James Cromwell a valóságban is megmentette Babe malacot

A régóta vegán filmsztár, James Cromwell a PETA-val együttműködve dolgozik azon, hogy a csöppség egy állatmenhelyre kerülhessen, miután kiszabadult az

Halálos medvetámadás történt Olaszországban

A medvék életterének csökkenése és a terjeszkedő urbanizáció hatására az általában visszahúzódó, konfliktuskerülő óriások néha veszélyessé válhatnak. Egy 26 éves

Itt az idő, hogy a gyerekek megtudják: mi lesz Peppa malacból?

Egy új kezdeményezés kötelezően megismertetné az iskoláskorú gyerekekkel, honnan származik a tányérjukon lévő hús. Ehhez a népszerű rajzfilm szereplő, Peppa

Kilőtték Borsodban a Svájcból érkezett farkast, nyomozás indult az elkövető vadász ellen

Kétezer kilométert vándorolt Svájcon és Ausztrián keresztül Magyarországig egy fiatal farkas, itt azonban egy vadász végzett vele. Miután fokozottan védett

Kilencezer disznó veszett oda a tűzben Hollandiában

A sertéstelepen tartott állatok közül csak a két kisebb ólban lévők maradtak életben, a leégett főépületekben tartott disznók mind belehaltak

Egyiptom növekvő turisztikai forgalmát a tevék sínylik meg leginkább

A sivatag hajójaként is emlegetett állatok borzalmas körülmények között szenvednek, hogy a turisták tevegelhessenek és fotókat készíthessenek velük egyiptomi kiruccanásuk

Lolita

Lolita, a kardszárnyú delfin 52 évnyi rabság után végre szabadon úszkálhat

A Miami Seaquariumot jelenleg tulajdonló The Dolphin Company, és a Lolita kiszabadításáért alakult alapítvány közös megegyezését a napokban jelentették be

Lucky, a kidobott, lebénult pitbullkeverék újra szerető családra talált

Az egykori gazdája által kidobott, lebénult pittbullkeverék élete egy hajszálon függött csupán, de most már Lucky új, szerető családi körben

Bálnahússal csalogatnák a turistákat Japánba

Japánban a helyi bálnahús fogyasztása évek óta nagyon alacsony, ezért a bálnavadászok a külföldi turistákat céloznák meg a vízi emlősökből

Levágott állatok száma Magyarországon 2022

Ijesztő, mennyi állatot vágtak le tavaly Magyarországon

Közel kilenc év után először csökkent százezer alá a levágott marhák száma, de sertésből és csirkéből is sokkal kevesebbet öltek

Az életéért futott egy vágóhídról megszökött borjú

Egy állatmenhelyen kötött ki az a borjú, aki megszökött egy vágóhídról, majd Brooklyn utcáin menekült üldözői elől. Az őt befogadó

A PETA bevásárolta magát a Budweiserbe, hogy megvédje a lovakat a csonkítástól

A PETA állatvédő szervezet azzal a céllal vásárolt részvényeket a sörgyárban, hogy leszámolhasson végre a brand által használt lócsonkítás gyakorlatával.

izomnövelés növényi fehérjével

Friss tanulmány: növényi fehérjével is ugyanúgy lehet izomtömeget növelni

Egy friss tanulmány semmilyen jelentős különbséget nem mutatott izomépítés terén a vegán, vagyis növényi alapú fehérjét fogyasztó, valamint a mindenevő

Nyírségi Böllérfesztivál - állatkínzás

Videó: élve perzseltek egy disznót egy magyar böllérfesztiválon

Horrorvideót osztott meg együttesen nyolc állatvédő szervezet, amelyen az látszik, hogy egy népszerű böllérfesztiválon a még életben lévő állatot kezdték

Nincs többé mopszos és bulldogos üdvözlőkártya az egyik legnagyobb írószergyártó kínálatában

A turcsi orrú kutyák népszerűsége elképesztő módon nőtt az Egyesült Királyságban az utóbbi években. A Moonpig ajándékgyártó cég – a

Borzasztó videó számol be a kókusztejért dolgoztatott „rabszolgamajmok” sorsáról

Nagy az esélye annak, hogy a Thaiföldről származó kókusztejek alapanyagát borzasztó körülmények között tartott, úgynevezett „rabszolgamajmok” dolgoztatásával állítják elő. Az

Elpusztult Kiska, a világ legmagányosabb delfine, aki 40 évet élt fogságban

Kiska, az utolsó Kanadában fogságban tartott kardszárnyú delfin március 9-én pusztult el abban az apró medencében, amiben több mint negyven

A TikTokon számolnak le a tejipart érő vádakkal a fiatal gazdák Angliában

A videós platformra szerveztek egy versenyt, melynek az volt a célja, hogy bemutassa a tejipar igazi arcát, amit a termelők

Mosómedve néz ki egy fafelület mögül, két mancsával támaszkodik ezen a felületen

Szorult helyzetbe hozott a mogyoróvaj egy mosómedvét

Egy mosómedve megnézte, ki tud-e még nyalogatni egy kis mogyoróvajat a kidobott üvegből, de a kísérlet végül hosszabbra nyúlt, mint

Tyúkok néznek ki ketrecből.

Kiengedné a csirkéket a ketrecből az uniós élelmiszer-biztonsági hatóság

Az Európai Bizottság megrendelésére készített a csirketartás megreformálására állatjóléti javaslatokat az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság. Az uniós cél, hogy 2027-re egyáltalán

britek nemmel szavaztak az állatkertekre

Az angolok 76 százaléka azt szeretné, hogy a nagyvadak többé ne éljenek állatkertekben

Egy friss közvélemény-kutatás alapján elmondható, hogy a britek többsége azt szeretné, ha a politikusok prioritásként kezelnék a vadvédelmet és az

Újabb megrázó vágóhídi videó, ezúttal Kanadából

A rejtett kamerás felvételeken jól látható kegyetlenkedés miatt az Animal Justice pert indított a vágóhíd ellen. A kanadai állatjóléti szervezet,

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének