Most olvasott cikk
Halott állatokkal az autójukon furikáztak egy neves mezőgazdasági egyetem hallgatói

Halott állatokkal az autójukon furikáztak egy neves mezőgazdasági egyetem hallgatói

Az ízléstelen akcióra ráadásul egy adománygyűjtő felvonuláson került sor.

Nem mindennapi látványban volt része az angliai Cirencester lakóinak. Diákok egy élettelen rókát és egy szarvast az autójukra kötve hajtottak végig egy felvonuláson. A szerencsétlenül járt róka végtagjait kék kötéllel rögzítették a járműhöz, míg a szarvas fejét és irháját egy Land Rover motorháztetőjén tették közszemlére.

„Does it get anymore ciren” – olvasható az eredetileg Snapchatre feltöltött fotó alatt, ami körülbelül annyit tesz magyarul: „Lehet-e ennél Ciren-ebb?”, ami a város nevére, vagyis Cirencesterre utal. A rókás fotó hátterében homályosan látszó két járókelő mintha mosolyogna a kikötözött tetem láttán, amitől még elkeserítőbbé válik az eset.

Fotó: Snapchat

A diákok a Royal Agriculture University (RAU) hallgatói, amit a farmerek „Oxbridge”-jének is szoktak hívni. Az elnevezés a világhírű Oxfordi és Cambridge-i Egyetemek nevének összemosása, utalva arra, hogy az iskola mezőgazdasági képzése igen komoly presztízzsel bír.

Hírnevéhez hozzátartozik, hogy a RAU volt az első, angol nyelvterületen alapított mezőgazdasági egyetem 1845-ben.

Friss felmérések szerint az intézmény a hallgatói élmény tekintetében az ország tíz legjobb egyeteme között szerepel. Patronálói között találjuk III. Károly brit királyt, öregdiákjai sorában pedig megjelenik Mark Phillips brit katonatiszt neve, aki Anna brit királyi hercegnő első férje volt.

A hallgatóktól viszont nem áll távol a vad, erőszakos viselkedés, ami miatt már több ízben érte kritika az intézményt.

Sokan azon a véleményen vannak, hogy az egyetemre járó diákok társadalmi helyzetük miatt úgy gondolják, szinte bármit megtehetnek. A nagy presztízsű intézménybe jellemzően tehetős családok gyerekei járnak.

Az egyetem és a rendőrség is elítéli a történteket

Arról egyelőre nincs információ, hogy az állatok milyen módon vesztették életüket. A rókavadászat kutyákkal tiltott tevékenység, de a rókák hivatalosan kártevőnek minősülnek az országban, így egy engedéllyel tartott lőfegyverrel kilőhetőek.

A rendőrség még a felvonulás napján beszélt az érintett diákokkal és azt tanácsolták nekik, hogy tartózkodjanak a jövőben a hasonló viselkedéstől, de tekintettel arra, hogy szabálysértés nem történt, eljárás az ügyben nem indult.

„Elítéljük ezt a viselkedést. Amint tudomásunkra jutott az incidens, a részleteket továbbítottuk a tanulmányi osztályra és megkezdtük az ügy kivizsgálását. Beszéltünk a rendőrséggel és a hallgatói önkormányzattal, hogy kiderítsük, kik voltak érintettek. Egyáltalán nem támogatjuk az ilyen viselkedést, és ehhez mérten fogjuk megbüntetni a közreműködőket” – nyilatkozta az egyetem egyik szóvivője a MailOnline-nak.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.