Hentes egy vágóhídon a levágott állatokkal, vérrel beborítva. A vágóhídi munka veszélyei.

A vágóhídi dolgozók is a húsipar áldozatai

Amikor a húsipar áldozataira gondolunk, akkor elsősorban az ott megölt állatok jutnak eszünkbe. Valóban ők a vágóhidak legnagyobb áldozatai, hiszen

Világbéke Étrend - vegán könyv

Az állatokkal való bánásmódunk a személyiségfejlődésünkre is hatással van

Dr. Will Tuttle – amerikai író, zenész és filozófus – egyik legsikeresebb műve A világbéke étrend, amely a veganizmus értékeit

elhunyt sokak kedvence my best friend hank

Elhunyt Hank, a népszerű malac

Szomorú hírrel indult a mai nap: több százezer ember kedvenc malackája, Hank elhunyt. Barátai, akik örökbe fogadták Hankat, a közösségi

Eltörölték a spanyolok bikafuttató rendezvényét a koronavírus miatt

Eltörölték a pamplonai bikafuttatást a koronavírus miatt

Az évente megrendezésre kerülő, sokszor nagyon kegyetlen és véres bikafuttató fesztivált eltörölték Pamplonában a koronavírus-járvány miatt. A San Fermín bikafuttató

Madárinfluenza Magyarországon

Magyarországon is megjelent a madárinfluenza

3,5 millió baromfit öltek le Bács-Kiskun és Csongrád megyében, miután több állattartó telepen is megjelent a korábban világjárványt okozó madárinfluenza.

A koronavírus egy zoonózis – de mit jelent ez a szó?

Nem csalás, nem ámítás: a címben nem káromkodtunk, csupán egy olyan jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmedet, amely jelentős egészségügyi kockázatoknak

Nagyipari állattartás a vírusok melegágya

Amíg létezik nagyipari állattartás, járványok is lesznek

A jelenleg is tomboló világjárvány kapcsán szinte minden téren merültek fel új kérdések és aggályok: mi van azokkal, akik elvesztették

akashinga-the-brave-ones-movie-poster-01-700x400-1

James Cameron új filmje egy vegán, női hadseregről szól, akik elefántokat mentenek az orvvadászoktól

Egy új dokumentumfilm mutatkozik be a napokban az EarthxFilm filmfesztiválon – amit a koronavírus miatt egyébként online tartanak meg. Már

Két hónapos húsvéti bárányok sírásától hangosak a magyar kamionok

Kevesen tudják, de Magyarország egyik mezőgazdasági sikerágazata az elmúlt években a bárányok exportálása lett. Ennek oka főként az olasz piac

232 kiló vegán állateledelt adományozott egy menhelynek a Vegapet

Sikerrel zárult a Vegapet kampánya, amelyben azt a célt tűzték ki, hogy vegán állateledelekkel támogatnak egy magyar menhelyet. A gyűjtés

Koronavírus teszt

2007-ben megjósolta egy tanulmány, hogy létre fog jönni az új koronavírus

A COVID-19 vírus hurrikánként söpör végig jelenleg a világon, és minden nap felbukkanni látszik valamilyen új információ, hatósági stratégia és

Gracie a sérült kiskuty LEGO kocsit kapott

Legóból készült kocsival szaladgál a mozgássérült kiskutya

Gracie nagy hátránnyal kezdte az életét. Amikor megszületett, a gazdái könyörtelenül meg akartak szabadulni tőle anélkül, hogy még egy esélyt

Élve elásnak 15 millió naposcsibét Iránban

Nemrég egy videó került fel az egyik közösségi oldalra, amin az látszik, hogy több tízezer naposcsibét temetnek el élve. A

A husky egész nap várt a gazdájára

A járókelők elhagyott kutyának gondolták, pedig a gazdi munkaidejének végére várt

Az oroszországi Kaliningrad városban található pláza látogatói és vásárlói nap mint nap egy kék szemű huskyt láttak nyugodtan üldögélni ugyanazon

Dél-Korea vírus állattenyésztés

Dél-Koreában élve elássák a disznókat a vírus miatt

A Care nevű helyi állatvédő szervezet videózta le titokban, ahogy élve elássák a disznókat egy járvány miatt. A videó bemutatja,

Egy 12 éves fiú megmentette kutyáját az agresszív apa elől

Titokban menhelyre vitte kutyáját egy 12 éves fiú, hogy megmentse agresszív apjától

Sajnos az élet nem mindig móka és kacagás. Olykor nehéz döntéseket kell meghoznunk, még akkor is, ha ez összetöri a

Két borjút megmentettek a tejiparból

18 órát utazott egy férfi, hogy megmentsen két borjút a tejiparból

Február elején egy férfi (Jason) megmentett két hímborjút Vermontban, az Egyesült Államokban. Nem ez volt az első mentése, ugyanis arról

Joaquin Phoenix megmentett egy tehenet és borját a vágóhídról

Egy nappal azután, hogy Joaquin Phoenix megnyerte az Oscar-díjat, és beszédében megemlítette, hogy a tejipar milyen kegyetlen az állatokkal szemben,

Kína élve elássa és felgyújtja a fertőzött sertéseket

Élve elássák és felgyújtják a disznókat a sertéspestis miatt Kínában

Brutális leleplező videó szivárgott ki Kínából, amin az látszik, hogy hogyan ölik meg az afrikai sertéspestissel fertőzött disznókat. Tavaly kb.

Vér az utcán egy vágóhíd miatt

Félmillió liter állati vér árasztotta el az utcákat egy vágóhíd miatt

Tengernyi vér ömlött az utcákra Argentínában, Morón városban. A környékbeliek egy nagy robbanást hallottak március 9.-én délután, majd amikor kinéztek

A disznók intelligensebbek a kutyáknál

Zavar, hogy Kínában kutyát esznek? Gondolom, akkor a sonkával is így vagy

Hiába vagyunk tőle több ezer kilométerre, mégis a legtöbben hallottuk már a rettenetes szitokszót: Yulin. A város, ahol évente kutyahús-fesztivált

Joaquin Phoenix Oscar beszéd 2020

Joaquin Phoenix Oscar-díjat nyert, és egy szenvedélyes beszédet mondott a veganizmusról

Ahogy azt sejteni lehetett, Joaquin Phoenix újabb díjat nyert, ezúttal a tekintélyes Oscar-díjat a Legjobb férfi főszereplő kategóriában. Beszédében rögtön

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének