Jelenleg a negyedik korallfehéredési esemény zajlik globálisan – erősítette meg az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal, a NOAA. A 2023 januárjától számolt időszak alatt a hőstressz a világ korallzátonyainak több mint 80 százalékán okozott fehéredést.
Az elmúlt szűk két és fél évben a korallzátonyok 83,7 százalékát érte fehéredést okozó mértékű hőstressz. Ezt a 2023 januárjában kezdődött és jelenleg is tartó időszakot az Egyesült Államok óceán- és légkörkutató hivatala, a NOAA a negyedik korallfehéredési eseményként nevezi meg. Az első ilyen eseményt 1998-ban jegyezték fel, a másodikat 2010-ben, a harmadikat pedig 2014-től 2017-ig.
A jelenséget ezen időszak alatt legalább 83 országban dokumentálták, amely a NOAA Coral Reef Watch programja szerint az eddigi legsúlyosabb fehéredési folyamatként könyvelhető el. Az előző rekordtartó, a harmadik korallfehéredési esemény a világ zátonyainak 68,2 százalékát érintette. Ehhez képest a mostani arány több mint 15 százalékos növekedést jelent. A 2010-es fehéredés a korallzátonyok 37, az 1998-as esemény pedig 21 százalékára volt hatással.
Szinte az összes korallzátony veszélyben van
A NOAA a bejelentéssel együtt egy térképet is közzétett. Ezen a világ korallzátonyai láthatók aszerint színkódolva, milyen mértékben érinti őket a 2023 januárja óta tartó fehéredés.

A sötétvörös/barna területek azt a mennyiségű hőstresszt mutatják, amely képes az egész zátonyra kiterjedő fehéredést okozni, és a hőérzékeny korallok pusztulásával járhat. A világosbarna (harmadik vészhelyzeti szint), rózsaszín (negyedik vészhelyzeti szint), sötétlila (ötödik vészhelyzeti szint) színek azokat a területeket mutatják, ahol az extrém hőstressz mértéke meghaladja a második vészhelyzeti szint határát, és több fajt is érintő, vagy szinte teljes körű halálozással jár a korallzátonyon.
Derek Manzello, a Coral Reef Watch igazgatója a The Guardiannek úgy nyilatkozott, még azok a korallzátonyok is kifehéredtek, amelyekről a tudósok korábban úgy gondolták, a tengeri hőmérséklet-emelkedéstől védettek. Ez pedig arra utal, hogy
az óceánok melegedése elérte azt a szintet, ahol már egyetlen biztonságos menedék sem létezik a korallfehéredés és annak következményei elől.
A térképen látható 3-as, 4-es és 5-ös vészhelyzeti szinteket a NOAA a korallzátonyok fehéredését monitorozó rendszerhez tavaly adta hozzá. „Egy teljesen új szintre jutottunk már, melyben olyan elképesztők a hőmérsékleti behatások, hogy újra kellett gondolnunk, hogyan is csináljuk a dolgokat” – mondta Manzello az új szintek létrehozásáról.
A hőstressz növekedése az egyre gyakoribb, hosszabb és intenzívebb tengeri hőhullámoknak tudható be. Egy friss kutatás szerint ezeknek közel feléért az emberi tevékenység, pontosabban az üvegházhatású gázok kibocsátása a felelős.

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.