Ezt a címet nem én adtam – maga Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke választotta. Bemutatkozásában az áll a róla szóló érdekességek között: “master of pig slaughter”, azaz a disznókivégzés mestere. És ez számomra mélységesen szomorú. De miért is gondolom így? Vida Raul írása.
Több, mint 5 évvel ezelőtt megláttam egy rettenetesen kegyetlen videót a Facebookon, amiben rejtett kamerás felvételek mutatták be, milyen borzalmak történnek a vágóhidakon és állattartó telepeken. A videóban volt sertések rugdosása, marhák lefejezése és kettévágása, csirkék fellógatása gépsorokra, őrjöngő és türelmetlen vágóhídi munkások. Tömény erőszak, amely megrendített. Leginkább azért, mert ekkor jöttem rá, hogy ezt ők miattam csinálják, én vagyok a fogyasztó, a pénzemmel én tartom fenn ezt a rendszert.
Állatbarátként elhatároztam, nem eszem többé húst. Később felismertem, hogy nem csak a hússal van baj. Valójában megszámolhatatlan módon zsákmányoljuk ki az állatokat – az élelmiszeriparban, a szépségiparban, a szórakoztatóiparban, a ruhaiparban, a turizmusban, a gyógyszeriparban és így tovább. Ezért annak reményében, hogy csökkentsem az általam okozott szenvedést a Földön, vegán lettem.
Ma pedig már nem csupán “nem eszem valamit”, hanem másképp tekintek az állatokra. Ugyanazt látom, mint bárki más, csak nem ugyanúgy tekintek rájuk. Nem termékként és haszonhozóként, hanem érző élőlényekként. Még csak nem is kell imádni az állatokat ehhez, egyszerűen csak békén kell hagyni őket. És esküszöm, hogy bármennyire is próbálkoznék, ezt az érzést és szemléletmódot, annak mélységét, komplexitását, miértjét nem tudnám átadni írásban. Esélyem sincs arra, hogy fogalmakkal körülírjam, és szinte biztos vagyok benne, hogy egyetlen vegán sem fogja tudni. Csak érezni tudod, s azt is csak akkor, ha magad is ezek szerint az elvek szerint élsz.
Mindezek ellenére és függetlenül attól, hogy vegán vagy-e, hogy milyen ideológiai oldalon érzed magad komfortosan (egyébként szükségesek az oldalak?), ez a cikk nem a politikáról szól. Csakis tőled függ, kire szavazol, kit tartasz jó vezetőnek, milyen értékek mentén éled az életedet. Kérdéseim sokkal inkább arra tesznek kísérletet, hogy ne tekintsük többé jó marketingnek és elfogadhatónak egy olyan barbár szokást, mint bizonyos állatfajok diszkriminálása és leölése.
Állatbarát kormány, ami állatokat öl
Számomra Orbán Viktor jelenlegi disznóölős kampánya egyszerűen undorító. Erőszakos, felsőbbrendű, elnyomó ideológiát képvisel, aminek lejárt az ideje. Ez a XXI. században már kínos, visszataszító, felesleges. Különösen azért, mert a kormány nemrég “állatbarát intézkedéseket” vezetett be, ami természetesen csak néhány, számunkra kedves és hozzánk közeli állatot érint, mint a kutyát és a macskát, míg a többi állatfaj egy csepp figyelmet sem kapott. De hogyan is kaphatna, ha a döntéshozók maguk is a karnista ideológia áldozatai?
A karnizmus egy olyan domináns hitrendszer, amit sokféle védekező mechanizmus és javarészt nem vitatott feltevés támogat; olyan uralkodó ideológia, ami elősegíti, hogy az emberek támogassák az állati termékek használatát, különösen a húsfogyasztást. A karnizmus fogalmát Melanie Joy alkotta meg 2001-ben, ebből írta doktori disszertációját 2003-ban, majd népszerűsítette a Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a disznókat és viseljük a teheneket? című könyvében.
Az évek alatt komolyabban kutatni kezdte a témát, annak pszichológiai hátterét, azóta pedig a Hatalomarchia nevű könyvében folytatta a gondolatmenetet. Azt állítja, hogy a különböző elnyomási formák és túlhatalmi sémák összefüggnek. Az emberek és más állatfajok elnyomása kéz a kézben jár.
Nem Joy az egyetlen, aki felismerte a húsparadoxont.
Akik ezt a témát kutatják Ausztráliában, Brock Bastian és Steve Loughnan pszichológusok szerint a húsparadoxon az a pszichológiai konfliktus, ami az emberek húsközpontú étkezési igényei és az állatok szenvedésére való morális reakciójuk között áll.
Mások bántalmazása összeegyeztethetetlen az erkölcsös énképpel. Ezért a húsfogyasztás negatívan hat a húsevőkre, mert nemkívánatos énképpel kell szembesülniük: hogyan lehetek jó ember úgy, hogy közben húst (megölt állatokat) is eszek?
Ez az erkölcsi konfliktus nem csak a húsevés élvezetét fenyegeti, hanem az identitásunkat is. Az identitásunk védelme érdekében olyan szokásokat és társadalmi struktúrákat hozunk létre, amiktől jobban érezzük magunkat.
Néhány állatot bekategorizáltunk háziállatnak, másokat vadállatnak, míg néhányat ételnek. Ez pedig azt jelenti, hogy az egész társadalom egy paradoxon csapdájába esett: egyrészt milliárdnyi állatot tartunk borzasztó körülmények között és ölünk meg évente, amelyben a húsvásárlással mindannyian részt veszünk, másrészt pedig össznépileg meglincseljük, aki egy kutyát bántalmaz, sőt, ezért akár börtön is járhat.
Diszkrimináció és elnyomás
Dr. Julia Shaw szerint a húsevőknek két módja van rá, hogy az ebből származó belső konfliktust enyhítsék: vagy megváltoztatják a viselkedésüket, vagy a meggyőződésüket. Abbahagyhatjuk a húsevést, vagy kitalálhatunk okokat, amiért a húsevés erkölcsileg rendben van.
Ennek egyik módja, hogy megváltoztatjuk a fejünkben az állatokról alkotott képet: például elbagatellizáljuk az állatok érzéseit. A kutyát vagy a macskát intelligensnek, a malacokat, teheneket viszont mozgó, érzéketlen szendvicstölteléknek tartjuk. Hiába bizonyították be kutatók, hogy a malacok intelligensebbek a kutyáknál, sőt valójában egy hároméves gyermek szintjén vannak értelmileg, ezekről nem veszünk tudomást.
A húsevők, amikor vegánokkal találkoznak, tudat alatt érezhetik a kognitív disszonancia nyomását, és vágyat éreznek rá, hogy megvédjék az identitásukat, a születésüktől magukénak tartott hitrendszert, ezáltal sokszor olyan, illékony okokkal állnak elő a veganizmussal szemben, mint például “a növények is éreznek”.
A vegánokkal való találkozás pontosan azokat a részeket piszkálja az agyunkban, amikre próbálunk nem gondolni. Emlékeztetnek rá, hogy van bennünk egy belső ellentmondás, ami ellen nem teszünk semmit, míg vannak, akik igen.
És arra is, hogy az állatoknak, akiket nap mint nap megeszünk, vannak érzéseik, és hogy lehet úgy is cselekedni, hogy ezt figyelembe vegyük. Hogy ki lehet válni a tradíciók szorításából, és lehet önálló, a moralitásunkkal azonos döntéseket hozni.
A húsevés továbbá társadalmi megszokáshoz köthető, így tehát az ünnepeket is a barátokkal és családdal való húslakomák határozzák meg. Sokan a férfiasság jelképeként is használják, állítva, hogy ez határozza meg, ki az igazi férfi, vagy hogy az evolúció során csúcsragadozókká lettünk, akiknek húst kell ennie.
Ez természetesen nincs így. Több, mint 80 millió vegán, 600 millió feletti vegetáriánus és a modern táplálkozástudomány bizonyítja, hogy nincs szükségünk az állatok megevésére.
Mindezek ellenére, a kormányok milliárdokat költenek éves propagandára, hogy mindig népszerűsítsék a különböző húsok fogyasztását: néha halat, néha sertést, néha kacsát, és így tovább. Mindig valamit. Amellett, hogy őrülten nagy üzlet, vajon van még emögött valami logikus is?
- Féltenek minket, hogy nem jutunk elég teljes értékű fehérjéhez a növényi étrenden? A dietetikusok nem aggódnak emiatt.
- Esetleg attól tartanak, hogy a megnövekedett szójafogyasztás miatt több esőerdőt kell kivágnunk? Azt már megteszi most is a húsipar, amikor a globális szójamennyiség 80%-át a haszonállatokkal eteti meg.
- Netán aggódnak, hogy munkahelyek tűnnének el a húsipar nélkül? Egy kutatás szerint 19 millió új munkahely jönne létre csak Latin-Amerikában és a Karibi-térségben, ha növénytermesztésre állnának át.
- Pánikolnak, hogy a növényi étrend által sokkal több földterületre lesz szükségünk? Nem, valójában a jelenlegi 4.1 milliárd hektárról 1 milliárd hektárra (-75%) csökkenne a globálisan mezőgazdaságra felhasznált földterület aránya.
Ezek szerint mégsem tudományos és logikai érvek miatt népszerűsítik a kormányok és a politikusok az állatevést: sokkal inkább azért, mert a többségi társadalom és ők maguk is részei a karnizmusnak, és az egyező ideológiákkal rendelkező emberek jól egymásra találnak, az ellentétesek között pedig örök viták fognak kialakulni. Népszerű ma a húsevést promótálni, sőt, népszerű húsevőnek is maradni, és a lehető legveszélyesebb dolog, amit tehetünk, hogy megbolygatjuk a status quo-t.
A vegánok ellenállnak a társadalmi normáknak, amiket sokan tudat alatt egzisztenciális fenyegetésnek élnek meg: a vegánok aláássák a jelenlegi közösségi életformát, ezáltal fenyegetik annak létezését; és bár ehhez a bevett társadalmi életformához az állatok bántalmazása elengedhetetlen, mégis rengeteg szokás alapul ezen, tehát az esélye annak, hogy ezt a vegánok el akarják venni, félelmet vált ki az emberekben.
Egy 2018-as tanulmány az új-zélandi vegánok és vegetáriánusok megítélését kutatta. A tudósok arra jutottak, hogy a vegánokra sokan a társadalmi stabilitás fenyegetőiként tekintenek azáltal, hogy ez a csoport megkérdőjelezi az étkezésre vonatkozó normákat, illetve a morális vélekedést a non-humán állatok státuszáról.
Empátiával élni
Abban hiszek (és aktívan teszek érte), hogy a közeljövőben egyre gyorsabban fogjuk felismerni az elavult, toxikus, elnyomó ideológiákat, ahogy azt az utóbbi évszázadban tettük. Elkezdtük a rasszizmus felszámolását, lebontottuk a patriarchális rendszert és jogokat harcoltunk ki a melegek számára. Ám mindezek eddig az emberekről szóltak.
Most ismerjük fel az empátia legmagasabb szintjét, amikor már nem csak saját fajtársaink jólétével törődünk, hanem kiterjesztjük együttérzésünket és jóságunkat más fajokra is, akik velünk együtt élnek ezen a bolygón.
Gondoljuk végig együtt, mi a különbség a kutya és a tehén, a macska és a csirke, a hörcsög és a sertés között. Úgy gondolom, az ember által kreált címkéken kívül (háziállat vs. haszonállat) semmi. Miért érjük be annyival, hogy a haszonállatot azért kell megenni, mert haszonállat az elnevezése?
Tegyük fel ezeket a kérdéseket, és gondoljuk újra étkezési szokásainkat, amelynek nem lehet része az állatok tömeges lemészárlása, a bolygónk kizsigerelése és végképp nem lehet elfogadható eleme, hogy a politikusaink szívében erőszak van empátia helyett.
—
A véleménycikkek szókimondóak, kritikusak és új nézőpontokat mutatnak be. Ezek az írások nem feltétlenül tükrözik a Prove szerkesztőségének nézeteit, de közzétesszük őket, hogy párbeszédet kezdeményezzünk fontos témákról.
