pingvinek

Pingvinek is áldozatul estek a madárinfluenzának egy angol állatkertben

A fogságban tartott pingvineket el kellett altatni, de elképzelhető, hogy további áldozatokat szed a H5N1-járvány a szigetországban.

A Hampshire megyei Marwell állatkert december 6-án jelentette be a weboldalukon olvasható közleményben, hogy a területén madárinfluenza-vírussal fertőzött állatokat találtak a hatóságok. Az első vizsgálatok alapján négy állat volt fertőzött, ők elpusztultak a betegség következtében.

Egy nappal később az állatkert frissítette a közleményt, és azt írták, újabb négy pingvinnél állapították meg a betegséget, a törvény értelmében pedig őket is kötelesek voltak elaltatni.

Egyelőre nincs információ arról, hogy több állatnál is kimutatták volna a fertőzést. A negatív eredménnyel tesztelt pingvineket 21 napra elkülönítik, majd egy végső vizsgálatot követően nyilvánítják őket fertőzéstől mentesnek.

Az állatkert a tomboló járvány miatti előírásoknak megfelelően a flamingókat zárt térbe terelte, illetve a pingvineket is elkülönítve tartják. A Tropical House és a madársétányok jelenleg nem látogathatók.

A bevett szokásoktól eltérően – amiket az ételként tartott állatokra rendszeresen alkalmaznak – csak a pozitív teszteredménnyel rendelkező állatokat ölik le, de a teljes állatkerti populációt nem, ahogy egyébként tennék azt egy szárnyasokat tenyésztő telepen, ahol felüti a fejét a madárinfluenza.

Az intézmény mindkét közleményében kiemeli, hogy az állatkert a járványhelyzet ellenére továbbra is látogatható, néhány látványosságon kívül minden terület nyitva.

„Bemutattuk [a hatóságoknak] a vészhelyzeti tervünket és a Madár Csapat munkáját, ennek eredményeként pedig úgy határoztak a hatóságok, hogy továbbra is nyitva maradhat az intézmény” – olvasható a nyilatkozatban.

Angliában tombol a H5N1-járvány

Pár napja számoltunk be róla, hogy a szigetország történelmének legdurvább madárinfluenza-járványával küzd. A szabadtartású pulykaállomány fele elhullott, ami körülbelül 600.000 madarat jelent.

A vírus nagyon gyorsan terjed. Olyan esetre is volt példa, hogy egy majd’ 10.000 állatot számláló farmon az első regisztrált megjelenéstől számított pár napon belül az összes szárnyas elpusztult a fertőzés következtében. Egyes becslések szerint tavaly október óta 5 és fél millió madár halála írható a H5N1 számlájára Angliában.

„Ebben az évben az eddigi legnagyobb madárinfluenza-járvánnyal nézünk szembe és a számok egyre csak növekszenek az intenzív gazdálkodású, valamint a szabadtartású farmokon egyaránt. A veszélye annak, hogy az állatok elkapják a betegséget, olyan magas, hogy szükséges a madarak elzárása határozatlan időre” – adott hangot aggodalmának Dr. Christine Middlemiss, az Egyesült Királyság vezető állatorvosa.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Jane Goodall kék garbóban, vállán egy szürke-kék mintás kendővel mosolyog a kamerába, fekete háttér előtt

A remény hangja, milliók hőse, aki a szívével kutatott – Jane Goodallra emlékezünk

Amikor Jane Goodall 1960-ban először lépett a tanzániai Gombe partjára

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének