Épp a New York állambeli Albanyba szállított kutyákat Kim Seuk, egy állatmentő pilóta, mikor lezuhant a gépe. A balesetet – amelynek okát még vizsgálják a hatóságok – két kutya élte csak túl.
Repülőszerencsétlenségben elhunyt egy pilóta, Kim Seuk, aki korábban gyakran szállított menhelyekre és egészségügyi ellátást biztosító intézményekbe segítségre szoruló kutyákat. Peter Kusminsky, a wisconsini Green megye seriffje elmondta, a férfi egy nonprofit szervezet színeiben repült a bajba jutott állatokért, önkéntesként.
Az NBC News információi szerint ő is részt vett az év elején egy houstoni konténerből előkerült kutya, Connie mentésében is. Azt egyébként, hogy az Egyesült Államokba hajóval érkezett konténerben egy kutya is utazott, az amerikai parti őrség négy alkalmazottja szúrta ki.
A kutyamentő pilóta és egy állat is belehalt a balesetbe
Kim akkor is épp három kutyát szállított, mikor a New York állambeli Catskill-hegységben lezuhant a gépe. A baleset helyszínére érkezők két holttestet találtak: Kimét és egy kutyáét. Egy másik kutya – egy labrador keverék – túlélte a balesetet, „megúszta” két törött lábbal. A hamadik állat azonban eltűnt.
A sérült kutyát a seriff hivatala szerint a Hyer Ground Rescue nonprofit szervezet állatkórházba szállította. Az eltűnt ebet pedig a Hyer Ground és a Partners for Animal Welfare állatmentő szervezet megtalálta, és gondjaikba vették.
Hivatalos magyarázat egyelőre nincs arra, mi miatt történhetett a tragédia. Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal vizsgálja a baleset okát.
Annyit lehet tudni, hogy egy Mooney M20J típusú négyüléses géppel repült Marylandből a New York állambeli Albanyba. A baleset pedig mintegy 50 mérföldre, azaz nagyjából 80 kilométerre az úti céltól történt.
Nem kuriózum az Egyesült Államokban a légi állatmentés
Az, hogy Kim repülővel szállította a kutyákat oda, ahol segíteni tudtak rajtuk, nem számít ritkaságnak az Egyesült Államokban. A kaliforniai bemondó, Kan Wayne például tavaszi nyugdíjazását követően csapott fel „főállású” állatmentő pilótának.
Amikor éjszaka álomra hajtom a fejem, jobban alszom, ha részt vettem egy mentésben. A világot nem változtatom meg, de valamelyest jobbá tettem egy állat számára, aki valamiért rossz körülmények közé került. Összességében nem nagy dolog ez, annak az állatnak mégis fontos. Talán önzőség, de ez boldoggá tesz
– mondta Wayne.
Alice Mayn, a Lily’s Legacy Senior Dog Sanctuary vezetője szerint egyébként sokkal kényelmesebb a légi szállítás az állatoknak, mint egy hosszú zötykölődés egy autóban.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.