Savanyított lilahagyma: 10 perc alatt kész és hetekig fogyasztható

Savanyított lilahagyma

A savanyított lilahagyma különlegessé és izgalmassá teszi a legegyszerűbb ételeket: a szendvicsnek, a köretnek és a salátának is új életet adhat, de különböző mártogatósokat is feldobhatsz vele. Ráadásul mindössze tíz perc összedobni, utána pedig hetekig eláll a hűtőben.

Egyre több zöldségnek és gyümölcsnek van itt az idénye a jó idővel, ami egyben a befőzés időszakának kezdetét is jelenti. A savanyításra úgy is gondolhatunk, mint a befőzés egyszerűbb és gyorsabb előfutárára, amivel ráhangolódhatunk a hosszabb konyhai műveletekre. Ehhez hoztuk most a savanyított lilahagyma receptjét – ha még soha nem készítettél ilyesmit, akkor sem kell aggódnod, ugyanis egyáltalán nem bonyolult elkészíteni.

A savanyított lilahagyma előnyei és hátrányai

Előnyök:

  • Mindössze tíz perc aktív munkával elkészíthető, és ha nagyon türelmetlen vagy, már néhány óra múlva fogyaszthatod is. (Azért érdemes 1-3 napig hűtőben tárolva állni hagyni, hogy összeérjenek az ízek.)
  • Csupán hat, minden háztartásban fellelhető vagy kisebb sarki boltokban is kapható, hétköznapi alapanyagra van hozzá szükség.
  • Roppant egyszerű elkészíteni, mivel nem igényel komolyabb konyhatechnológiai tudást, mint a dunsztolás. Csak fel kell forralni a vizet, hozzákeverni a hozzávalókat, majd a felszeletelt lilahagymára önteni, és hagyni összeérni az ízeket.
  • Rengeteg módon felhasználhatod, például teheted szendvicsbe, burritóba, salátába vagy mártogatósok, például hummusz tetejére.

Hátrányok:

  • Mivel nincs tartósítva, így nem áll el hónapokig, mint a legtöbb befőtt, csak néhány hétig marad friss.
  • Nagyon gyorsan elfogy, amikor rájössz, hogy mennyi mindenhez fel tudod használni, és gyakorlatilag mindent feldob.

Hozzávalók

  • 2 nagy fej lilahagyma vagy 4 kisebb vékonyan felszeletelve
  • 50 ml 10%-os ételecet*
  • 300 ml víz
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál egész fekete bors
  • 1 teáskanál só

* Ha almaecettel vagy egyéb 5%-os ecettel helyettesíted a 10%-os ételecetet, akkor 50 ml helyett 100 ml-t használj.

Elkészítés

  1. A lilahagymát pucold meg, vágd vékony karikákra, és tedd egy kb. félliteres csatos üvegbe vagy befőttesüvegbe.
  2. A vizet forrald fel egy kisebb lábasban, majd add hozzá a cukrot, a sót és az egész borsot. Ha feloldódott a só és a cukor, jöhet hozzá az ecet, majd zárd el és öntsd rá a lilahagymára.
  3. Rázd össze, hagyd kihűlni, majd tedd hűtőbe. Néhány óra múlva már fogyasztható, de igazán 1-3 nap után érik össze.
  4. Hűtőben tárolva kb. két hétig eláll.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének