Ne szerepeljenek többé lovak az olimpiai versenyszámokban – ezt kéri a PETA a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól. A szervezet több mint kilencmillió tag óhaját tolmácsolta hivatalos megkeresésében a bizottság felé. Az állatvédők felhívására százezernél is több kérés érkezett az olimpiai játékokat igazgató szervhez olyan magánszemélyektől, akik szintén szeretnék, ha a tiltás végbemenne.
A világ legnagyobb állatvédő szervezete, a PETA hivatalos levélben kéri a a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) a lovas versenyszámok betiltását. A levelet a szervezet számos nemzetközi intézménye (PETA UK/Asia/Australia/France/Germany/India/Switzerland/US) aláírta, ezzel mintegy 9 millió tag kérését tolmácsolva a bizottság felé.
Arra kényszeríteni a megfélemlített állatokat, hogy természetellenes és veszélyes feladatokat hajtsanak végre, teljesen ellentétes az önszántukból versenyző atléták kiválóságával és harmóniájával, ami egyébként az olimpiai játékokat jellemzi. Még ha a NOB véghez is tudná vinni a lehetetlent, és be tudná szüntetni a kegyetlenségeket és a szabálysértéseket, a lovas sportok akkor is éles ellentétben állnának a többi sportszámmal. Mivel ezek az egyedüli sportesemények, ahol a versenyzőket kényszeríteni kell a részvételre
– olvasható a PETA levelében.
A levélben szó esik arról, hogy már a játékok kezdete előtt botránnyal nyitottak a lovakat használó versenyszámok. Az egyik legsikeresebb brit olimpikonnak kellett visszalépnie a versenyzéstől egy internetre kikerült videó miatt, amin egy lovat bántalmaz. De ez még csak a kezdete volt azoknak a botrányoknak, amik a 2024-es párizsi olimpián a lovakkal kapcsolatban napvilágot láttak. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) vezető állatorvosa például „kéknyelvűséget” fedezett fel a díjlovagláson készült képeken. Ez a jelenség oxigénhiányos állapotra utal, amit a kantár erős szorítása válthat ki. Az amerikai díjlovagló csapatot pedig azután zárták ki a versenyből, hogy a bírók vágásokat fedeztek fel egy ló lábán.
A lovas versenyszámok kivezetésére van már példa
Nemcsak az idei, de az eggyel korábbi olimpia is szolgáltatott állatjóléti szempontból aggályos történéseket. A tokiói játékok öttusaszámában a lovaglás előtt a versenyzőknek kevés idejük volt bármiféle kapcsolatot kialakítani a lovaikkal. Az egyik vonakodó lovat egy edző megütötte, amiért ki is zárták a versenyről. Az események nagy valószínűséggel hozzájárultak ahhoz, hogy az öttusa számai közül hivatalosan is kikerült a lovaglás.
A PETA hálás a UIPM-nek, amiért javaslatunkra elhagyja az öttusából a lovaglást, és a helyébe a kerékpározást teszi. A világ hozzáállása a lovak kihasználásához az idők során megváltozott, és nincs többé helye a rettegő állatok megbüntetésének az ugróakadályok előtt. A kerékpárnak nem fáj, ha megütik vagy megrúgják, ez tehát óriási győzelem mind a lovaknak, mind a kerékpárosoknak
– nyilatkozta Kathy Guillermo, a PETA vezető alelnöke a hír kapcsán.
A NOB-nak intézett levelében a PETA gyors cselekvésre szólítja fel a bizottságot, és követendő példaként állítja eléjük a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) reakcióját a közfelháborodásra.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.