, hogy egy véres, kegyetlen üzletről van szó, amiben a profit mindent felülír – ezt erősíti meg az egyik legijesztőbb mondat, ami így szólt:

„Az illegális halászatot irányító szervezetek megegyeznek a drog- vagy az emberkereskedelem mögött álló bűnözői csoportokkal.”

A Seaspiracy magyar feliratos előzetese ezen az oldalon nézhető. Minden jel arra utal, hogy a premier napján már számunkra is elérhetővé válik a Netflixen.

Raul

Raul

Prove alapító
A béke a vallásom, az empátia az iránytűm. Állatjogi aktivistaként és online marketing szakemberként azon dolgozom, hogy egy etikusabb világot építsünk az embereknek és más fajoknak egyaránt. Vegán egy életre.

Írd le a véleményed!

Szünet.

A Veganuár 2020 lezárult. 
Térj vissza néhány hét múlva, hogy elsőként regisztrálj
a 2021-es kihívásra.