bélrák

A növényi étrend 22 százalékkal csökkentheti a bélrák kialakulásának kockázatát a férfiaknál

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiaknál a bélrák kialakulásának kockázatát egy új kutatás szerint – idézte a The Guardian egy nagyszabású amerikai tanulmány eredményeit.

Egy majdnem 80 ezer amerikai férfi bevonásával készült kutatás azt állapította meg, hogy a zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben, olajos magvakban és hüvelyesekben gazdag étrend csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát azokhoz a férfiakhoz képest, akik ezekből az egészséges növényfélékből a legkevesebbet fogyasztották.

A kutatásban részt vevő 93 ezer nő esetében ezt az összefüggést nem állapították meg. A kutatók szerint a kapcsolat nyilvánvalóbb a férfiak esetében, akiknél egyébként is magasabb a bélrák kialakulásának esélye. A tanulmány a BMC Medicine orvosi lapban jelent meg.

A vastagbélrák világszerte a harmadik leggyakoribb a rákos megbetegedések közül, a férfiaknál életük során 23-ból, a nőknél 25-ből egynél fordul elő – írták a dél-koreai Kjonghi Egyetem munkatársai, a tanulmány készítői.

Korábbi kutatások ugyan azt mutatták, hogy lehet hatása a növényi alapú étrendnek a vastagbélrák megelőzésében, a hatás azonban nem volt egyértelmű.

Eredményeink arra utalnak, hogy az egészséges, növényi alapú étrend összefügg a vastagbélrák kialakulásának kockázatával

– írták.

A tanulmányhoz azt kérdezték a résztvevőktől, milyen gyakran és milyen mennyiségben fogyasztanak bizonyos ételeket és italokat egy több mint 180 tételből álló lista alapján.

Az ételeket egészséges növényi (teljes kiőrlésű gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, növényi olajok, hüvelyesek, tea, kávé), kevésbé egészséges növényi (finomított gabonafélék, gyümölcslevek, burgonyafélék, hozzáadott cukor) és állati eredetű (állati zsír, tejtermék, tojás, hal- és tengeri állat, hús) élelmiszercsoportokba sorolták.

Az az elképzelésünk, hogy a gyümölcsökben, zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben lévő antioxidánsok az olyan krónikus gyulladások ellen hatnak, melyek a daganathoz vezetnek, ezzel csökkenthetik a rák kockázatát

– állítják a kutatók.

A férfi résztvevők átlagéletkora 60, míg a nőké 59 év volt.

(MTI)

Ez a cikk is érdekelhet:

Vegan Summit zsűri - Berezvai Zombor, Szilágyi Zsófia, Litkai Gergely, Töreky Bence, Vida Raul - Prove,hu

Keressük az év kiemelkedő vegán civiljeit és zöld vállalatait – szakmai zsűri dönt a nyertesekről

Nagyszabású díjátadó ünnepség várható november 22-én a Vegan Summit Budapesten:

Vida Raul több mint nyolc éve vezet vegán projekteket – többek között a 296 ezer követővel rendelkező Csir Kevin Facebook-oldal alapítója, a 160 ezer magyart támogató Veganuár kihívás szervezője és a Prove jelenlegi főszerkesztője. 2023-ban egy országos turné keretében több mint 50 előadást tartott a veganizmusról magyar iskolákban. 2024 márciusa óta hazánk első és egyetlen Forbes 30/30-as vegán szakembere. Küldetésének érzi, hogy növelje a társadalmunk kollektív empátiáját az emberek és az állatok iránt.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének