Most olvasott cikk
Robert Downey Jr. jelentős összeget fektetett egy húsalternatívákat gyártó vállalatba

Robert Downey Jr. jelentős összeget fektetett egy húsalternatívákat gyártó vállalatba

Robert Downey Jr vegán húsba fektet

A színész nem kis összeggel támogat egy élelmiszer-technológiai céget, melynek célja, hogy kompromisszumok nélkül állítsanak elő minőségi vegán húskészítményeket.

A popkultúrában leginkább Tony Starkként – vagyis Vasermberként – ismert amerikai filmsztár komolyan foglalkozik a természetvédelemmel, és népszerűségét, valamint anyagi lehetőségeit felhasználva igyekszik egy kicsit jobb hellyé varázsolni a világot.

Ebbe az irányba tett legfrissebb lépése, hogy saját befektetőcégén keresztül (FootPrint Coalition Ventures) igen jelentős összeggel támogatja a Motif FoodWorks vállalatot, akik azt az ambiciózus célt tűzték ki maguk elé, hogy újragondolják a növényi alapú ételgyártást.

Ha azt akarjuk, hogy a növényi ételek ténylegesen elősegítsék a fenntarthatóságot, akkor egyszerre kell táplálónak és ínycsiklandónak lenniük. A finomabb ízvilágra és a magasabb tápértékre fókuszálva a Motif nem csak a szektor jelenét gazdagítja, de a jövő növényi ételgyártásának alapjait is lerakja

– indokolta döntését a színész.

Az élelmiszer-technológiai vállalat nem csak anyagi támogatást kap a színész szervezetétől, de közösen fognak együttműködni abban, hogy eddig nem látott növényi alapú termékek kerüljenek a boltok polcaira.

Mindegy, hogy egy áruház polcán vagy a menün szerepel, a célunk, hogy a vásárlóinknak olyan növényi alapú termékeket állítsunk elő, amire szó szerint vágyakoznak. Nem is lehetnénk boldogabbak, hogy Robert és a FootPrint Co. anyagilag és szakmailag is támogatnak minket, valamint a piacot

– nyilatkozta Jonathan McIntyre, a Motif FoodWorks CEO-ja.

A szektor egyre csak növekszik

Nem véletlen, hogy a filmsztár egy ételgyártással foglalkozó céget támogat. A piac folyamatosan és igen nagymértékben növekszik, a növényi alapú étkezés, valamint a növényi fehérjekészítmények már egyre elterjedtebbek és jobb minőségűek.

A Motif a támogatás tényével egyidejűleg azt is bejelentette, hogy a saját gyártási technológiájuk mellett három, saját készítésű terméket is elérhetővé tesznek étkeztetéssel foglalkozó cégek, áruházak, viszonteladók részére is. Ezek a vegán húsok elvileg a cég gyártási technológiáit voltak hivatottak bemutatni, de olyan jól szerepeltek a fogyasztói és vásárlói teszteken, hogy önállóan is polcra kerülnek majd.

Marhára (Motif MoBeef) és disznóra (Motif MoPork) emlékeztető készítményeik már idén, a csirkés (Motif MoChicken) verzió pedig jövőre kerülhet forgalomba.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.