Móricz Zsigmond 1937-ben lemondott az állati eredetű ételekről – el is mondta, hogy miért

Móricz Zsigmond nevét nem szükséges bemutatni – a neves magyar író életművét alaposan tárgyalja még ma is az iskolai tankönyvek sokasága, ám az egyik igen fontos filozófiai meggyőződéséről, megdöbbentő módon, szinte sehol nem lehetett olvasni – egészen mostanáig.

A veganizmus, pontosabban az állatjogi mozgalom az utóbbi évtizedek egyik leggyorsabban növekvő mozgalma lett. Sokan azóta ismerik ezt a kifejezést, vagy a szemléletmód lényegét, mióta a közösségi médiában már naponta lehet találkozni vegán ismerősökkel, aktivistákkal, posztokkal. De korántsem egy új divatirányzatról van szó.

Számos bizonyíték található arra vonatkozóan, hogy már évszázadokkal ezelőtt is voltak olyan filozófusok, tudósok és politikai aktivisták, akik úgy vélték, ideje életmódot váltaniuk az egészségük vagy az állatok jóléte érdekében. Meglepő módon nincs ez másképp Móricz Zsigmonddal sem.

Alapos és rendkívül lelkes kutatás eredményeként sikerült rátalálnunk egy 84 évvel ezelőtt publikált cikkre, melyben Móricz büszkén meséli el Szitnyai Zoltán újságírónak, hogy milyen új szokásokat sajátított el.

“Leányfalun bokáigérő sárban gázolok Móricz Zsigmond kúriája felé.
A házigazdát dolgozószobájában találom. Kettő is van belőle, több asztallal és mindegyiken a munka nyomaival, amint alighanem egyiktől a másikig vándorol munkabirodalmának területén. Az egyik szekrény tele az eddig megjelent Móricz-könyvekkel. (Eddig 76.) Fölötte a szentesi határban kiásott, hitelesen árpádkori harcos koponyája. Móricz a gazdálkodó magyar úr térdnadrágos viseletében, szívből érkező mosollyal fogad. Szabadkozik, hogy nem tud cigarettával megkínálni.
— Karácsonykor ugyanis letettem a dohányzásról, húsvétkor a húsevésről, pünkösdkor a tejről és a tojásról. Szóval teljesen lemondtam állattársaimnak és termékeiknek fogyasztásáról. Fűevő lettem.
— Miért, Zsiga bátyám?
— Kiábrándultam belőlük.
— A gyomrod?
— Ezt csak regényben mondhatom meg. De nem a gyomrom, hanem a szívem.

A vele készült interjú a Színházi Élet nevű hetilapban jelent meg, 1937-ben. Amikor belevágtunk a kutatómunkába, nagyon kevés információt találtunk arról, hogy pontosan mikor nyilatkozott erről, és valóban megtörtént-e az ominózus nyilatkozat, vagy csak egy újabb internetes kitaláció, mint oly sok idézet a hírességektől.

Először is meg kellett tudnunk a pontos évet, amit 1930 és 1937 közé sikerült leszűkítenünk az online felfedezhető töredéknyi információ alapján, végül pedig az évente kiadott 48-52 lapszámból az átlagosan 90-140 oldalnyi tartalom közt kellett rálelnünk az akkor még ismeretlen, mostanra már megtalált Hat író élete… című interjúsorozatra. Amikor már kezdtük feladni a reményt, hogy ez a megszólalása valóban létezne, éppen az utolsó pillanatban sikerült rábukkanni az áhított interjúra az 1937/52. számban.

Sokak örömére azonban a művész nem kifejezetten nevezhető vegánnak – különösen azért, mert csak 1945 óta létezik a fogalom -, ugyanis állítása szerint a halat meghagyta étrendjében. “A hal az egyetlen állati lény, amit megeszem. Annak két olyan kvalitása van, ami elválasztja az embertől. A hal süket és néma”

– tette hozzá Móricz.

Emiatt a széles körben elterjedt tévhit miatt számos tudományos kutatás készült azóta, amelyek több körben is bizonyítják, hogy a halaknak, csakúgy, mint az emlősöknek, vannak fájdalomreceptoraik.

A szervezetük ugyanolyan opioidokat termel, és a fájdalom nem csak fizikai, de az emlősökhöz hasonló mentális szenvedést is eredményez náluk. És ha fájdalmat okoznak nekik, ők azt megpróbálják semlegesíteni, majd ezután aktívan próbálják elkerülni, hogy újra bánthassák őket. A tudományos konszenzus a közvélemény ellenére egyértelmű: a halak éreznek fájdalmat.

Búcsúzásul álljon itt Jeremy Bentham filozófus 1780-ban leírt gondolata az állatokkal szembeni morális kötelességünkről:

„Nem az a kérdés, hogy tudnak-e gondolkodni, és nem is az, hogy tudnak-e beszélni. Hanem az, hogy tudnak-e szenvedni. Miért tagadja meg a törvény bármely érző lény védelmét?”