A rákok központi idegrendszerének aktivitása fokozódik, ha fájdalmas ingereknek teszik ki őket – állítja egy új tanulmány. A kutatók szerint ez arra utal, hogy a rákféléknek vannak fájdalomreceptoraik, amiken keresztül érzékelik és feldolgozzák a fájdalmat.
A rákfélék valószínűleg rendelkeznek fájdalomreceptorokkal, képesek a fájdalom megélésére, nem csak reflexszerű reakciót adnak a külső behatásokra, állítja egy új kutatás. Ez több korábbi tanulmány eredményeit erősít meg, amik szintén erre a következtetésre jutottak.
Azonban ez az első olyan kutatás, ami pszichofiziológiai, EEG stílusú vizsgálatokkal bizonyította az állatok agyában fellépő aktivitást. Ezeket a különböző mechanikai és kémiai stimulációk váltották ki – írja a tanulmányt publikáló egyetem. Az eredmények azért is jelentősek, mert ezek az állatok jelenleg nem esnek az EU-s állatjóléti törvények oltalma alá, annak ellenére, hogy megítélésük az utóbbi időben sokat változott.
A kutatás a közönséges (nociceptív) fájdalomérzetet vizsgálta, az idegi (neurapatív) fájdalomérzetet nem. A két fájdalomérzet között az a lényeges különbség, hogy a közönséges fájdalomérzetet általában a szövetek sérülésével járó inger (vágás, égés, zúzódás, vegyi sérülés stb.) váltja ki. Tehát ez a fájdalomérzet az, amire a legtöbben gondolnak a szó hallatán.
A rákféléket, például a parti rákokat gyakran használják a tudományban és az akvakultúrában is. Ahhoz, hogy a körülményeiket javíthassuk, elengedhetetlen annak megértése, hogy éreznek-e fájdalmat
– írják a kutatók.
A kutatók szerint nem kell minden rákfélét invazív vizsgálatoknak kitenni
Ahhoz, hogy a rákfélék fájdalomreceptorainak jelenlétét és a behatásokra adott agyi aktivitást mérni tudják, a kutatók elektródákat helyeztek parti tarisznyarákok agyába. Ezt követően kémiai és fizikai módon okoztak fájdalmat az állatoknak, hogy a külső ingerekre adott idegi reakciót megfigyelhessék. Az ingerelt területek a tarisznyarákok ollóin és lábain lévő puha szövetek, valamint a csápok voltak.
A fizikai behatásra adott reakció erősebb és gyorsabb lefolyású volt, míg a kémiai bántalmat követően tovább tartott a reakció. A vizsgálatok következtében az állatokat értelemszerűen különböző kellemetlen hatásoknak kell kitenni. A kutatás vezetője, Eleftherios Kasiouras szerint azonban nem szükséges minden rákfélével ugyanezt megtenni.
Magától értetődő, hogy a legtöbb állat számára szükség van valamiféle fájdalomérzékelő mechanizmusra, hogy elkerüljék a veszélyt. Nem hiszem, hogy minden rákfélét hasonló vizsgálatoknak kell alávetnünk, hiszen a felépítésük, ezzel együtt pedig az idegrendszerük is nagyon hasonló. Joggal feltételezhetjük, hogy a garnélák, languszták, homárok is küldenek jeleket a külső behatásokról az agyukba, ahol azt feldolgozzák.
A kutatók remélik, hogy az eredmények hatására döntéshozói szinten is változni fog ezeknek az állatoknak a megítélése. A továbbra is kevés védelmet kapó rákfélék élve forrázása, ami a mai napig bevett szokás, a jelenlegi kutatás értelmében egy olyan folyamat, amit a rákok a központi idegrendszerükbe továbbított jelekkel érzékelnek, és fájdalomként élnek meg.
