Most olvasott cikk
„Aztán rovarokat eszünk?” – Ha a vegánokon múlik, biztos nem

„Aztán rovarokat eszünk?” – Ha a vegánokon múlik, biztos nem

Egy fehér tálban és egy kanálon rovarfehérje-por, az asztalon mellette két tücsök

Fenntarthatósági okokból egyre nagyobb figyelmet kap a rovarfehérje, sokan ebben látják a fantáziát az élelmezési rendszer zöldítésére. A vegán életmód mellett etikai okokból elkötelezettek számára azonban nem opció a rovarevés.

„Persze, aztán együnk mindenféle tücsköt, bogarat! Köszönöm szépen, én maradok a jó kis csülökpörkölt és töltött káposzta mellett.” A kommentszekcióban és a személyes beszélgetésekben is rendre felbukkan egy-egy ehhez hasonló megjegyzés, amikor felmerül, hogy érdemes lenne csökkenteni az emberiség húsfogyasztását.

Ez a megállapítás sokszor annak ellenére fogalmazódik meg, hogy a beszélgetőpartner vagy közösségi oldalon a poszt írója éppenséggel a növényi étrend mellett érvel. Márpedig a növényi alapokra épülő táplálkozásba természetesen a rovarok sem férnek bele.

Miért nem fér bele a rovarfehérje a vegánoknak?

A vegán életmód alapja, hogy arra törekszel, ne zsákmányolj ki állatokat sem közvetlenül, sem közvetetten. Ennek csak egy része a táplálkozás, valójában kiterjed sok egyéb életterületre, például az öltözködésre és a szórakozásra is.

Növényi étrend mellett nincs helye a tányéron semmilyen állati eredetű terméknek, így rovarnak sem.

Az állatok élelmezési célú tenyésztése és leölése tönkreteszi a bolygót, ráadásul évente több milliárd élet kioltását eredményezi. Miközben tény, hogy az embereknek abba kell hagyniuk a sertések, tehenek, csirkék és más állatok fogyasztását, a rovarfehérjére való áttérés szörnyű ötlet. Az összes faj – köztük a sajátunk – érdekében sürgősen fel kell hagynunk azzal, hogy megpróbáljuk végigenni magunkat az állatvilágon

írja a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) állatvédő szervezet.

Bármely állat felhasználása élelmezési vagy bármely egyéb céllal, etikai problémákat vet fel. Egyesek szerint azonban mégiscsak előnyösebb lenne morális szempontból is a hagyományos haszonállatok helyett a rovarok felé elmozdítani az élelmezési rendszert. Az ezt vallók rendszerint azzal érvelnek, hogy egy csirkének, disznónak vagy tehénnek mégis gazdagabb az érzelmi világa, fejlettebb az érzékelése, mint egy rovarnak. Közben azonban egyre több kutatás igazolja, hogy a rovarok is intelligens, érző élőlények.

De valójában elég már csak a rovarokkal kapcsolatos alapvető ismereteinkre támaszkodni ahhoz, hogy ezt felismerjük. Gondolj csak a hangyák bonyolult életstruktúráira, vagy arra, miképpen kommunikálnak egymással a méhek egy-egy méhlegelő térbeli elhelyezkedéséről! De a tücskök is önzetlen és elkötelezett társak, a hím tücskök akár az életüket is kockáztatják, hogy megvédjék a vemhes nőstényeket.

Fenntarthatósági okokból etetne minket rovarokkal az EU

Az Európai Unió figyelme az elmúlt években egyre inkább a rovarfehérjében rejlő lehetőségek felé fordult. Egyre több rovarfehérjének adnak zöld jelzést por és egyéb szárított formában. A blokk vezetőinek elsődleges célja ezzel, hogy csökkentsék az élelmiszeripar, azon belül is leginkább a nagyipari állattartás jelentős környezeti hatását.

Tény, hogy a klímakrízis lassításában nagy előrelépés lenne, hiszen a rovarok

  • jó fehérjeforrásnak számítanak,
  • sokkal kevesebb földterületet és vizet igényelnek,
  • ráadásul az üvegházhatású gázkibocsátás tekintetében is sokkal kedvezőbbek a marha-, csirke- és sertéshúsnál vagy éppen a tejtermékeknél.

Egyes becslések szerint a tücskök tenyésztése során 50-90 százalékkal kevesebb földet használnak fel egy kilogramm fehérje előállításához, mint a hagyományos állattenyésztés során.

Mindez azonban nyilvánvalóan nem érvényteleníti a rovarok fogyasztásával kapcsolatos etikai aggályokat. Ráadásul a húsfogyasztás környezetvédelmi hátrányai növényi étrenddel is kiküszöbölhetők, ezt számos tanulmány igazolja.

  • A vegán étrend környezeti hatása mindössze 30 százaléka a húst gyakran fogyasztókénak. A Nature Food folyóiratban 2023-ban megjelent tanulmány készítői ezt 55 ezer ember táplálkozását vizsgálva és öt kulcsfontosságú mérőszámhoz kapcsolva állapították meg. Ezek a mérőszámok a következők voltak: üvegházhatású gázok kibocsátása, földhasználat, vízhasználat, vízszennyezés és a biológiai sokféleség csökkenése.
  • De elemzők azt is kiszámolták már, mi történne, ha a húsfogyasztás terén élen járó országok 30 százalékban növényi alapú ételekkel helyettesítenék a húst. Arra jutottak, hogy szinte a komplett légi közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás ellensúlyozható lenne ezzel.

A zöldebb, környezetbarát táplálkozás abszolválásához tehát szükségtelen a rovarfehérje felé kacsingatni.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének