Biznisz

Brighton vegán csirkés étterem

Megnyílt Brighton első “vegán csirkés” étterme, 4 óra alatt elfogyott minden

Úgy tűnik, érdemes volt kitalálni a KFC-re hasonlító vegán csirkét, ami 100%-ban növényi alapanyagokból készült. Az újonnan nyílt Really Happy

Az Aldi megnyerte a Legjobb Élelmiszerlánc Díjat a széles vegán választékával

Az Aldi felismerte, hogy a vásárlók egyre több olyan árut keresnek, mely megfelel a személyes igényeiknek, ezért bőségesen feltöltötte a

Sephora betiltja a nyércből készült műszempillákat

A Sephora betiltja a nyércbundából készült műszempillákat

Egykor sok helyen éltek nyércek Európában, még hazánkban is, manapság azonban a kihalás fenyegeti a menyétek családjába tartozó aranyos kis

Hooked vegán lazac

Egy svéd startup növényekből csinált vegán lazacot

A halakat – legyenek akár édes- vagy sós víziek – valamilyen furcsa oknál fogva sokan nem tekintik állatoknak. Még a

Vegán hamburgerek kapják a legnagyobb befektetéseket a koronavírus idején

Miközben a húsipar a túlélésért küzd, a vegán cégek 930 millió dollár befektetést kaptak a COVID-19 idején is

Míg a húsipart valósággal letarolta a koronavírus-járvány, addig a növényi alapú húspótlók piaca tovább dübörög: a gazdasági krízis ellenére 2020-ban

Smoothie-N-Go magyar vegán termék

Smoothie-N-Go: magyar vegán termék hódít a Kickstarteren

Óriási a kereslet smoothie italporra, ami ráadásul vegán is. A Smoothie-N-Go a Kickstarteren kért pénzt a projektre, és máris több

Csirkék a húsiparban

Idén 20 milliárd dollárt bukhat a húsipar

A COVID-19 rendesen betett a húsiparnak: az idei, 2020-as évben elvileg 20 milliárd dolláros veszteségre lehet számítani, állítják a szakértők.

veganburger

Amerikában 280%-kal nőtt a vegán húsok eladása a koronavírus miatt

Az már biztosnak tűnik, hogy a koronavírus nem csupán a világpolitikában rendezi át az erőviszonyokat, de a gazdaságra és az

Kínában egyre több helyen kínálnak vegán húsokat

A Beyond Meat kínai Starbucks kávézók ezreiben kezdte el forgalmazni a növényi alapú termékeit. A KFC gyorsétterem-hálózat pedig bejelentette, hogy

A Calvin Klein leállt a szőrmével

A Calvin Klein és 16 másik divatcég felhagyott a szőrmével, mert „a jövő divatja vegán”

A Global Brands Group (GBG), amelyhez több tucat divatcég tartozik, bejelentette, hogy felhagy a szőrmegyártással. A vállalat nem készít több

Csökken az amerikai tejfarmok száma

Közel 3300 amerikai tejfarm zárt be tavaly

Az USA tejfarmjainak száma fogyatkozik. A Mezőgazdasági Minisztérium szerint ez közel kilenc százalékos csökkenést mutat a tavalyi évhez képest. 2019-ben

Vegán, bőr nélküli belsővel hódít a Range Rover

A Land Rover egy ideje már keresi és kutatja azokat az utakat, amik egy etikusabb, fenntarthatóbb jövő felé visznek. Éppen

A BMW nemsokára egy vegán, elektromos meghajtású városi luxusterepjáróval lepi meg a márka szerelmeseit

A BMW új elektromos terepjárója teljesen vegán

A BMW nemrég tette nyilvánossá a közelgő luxus elektromos terepjárója hivatalos prototípusának képeit, és a cég állítása szerint a belső

Borden Dairy Company csődbe ment

Amerika legrégebbi tejipari vállalata csődbe ment

Ezúttal a Borden Dairy Company, egy nagy múltú, hatalmas tejipari vállalat jelentett csődöt – két hónapon belül ez már a

Megugrott a Dr. Martens bevétele, miután piacra dobta a vegán csizmákat

A Dr. Martens nyeresége 2019. március végéig 70%-kal nőtt, ami az új vegán csizmáknak köszönhető. Az online vásárlások bevételei szintén

A növényi tej nyert - csődbe ment a legnagyobb tejipari vállalat

Amerika legnagyobb tejipari vállalata csődbe ment

Amerika legnagyobb tejtermelő üzeme, a 94 éves Dean Foods a csőd szélére került a tejtermékek iránti kereslet csökkenése és a

Az IKEA elhagyja karácsonyi menüjéből a húst, helyette vegán alternatívákat kínál

Az angliai IKEA eltávolította a pulykahúst a karácsonyi menüből és helyette gyökérzöldségekből készült Tarte Tatint, azaz karamellizált almatortát, valamint növényi

A McDonald’s is bevezeti a vegán Beyond Meat burgert

Már ez az óriásvállalat is egyre jobban nyílik a vegán piac felé, miután bejelentette az új „növény, saláta és paradicsom

Összeomolhat a hús- és tejipar 2030-ra, állítja egy új jelentés

Maga a marha- és tejipar azonban nem fog teljesen csődbe menni. Az új technológiás szövettenyésztésé és az erjesztett élelmiszereké lesz

Vegán bőrbelsővel érkezik a Tesla Model 3

A Tesla Model 3 belseje mostantól teljesen vegán

Nem olyan régen a Tesla az üléseinek összes opcióját „Tesla Szintetikus Anyagra” váltotta, ami azt jelenti, hogy elkezdtek vegán bőrt

Vegán-növényi-étrend-kanada

A kanadai fiatalok szerint a növényi húspótlókban rejlik a jövő

Angus Reid új felmérése szerint a megkérdezett kanadaiak 95 százaléka tájékozott a növényi alapú húskészítmények terén, és a fiatalabb generációk

Ez az apa 45 kilót fogyott növényi étrenddel, ezért most vegán éttermet nyitott

DeSoto, Texas – a vegán étrendre váltása után James McGee élete teljesen megváltozott és reméli, hogy a növényi alapú ételek

Vegán receptek kezdőknek és veterán növényevőknek egyaránt. Több, mint 300 tápláló és ízletes növényi alapú fogás egy helyen. Vegetáriánus és vegán étrenden élők által kedvelt finomságok, amit a mindenevők is garantáltan szeretni fognak. Megtalálható közöttük laktózmentes, gluténmentes, szójamentes vagy akár “mindenmentes” fogás is. Magyaros vegán receptek is akadnak, mint a rakott krumpli és a vegán töltött káposzta. A teljes értékű növényi étrend követői is megtalálják a számukra megfelelő olajmentes és feldolgozott ételektől mentes étkeket, ahogy azok is, akik különleges ételeket keresnek, mint a focaccia. Válogass kedvedre és oszd meg családoddal, barátaiddal. Jó étvágyat kíván a Prove csapat!

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének