A növényi étrend jelentősen segíti a fogyást és csökkentheti a diabétesz kockázatát

Igazán biztató tanulmány jelent meg azok számára, akik éppen most tervezik a fogyást. A kutatók csodálatos eredményt értek el egy

Omega 3 és Omega 6 zsírsavak növényi vegán étrendben

Omega zsírsavak bevitele vegán étrenddel

A zsír a táplálkozásunk egyik legalapvetőbb energiaforrása. Egyesek igyekeznek kerülni őket, mások kifejezetten sok zsírt fogyasztanak. Étrendünket helyes összeállítása érdekében

TMAO molekula

TMAO – egy alig ismert molekula, ami az állati eredetű ételek útján veszélyezteti az egészséget

Tudjuk, hogy a növényi étrend hozzájárul a hosszabb élethez és csökkenti sok, nyugati életvitel mellett gyakorinak számító, súlyos betegség kialakulásának

Neandervölgyi ember étrendje.

Mégsem a hús, sokkal inkább a növényi táplálék felelt őseink agyának fejlődéséért

Mégsem a hús állt az ősember étrendjének középpontjában egy új kutatás szerint, ami a neandervölgyi ember fogazatából gyűjtött baktériumokat vizsgálta.

Olcsó vegán étrend - Veganuár

A vegánok kevésbé vannak kitéve a COVID-19 súlyosabb szövődményeinek

Hivatalosan is megerősítést nyert: a vegánok esetében jóval ritkább a COVID-19 súlyos lefolyása. Ezzel szemben az alacsony szénhidrát-, illetve magas

Miből nyeri erejét egy rekordtartó vegán ultrafutó?

A jó példáknak és a lassan, de biztosan változó tudományos háttérnek köszönhetően, a fehérjemítosztól sokáig elszakadni képtelen élsportolók között is

Testépítés vegán étrenden - útmutató

Testépítés és sportolás vegán étrenden – komplett útmutató

Egyre több élsportoló tér át növényi étrendre. A gyenge, aszkétikus vegán sztereotípia mára már meghaladottá vált. Erős, izmos és szálkás

dr iller barbara portré - prove.hu

MOTE: orvosszakmai szervezet a növényi étrend és az életmódorvoslás jegyében

Mindenképpen szimbolikus üzenete van annak, hogy éppen április 22-én, vagyis a Föld napján jegyezte be a Budapest Környéki Törvényszék a

Vasbevitel vegán étrenden – minden, amit tudnod kell róla

A vas a szervezetben számos funkcióhoz hozzájárul. Hiánya esetén a vér kevesebb oxigénnel látja el a sejteket, aminek következtében fáradtság,

növényi ételekkel a covid ellen

Hogyan erősíthetjük az immunrendszerünket a COVID-19 ellen?

A COVID-19 járvány során a nemzetközi adatok szerint több, mint 140.000.000 ember fertőződött meg 2019 vége óta. A számok világviszonylatban

Az endometriózis enyhítése növényi étrenddel

Az endometriózis egy krónikus gyulladással járó, ösztrogénfüggő betegség, mely a termékeny korban lévő nők legalább 10%-át, a termékenységzavarral érintett hölgyeknek

Hayek Kórház vegán étrendet kínál

A világon először: egy libanoni kórházban kizárólag vegán ételeket kapnak a betegek

Amire oly régóta várunk, Libanonban március 1.-je óta végre valóság. A főváros egyik kórházában, ahol értelemszerűen beteg embereket kezelnek, többé

Real Madrid csökkenti a húsfogyasztást

A Real Madrid játékosai elkezdték csökkenteni a húsfogyasztásukat

Igazi bombaként robbanhat a sportvilágban a Real Madrid labdarúgócsapatának eheti bejelentése, miszerint a Galaktikusok a húsfogyasztás csökkentése mellett teszik le

A húsevés megrövidíti az életünket

Egy 475.000 fővel készült új kutatás bizonyítja, hogy a húsevés megrövidíti az életünket

Amikor az egészséges étrendről van szó, gyakran egymásnak ellentmondó ajánlásokkal szembesülünk, melyek között nehéz eligazodni. A növényi táplálkozás ma még

Kezdő vegánok gyakori hibái

10 kritikus hiba, amit a kezdő vegánok gyakran elkövetnek

Egy jól összeállított vegán étrend a környezet megkímélése mellett számos előnnyel járhat. Kutatások támasztják alá súly-, vércukorcsökkentő hatását, valamint azt,

magyar vegán ultrafutók - bódis tamás és lubics szilvia - prove.hu

Magyar vegán ultrafutók bizonyítják a növények erejét – páros interjú Lubics Szilviával és Bódis Tamással

A vegán étrenddel szemben leggyakrabban felhozott kifogás, hogy nem tartalmaz elég fehérjét, ezért sem fejlődésben lévő gyermekeknek, sem pedig sportolóknak

A növényi étrend megvédhet a COVID-19 súlyosabb szövődményeitől?

Nemrég még el sem tudtuk volna képzelni, hogy ennyire megváltozik az életünk. A járvány elleni védekezés sok területen korlátozza életünket,

A növényi étrend jelentősen javíthatja a mentális egészséget

Szerencsére egyre többen tudják, hogy étrendjük mennyire fontos egészségük megőrzése szempontjából. De mi a helyzet a mentális egyensúllyal? Az, hogy

Vércsoport diéta vs növényi étrend

Vércsoport diéta vs. növényi étrend: melyik bizonyított?

Gyakran merül fel annak lehetősége, hogy eltérő tápanyagokra és élelmiszerforrásokra lenne szükségünk attól függően, hogy milyen vércsoporthoz tartozunk. Ha ez

Inzulinrezisztencia vegánként

Élhetek-e növényi étrenden, ha inzulinrezisztenciám van?

Gyakran félnek belevágni a növényi alapú táplálkozásba azok, akik inzulin-rezisztenciával küzdenek, hiszen sokszor orvosaik is óvva intik őket a szénhidrátoktól.

Egy vegán gyerek zöldségekkel a kezében mosolyog a kertben

Lehet-e vegán egy gyerek?

Egyre több család igyekszik etikai vagy egészségügyi megfontolásból növényi alapú étrendet folytatni. Amíg ez felnőttek esetében többnyire önkéntes döntés eredménye,

Érvek a tofu mellett

A leggyakoribb mítoszok a szójáról, megcáfolva

Az utóbbi években egyre gyakrabban találkozhatunk szójaellenes álláspontokkal, amelyek állítják, a szója egészségtelen, női hormonokat tartalmaz, ráadásul álszent dolog a

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének