Egy film, ami megrendítheti a sertésipart – bemutatták a Pignorant című dokumentumfilmet

Joey Carbstrong állatjogi aktivista egész estés dokumentumfilmben tárja a nézők elé a sertésipar borzalmait. A megdöbbentő képsorok sok éven át készültek, és az Amazon streamingszolgáltatásán keresztül már elérhetők bizonyos országokban. A dokumentumfilm a széles körben alkalmazott elgázosítási eljárás kegyetlenségére világít rá, ami a húsipar szerint továbbra is a leghumánusabb módszer az állatok elkábítására.

Pignorant a címe Joey Carbstrong vegán aktivista egész estés tényfeltáró dokumentumfilmjének, amely az angliai sertéstenyésztés színfalai mögé enged bepillantást. A rejtett kamerás felvételek azért is jelentősek, mert ez az első eset, hogy a szigetország sertéstelepein az elgázosítási módszert lencsevégre kapták.

A megdöbbentő képsorokat tartalmazó dokumentumfilm célja, hogy felnyissa az emberek szemét a nagyipari állattartásban szenvedők sorsára. Valamint, hogy a nagyközönség számára is nyilvánvalóvá tegye, milyen nagy fokú szenvedéssel jár az a kábítási módszer, amit a húslobbi előszeretettel állít be humánus megoldásként.

A felvételek 2021 februárjában készültek az északnyugat-angliai Pilgrim’s Pride vágóhídon. A cég a brazil JBS húsipari óriás tulajdonában áll.

A felvételeken jól látszik, ahogy a gázkamrába leeresztett disznók hosszasan szenvednek életük utolsó perceiben. Carbstrong szerint az elgázosítás azért annyira népszerű, mert anyagilag ez éri meg legjobban a húsipar számára. Az eljárás olcsó és gyorsabb, mint az egyéb alternatívák. Az állatok jóléte egyáltalán nem játszik szerepet a folyamatban, csak a profit, állítja az aktivista.

Ha nem vagyok hajlandó az életemet is kockáztatni, hogy bemutassam, mi történik velük [a malacokkal], akkor nem törődök eléggé az üggyel

– olvasható Joey megjegyzése az életveszélyes küldetésről.

Az, hogy a gázkamrás módszer különösen kegyetlen, a húsipari cégek kivételével minden szakértő számára nyilvánvaló. A Farm Animal Welfare Council már 2003-ban olyan javaslatot tett, hogy öt éven belül szeretnék, ha az eljárást kivezetnék az angliai telepekről, ugyanis az „nem elfogadható”. Ennek ellenére 2022-ben a szigetország disznóinak 88 százalékát ilyen módszerrel kábították. Az European Food Safety Authority 2020 júniusában pedig „komoly állatjóléti aggályokat” fogalmazott meg az eljárással kapcsolatban.

A filmben jól látható, hogy az állatok a gáz első belélegzésére félelemmel és fájdalommal reagálnak. Megpróbálnak kiszabadulni, de képtelenek rá. A légszomj minden disznón észrevehető, amelyiknek látszik a szája. A légszomj márpedig rossz állatjóléti körülményekre utal. Ez pedig egészen addig folytatódik, amíg az állat eszméletét nem veszti

– idézi Donald Broomot, a University of Cambridge állatjóléti professzorát a The Guardian.

A sertésipar borzalmai Ausztráliában már lelepleződtek

Tavaly áprilisban számoltunk be arról az ausztrál dokumentumfilmről, ami a Pignoranthoz nagyon hasonló küldetést tűzött ki maga elé. Chris Delforce tíz órán keresztül filmezte, ahogy sorra leengedik a disznókat az elgázosító verembe, hogy megörökíthesse szenvedésüket. Két hónappal előtte pedig egy amerikai szupermarket falára vetítettek képsorokat az eljárásról, így tiltakozva az elgázosítás ellen.

A folyamat papíron egy perc alatt elkábítja az állatot, de a dokumentumfilmben látható olyan állat, aki még három perc múltán is rugdalózik. Ráadásul a gáz nedves felületen savat képez, vagyis az állatokat szó szerint belülről marja szét a belélegzett keverék. A film kapcsán a húsipari vállalat egyik szóvivője megjegyezte, hogy a felvételeken nem azonosítható be egyértelműen, hogy az ő telepükről van szó, ezért nem is kommentálják azokat.

A Pignorant már elérhető az Amazon Prime-on, egyelőre csak a brit és az amerikai nézőknek, ez azonban hamarosan változhat, derült ki Joey Carbstrong közösségi felületeiről.

Ez a cikk is érdekelhet:

Kullancs mászik, színes, csíkos anyagon

Kullancsriadó: veszélyes fajok jelentek meg Magyarországon, halálos vírust terjeszthetnek

Afrikai eredetű, aktívan vadászó kullancsfajok jelentek meg Magyarországon, amelyek terjeszthetik

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Két tányér nyári zöldbableves, mellette fokhagyma, répa, citrom

Krémes nyári zöldbableves – hidegen is fogyaszthatod

Jókai bableves tányérban, mellett kenyérszeletek, babérlevél, fokhagyma, petrezselyem és zöld paprika

Jókai-bableves: hagyományos ízek modern köntösben

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének