A PETA egy aktivistája áll a párizsi divathéten a tömegben, krokodilbőrre hasonlító ruhában, feje felett egy táblát tart, amire a "LOUIS VUITTON: stop aux peaux exotiques!" felirat van írva

Háromszor zavarták meg a Hermès párizsi divatbemutatóját a PETA aktivistái

A legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA aktivistái több alkalommal, táblákat feltartva és a kifutóra berohanva zavarták meg a Hermès szeptember végi divatbemutatóját. A párizsi divathéten ez a második akciója a szervezetnek, korábban pedig a londoni divathéten is megzavartak egy rendezvényt.

Nemrég ért véget az idei második párizsi divathét. Ezen a közismert állatvédő szervezet, a PETA aktivistái több alkalommal is felléptek a kifutókon. Persze a PETA tagjai nem a luxusmárkák és divatcégek legújabb tavaszi-nyári kollekciójában parádéztak. Éppen az volt a céljuk, hogy megzavarják a divatbemutatókat. Legutolsó rendbontásukra a Hermès szeptember 28-án tartott bemutatóján került sor, ahol az esemény alatt egymást követően három aktivista is feljutott a kifutóra – olvasható a PETA weboldalán. A táblákon olyan szövegek voltak olvashatók, mint: „az állatok nem alapanyagok”, vagy „Hermès: ne használd többé vadállatok bőrét”.

A PETA továbbra is felhívja a figyelmet az élve megcsonkított és megnyúzott állatokra, amennyiben a Hermès továbbra is olyan termékeket fog árulni, ami az ő bőrükből készül. Az állatok szenvedésének nincs ma már helye a kifutókon. Itt az ideje, hogy a divatcég kegyetlenségtől mentes, növényi alapú anyagokra váltson, amit a jóérzésű vásárlók megkövetelnek

– olvasható a PETA bejegyzésében.

A cikkben a szervezet külön kiemeli, hogy egyetlen Hermès táska elkészítéséhez három krokodil bőrére van szükség. Valamint azt is, hogy számos divattervező – akik rendszeres vendégei a divatheteknek – szakított már az állati bőr használatával. Példaként Victoria Beckham, Karl Lagerfeld, Mulberry, Balenciaga, Chanel és Stella McCartney kerültek említésre.

A Dior és a Burberry divatbemutatója sem maradt PETA-aktivista nélkül

Az állatvédő szervezet az idei szezonban sem tétlenkedett. Mielőtt szeptember 28-án a Hermès eseményét megzavarták volna, néhány nappal korábban a Dior divatbemutatóján is felhívták a figyelmet a divat oltárán feláldozott állatokra. Ráadásul a videó tanulsága szerint a táblát feltartó aktivista, aki a toll használata ellen tiltakozott, elég sokáig sétálhatott a kifutón a modellek között. Ezt megelőzően pedig a londoni divathéten a Burberry divatbemutatóját vették célba, a biztonsági személyzet azonban itt viszonylag hamar ártalmatlanította a berohanó aktivistát.

2021-ben a Farm Transparency Project jóvoltából film készült a többek között Hermèst is ellátó krokodilfarmokból.

Ez a cikk is érdekelhet:

Madarak gyülekeznek Hortobágyon

Csalhatatlan természeti jelet kaptunk, vége a nyárnak

Bár naptár szerint még tart az augusztus, és ezzel a

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének