Most olvasott cikk
A normalitás megbecsülésére hivatkozva tiltanák be Magyarországon a műhúst

A normalitás megbecsülésére hivatkozva tiltanák be Magyarországon a műhúst

Két kéz fog egy szupermarketben egy becsomagolt növényi húspogácsát, amire a "Plant-based meat" felirat van írva

A potenciális környezeti és egészségügyi veszélyekre hivatkozva nyújtották be a parlamentnek a műhús betiltását célzó törvényjavaslatot. A szakértők és az Európai Bizottság is indokolatlannak, megalapozatlannak és elhamarkodottnak ítéli meg a laboratóriumi hússal szembeni drasztikus magyar fellépést.

Benyújtotta a műhús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmáról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A hivatalos indoklás szerint erre „a hagyományostól eltérő technológiák és termelési módok potenciális veszélyei miatt” van szükség, „valamint az agrárium fenntartható termelése, a hagyományos vidéki életforma és az emberi egészség védelme érdekében általánosan indokolt megtiltani a laboratóriumi hús előállítását, illetve forgalmazását”. Emellett az is szerepel a javaslatban, „fontos, hogy étkezésünk alapját a jó minőségű és természetes alapanyagokból előállított élelmiszerek jelentsék”.

A javaslatot Nagy István agrárminiszter jegyezte, aki már 2024 elején belengette a szintetikus húsok elleni határozott fellépést. Miután a politikus tavaly januárban a Coldiretti olasz termelői szervezet elnökével, Ettore Prandinivel egyeztetett, arról beszélt, hogy „meg kell becsülni a normalitást és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak”. Olaszország a találkozó idejére már betiltotta a szintetikus húsok gyártását és forgalmazását, ez ihlette meg a magyar agrárminisztert.

Az Agrárminisztérium tavaly júliusban kezdeményezett társadalmi vitát arról, szükséges-e a lakosság szerint a laboratóriumi hús betiltása.

Ez a fajta műhús eddig meg sem jelent a magyar piacon

A műhús kifejezés alatt két terméktípust szoktak érteni:

  • a növényekből kivont fehérjéből és egyéb hozzávalókból készült húshelyettesítőket, valamint
  • a sejttenyésztett húst – vagy köznyelvi kifejezéssel élve „laborhúst” –, azaz az állatisejt-alapú, klinikai körülmények között tenyésztett termékeket.

A törvényjavaslat az utóbbi típus, a laboratóriumi hús betiltását kezdeményezi. Ez a fajta műhús egyébként a magyar piacon még nem is jelent meg.

A szintetikus húsalternatívák környezeti előnyei egyelőre nehezen megjósolhatók. Egyes becslések szerint mindenesetre mérsékelhetné a globális metánkibocsátást – ami a klímaváltozás megállítása szempontjából kritikus fontosságú lenne –, ráadásul a föld- és vízhasználatot is csökkenthetné, akár 95 százalékkal. Ezzel szemben a javaslat egyenesen azt írja, „az Alaptörvényben meghatározott testi és lelki egészséghez, valamint az egészséges környezethez való alapvető jogok” miatt is indokolt a tiltás.

Veszélyes lenne az egészségre?

A javaslat kiemeli, „az élelmiszerek – rendeltetésüknek megfelelően – folyamatosan bekerülnek, és jelentős hányadukban be is épülnek az emberi szervezetbe. Ebből következően mindent meg kell tenni a lehetséges negatív hatások kizárása, illetőleg csökkentése érdekében, hiszen az emberi szervezetbe kerülő élelmiszer egyszersmind igen nagy veszélyforrás is lehet. A hagyományostól eltérő technológiákban és termelési módokban olyan potenciális veszélyek rejlenek, amelyek alapvető értékeinket fenyegetik. E kihívásokra még nem rendelkezünk megnyugtató válasszal.”

Valójában azonban

a húshelyettesítő termékekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésre összehasonlítható mennyiségű adat, amely indokolná azt, hogy az »egészségre ártalmas« kategóriába sorolják őket. Egy rendkívül heterogén élelmiszercsoportról van szó, mind az összetételük, mind az előállításuk tekintetében. Ezért nem lehet kijelenteni azt, hogy egyértelműen egészségesebbek vagy egészségtelenebbek lennének a hagyományos – elsősorban nagyipari előállítású – hústermékeknél. A laborban előállított húsok egészségre gyakorolt hatását egyelőre nem ismerjük

nyilatkozta a Prove-nak Makra Milán életmódorvos és Gergely Anna író, jogász, étkezési tanácsadó.

Miközben pedig a műhús szintetikus verzióját betiltanák, a hagyományos hússal kapcsolatos problémákkal nem foglalkoznak – tették hozzá. Márpedig „a vörös húsok és az abból készült termékek a WHO szerint rákkeltő hatásuk tekintetében továbbra is egyazon kategóriába esnek a dohánytermékekkel. A probléma viszont nemcsak egészségügyi, hanem több szempontból alátámasztott etikai és környezetvédelmi aspektusokat is felvet, amelyeket a populista profitérdek nem ignorálhat, különösen, ha a világ körülöttünk egyértelműen más irányelveket követ” – szögezték le a szakértők.

Az Európai Bizottság is válaszokat vár a magyar kormánytól

Indokolatlannak és az egységes európai piacra nézve potenciálisan károsnak ítélte meg az Európai Bizottság (EB) azt a törvénytervezetet, amely a szintetikus húsalternatívák forgalomba hozatalát tiltaná be Magyarországon. Az uniós szerv erre a TRIS-értékelést (Technical Regulations Information System, a műszaki szabályozások információs rendszere) követően jutott.

Az (EU) 2015/1535 irányelv szerinti eljárás célja, hogy még megjelenésük előtt megakadályozza a belső piaci akadályok létrejöttét. A folyamat menete a következő. A tagállamok a termékekre és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó tervezeteikről értesítést küldenek az EB-nek. A szerv pedig az uniós jogszabályok tükrében elemzi ezeket a tervezeteket. Az eljárásban ugyanakkor nem kizárólag az EB kap lehetőséget a véleménynyilvánításra, hanem a tagállamok is.

Ennek keretében került uniós górcső alá a szintetikus húsalternatívák betiltására vonatkozó magyar törvénytervezet is. Az EB szerint a magyar kabinet nem bizonyította az aggályai megalapozottságát. Ehhez képest pedig a tilalom meglehetősen drasztikus lépés, amely megzavarhatja az új élelmiszerek uniós szintű harmonizált engedélyezési eljárását.

Olaszország szintén a TRIS-eljárásban megfogalmazott kritikákra fittyet hányva döntött a szintetikus húsalternatívák betiltása mellett.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

//Hide "HIRDETÉS" label if Google ad is empty

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének