egy fóka hat évig élt műanyag hulladékkal a nyakában

Hat évig szorította a műanyaghulladék ennek a fókának a nyakát

Először 2017 szeptemberében látták Commutert, a fókát, akinek egy festékes vödör gyűrűje ragadt a nyakába. Csak most tudták levágni róla az állatmentők, mivel eddig csak megközelíthetetlen, biztonsági szempontból aggályos helyeken észlelték őt.

Több mint hat évet töltött egy műanyag gyűrűvel a nyakában egy fóka, mire sikerült őt a közelmúltban kiszabadítani a hulladék szorításából. Andy Rogers, a Seal Research Trust (SRT) fókakutató szervezet felügyelője szúrta ki a BBC szerint Cornwall északi partvidékén a Commuter névre keresztelt felnőtt hímet.

Rogers rögtön látta, hogy ezúttal alkalmas lehet a helyszín arra, hogy pontot tegyenek a régóta húzódó probléma végére. Commutert 2017 szeptembere óta rendszerint olyan helyeken látták csak, amelyek megközelíthetetlenek voltak. A biztonsági okok eddig rendre ellehetetlenítették a mentési kísérleteket.

A fentiek fényében tehát „kapát-kaszát eldobva” siettek a helyszínre a British Divers Marine Life Rescue (BDMLR) tagjai. Erőfeszítéseiknek pedig meg is lett az eredménye: sikerült eltávolítaniuk az állat nyakából a műanyaghulladékot. Ez egyébként egy festékes doboz gyűrűje volt.

„Apály volt, így könnyebben hozzá tudtunk férni az összes szükséges felszereléssel” – mesélte Dan Jarvis, a BDMLR területi koordinátora. A mentőcsapat Commuter sérüléseit nem látta olyan mélynek, mint várták. Ennek köszönhetően az állatot rögtön vissza is tudták engedni a tengerbe.

A műanyaghulladék állatjóléti probléma is

A műanyagról a többségnek a fenntarthatósági gondok jutnak az eszébe, az, hogy mennyire lassan bomlik le. Egészségügyi vonatkozásban leginkább a vizekben fellelhető mikroműanyagok problémaköre merül fel leggyakrabban és legáltalánosabban. Arra azonban csak ritkábban gondolunk  – leginkább szívószállal az orrjáratukba szorult teknősök fotója kíséretében –, hogy a műanyaghulladék súlyos állatjóléti kérdés is.

Akadt már olyan bálna, akinek összesen hat kilogramm műanyagot szedtek ki a gyomrából, miután partra sodorta őt a víz. Többek között

  • egy pár papucsot,
  • 115 eldobható poharat,
  • négy műanyag palackot,
  • illetve 25 műanyag zacskót is lenyelt.

A Greenpeace Magyarország pedig 2018-ban számolt be Mogyoró, a teknős történetéről. „Mogyoró élete egy eldobott műanyag hatására változott meg végérvényesen. Az egyesült államokbeli Missouri folyóban élő állatka még bébikorában esett a hulladék fogságába. Ahogy növekedett, az évek alatt annak szorítása teljesen deformálta a teknős páncélját” – írta a környezetvédő szervezet.

Hogy egyéni szinten mit tehetünk azért, hogy az állatvilágban minél kevesebb ilyen jellegű problémát és szenvedést okozzon a műanyaghulladék, nem nagy talány. Természetesen minimalizálni kell a háztartásunkban, a mindennapjaink során felhasznált műanyag mennyiségét, pláne azét, amely a kukánkban végzi.

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy levél gyógyszer férfikézben

Félsz, hogy később marokszámra kell szedned a gyógyszereket? Így csökkentheted a kockázatát

Jelentősen csökkenhet több krónikus betegség párhuzamos kialakulásának, azaz a multimorbiditásnak

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének