Most olvasott cikk
Nem szerepel többé élő állat a Moulin Rouge színpadán

Nem szerepel többé élő állat a Moulin Rouge színpadán

A kígyóknak és a kisebb termetű lovaknak sem kell többet szenvedniük annak érdekében, hogy jól szórakozzon a híres párizsi Moulin Rouge-ban megjelenő közönség.

Bejelentette az ikonikus párizsi mulató, a Moulin Rouge, hogy véget vetnek a 134 éves tradíciónak, és nem használnak többé élő kígyót az előadásaik során.

A performansz keretében rendszerint egy hatalmas akváriumban produkálta magát egy táncosnő, kígyók bevonásával. Általában a Délkelet-Ázsiában őshonos kockás pitont és indiai élőhelyű pitonokat használtak ehhez, amelyek a természetben szárazföldön élnek, ráadásul védett állatok.

Állatvédők egy ideje már kampányoltak azért, hogy a Moulin Rouge hagyjon fel ezekkel az előadásokkal. Arra hívták fel a figyelmet, hogy az állatok jól láthatóan küszködnek már azért is, hogy víz felett tudják tartani a fejüket.

Egyes források pedig azt állították, ragasztószalag segítségével szokták megakadályozni, hogy a kígyók megmarják a táncosokat vagy az akváriumba ürítsenek.

A Moulin Rouge tavaly arról biztosította a Le Parisien olvasóit, hogy soha nem bántak rosszul az állatokkal, ahogy a továbbiakban sem tesznek ilyet.

Ennyivel azonban nem érték be az aktivisták, és haragjukat az utcára vitték, a tüntetések pedig – úgy tűnik – megtették a hatásukat.

A párizsi polgármester is beállt az aktivisták mellé

Miután az állatvédők nem hagyták annyiban a dolgot, és nem érték be a Moulin Rouge válaszával, sajtóinformációk szerint a párizsi polgármester is küldött egy levelet a mulatónak, amelyben kiemelték, hogy a szórakozóhely

nem veszi számításba a fajok természetes viselkedését.

A párizsi szórakozóhely kezdetben ragaszkodott ahhoz, hogy 2024-ig műsoron tartja kígyós produkcióit, végül azonban beadták a derekukat, és beleegyeztek, hogy azonnali hatállyal felhagyjanak a kígyók szerepeltetésével.

Történelmi nap ez az állatok fogságban tartása ellen folytatott harcban

– mondta a döntés megszületése után a Moulin Rouge kígyóhasználata ellen aktívan kampányoló Paris Animaux Zoopolis (PAZ) állatvédelmi csoport társalapítója, Amandine Sanvisens.

Hozzátette, a PAZ nem elégszik meg ennyivel, igyekeznek nyomást gyakorolni a francia kormányra, hogy tiltsák be az állatok szerepeltetését a színházakban, kabaréműsorokban és bármilyen szórakozóhelyen. Azt egyébként 2021 végén szavazta meg a francia parlament, hogy 2024-től már tilos lesz vadállatokat porondra vinni a cirkuszokban.

A lovak is megmenekülnek

A pitonokkal kapcsolatos bejelentés után a PETA állatjogi szervezet még mindig nem dőlt hátra megkönnyebbülten. Újabb levelet küldtek a Moulin Rouge vezetőségének, melyben azzal kapcsolatban érdeklődtek, pitonokon kívül más állatokat terveznek-e még szerepeltetni.

A mulató válaszában tisztázta, egyáltalán nem lesz már állatos műsorszám náluk, sem vadon élő, sem háziállatokkal, a „kis lovak” néven futó produkciójukat sem mutatják be innentől kezdve.

„A Moulin Rouge táncosai régóta elismertek a minőségi szórakoztatásért, amely a világ minden tájáról vonzza a nézőket. Az állatok felhasználása és bántalmazása szórakoztatás gyanánt többé nem lehet elfogadható az érző szívű nézők számára” – nyugtázta a PETA franciaországi csapata a Moulin Rouge döntését.

(Plant Based News)

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.