A Stats NZ új jelentése szerint 2007 és 2019 között 3,18%-kal nőtt a tejelő tehenek üvegházhatású gázkibocsátása. A mezőgazdasági tevékenységek — főként a szarvasmarha- és juhtartás — az adatok szerint az összes ipari és háztartásbeli kibocsátás több, mint feléért felelősek.
Új-Zélandon egyidőben 6,3 millió tehenet tartanak — ez arányosan nézve a szigetország egyik legsúlyosabb környezetszennyező tevékenységei közé tartozik.
Steve Abel, az új-zélandi Greenpeace szóvivője azt nyilatkozta a Guardiannek: egyáltalán nem meglepő, hogy amikor hagyjuk az ipart saját magát szabályozni, tulajdonképpen utat engedünk annak, hogy a szennyező tevékenységeiket a megszokott módon folytassák. Szerinte közbeavatkozásra van szükség, a törvénynek szabályoznia kell az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Az összes iparosodott ország közül Új-Zélandon növekedett a közelmúltban a második legnagyobb mértékben az ÜHG-kibocsátás: 1990 és 2018 között 57 százalékkal. Az ország 2019-ben hozott klímatörvénye szerint a kormánynak részletes tervet kell kiadnia arról, hogy 2050-re hogyan fogják elérni a klímasemlegességet, ez azonban egyelőre nem történt meg.
A terv alapjául a Klímaváltozási Bizottság jelentése kell, hogy feleljen, amiben szó van arról is, hogy a metánkibocsátást a szarvasmarha-tenyésztés optimalizálásával, valamint az állatok számának csökkentésével lehetne elérni.
Az ipari érdekeltség persze nem nézi jó szemmel az egyre növekvő elszámoltathatóságot: Andrew Hoggard, az új-zélandi Federated Farmers elnöke szerint az országnak nem kellene hadjáratot indítania a mezőgazdaság ellen, csak azért, hogy csökkentse a kibocsátást, mert az “nem old meg semmit”.
Hozzátette: 2006 óta csökken az országban a metánkibocsátás. Ez az állatás azonban ellentmond a tényadatoknak: 2006-ban kifejezetten magas volt Új-Zéland metánkibocsátása, 2008 óta pedig leginkább növekszik.
Steve Abel, a Greenpeace szóvivője szerint az új jelentés számai konzervatív becslésnek foghatóak fel, mivel a szállítás, valamint több egyéb tényező sem szerepel a számításokban.
“A tejipar ígéretei, miszerint majd szabályozzák magukat és megoldják ezeket a problémákat, egyértelműen nem kerültek betartásra, és ezt a kibocsátási adatok is megerősítik”
— nyilatkozta.
Az új-zélandi tehenek problémája annak a kirakósnak egy újabb darabja, amely egyre egyértelműbbé teszi: az állattenyésztés sokkal többet nyom a latba a klímaváltozás problémakörében, mint azt eddig gondoltuk.
