Bár a veganizmus egyre nagyobb népszerűségnek örvend világszerte, mégis vannak, akik haraggal fordulnak ezen életmódbeli szokások felé. Ennek a miértje pedig összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk.

Már maga a kérdés is mutatja, hogy bonyolult válaszról lesz szó, hiszen emberi érzésekről beszélünk – azt próbáljuk kideríteni, milyen okai lehetnek bizonyos csoportok és persze egyének dühös reakciójának.

A felszínen a dolog igen ellentmondásosnak tűnik, hiszen a vegánok célja az, hogy a lehető legkevesebbet ártsanak érző lényeknek, és közben pont ezáltal kerülnek közharag tárgyává.

Fanatizmus?

Mint az az emberiség bármely szubkultúrájában, kisebb csoportjában megfigyelhető, sok vegán igen határozott véleménnyel rendelkezik, emellett sokuk nagyon szókimondó, akár ítélkezőnek is hathat. Ahogy a vicc is tartja: “Honnan tudod, hogy valaki vegán? Nyugi, úgyis elmondja.”

Természetesen ilyen emberek a társadalom minden szegmensében megtalálhatók. A leghangosabbak aránytalanul sok közfigyelmet kapnak a többiekhez képest, és sokan nem ássák bele magukat abba, hogy reprezentatív képet kapjanak különböző csoportokról, csak “én azt hallottam” jellegű hírekből, másodkézből tájékozódnak, ezáltal a kis közösségek és mozgalmak sokszor negatív visszhanggal kerülnek a köztudatba. 

És bár a hangos vegánok részben szerepet játszanak a veganizmus rossz megítélésében, valójában nem csak erről van szó. Tobias Leenaert, a How to Create a Vegan World: A Pragmatic Approach (szabad fordításban: Hogyan Hozzunk Létre egy Vegán Világot: Gyakorlatias Megközelítés) szerzője azt írja:

Persze, néha kicsit idegesítőek vagyunk. […] De ez nem magyarázza meg azt az ellenségességet és nevetségessé tételt, amiben időnként részesülünk.

A média szerepe a vegánok negatív megítélésében
A médiának nagy szerepe van a vegánok téves és negatív megítélésében.

A média szerepe a vegánok megítélésében

A médiának sokszor óriási szerepe van abban, hogy a társadalom milyen véleménnyel van bizonyos dolgokról. Persze az is összetett kérdés, hogy bizonyos viselkedésformákat vajon a média alakít-e, vagy inkább a viselkedésformák alakítják a médiát, de az mindenesetre fontos, hogy megértsük, milyen képet mutatnak a hírcsatornák a vegánokról.

Egy 2011-es tanulmány azt vizsgálta, hogy az írott sajtó hogyan beszél a veganizmusról. A 397 górcső alá vett cikkből 20,2 százalék semleges, 5,5 százalék pozitív, míg a maradék 74,3 százalék negatív hangnemben említette a veganizmust.

A tanulmány szerzői úgy vélik, ez a kiegyensúlyozatlan megjelenés segít az embereknek abban, hogy igazolni tudják magukban a nemtörődömséget; azt, ahogyan azokhoz az állatokhoz viszonyulunk, akik a tányérunkra kerülnek, mintha ez valami eredendő, elkerülhetetlen, megváltozhatatlan rossz lenne.

Egy 2015-ös tanulmány a vegánokkal és vegetáriánusokkal szembeni hozzáállást vizsgálta más, szintén előítéleteknek kitett csoportokkal összehasonlítva – szerepeltek például melegek, bevándorlók, ateisták és feketék is a tanulmányban. A szerzők szerint a drogfüggők voltak az egyetlen csoport, akik negatívabb megítélést kaptak, mint a vegetáriánusok és a vegánok.

A tanulmány szerint azok a vegánok és a vegetáriánusok kapták a legnegatívabb bírálatot, akiket állatjogi vagy környezetvédelmi okok motiváltak erre az életmódra. A kutatók azt is felfedezték, hogy a politikailag jobboldalhoz tartozó embereknek volt a legrosszabb véleménye a vegánokról és a vegetáriánusokról. Ezekből sok olyan dologra lehet következtetni, ami a vegánok idegesítő vagy rossz társadalmi megítélése mögött megbújik.

Normák megkérdőjelezése

A fent említett 2015-ös kutatás szerint a status quo, azaz a jelenleg fennálló állapot fenyegetettsége is közrejátszhat a növényi étrend és a veganizmus negatív megítélésében:

A vegetáriánusok és a vegánok önkéntes húsevéstől való tartózkodása, amely ellentmondásban áll a mindenevő többség elveivel, olyan szimbolikus fenyegetést jelent, amely hozzájárul ezen csoportok negatív megítéléséhez.

A vegánok ellenállnak a társadalmi normáknak, amiket sokan tudat alatt egzisztenciális fenyegetésnek élnek meg: a vegánok aláássák a jelenlegi közösségi életformát, ezáltal fenyegetik annak létezését; és bár ehhez a bevett társadalmi életformához az állatok bántalmazása elengedhetetlen, mégis rengeteg szokás alapul ezen, tehát az esélye annak, hogy ezt a vegánok el akarják venni, félelmet vált ki az emberekben.

Egy 2018-as tanulmány az új-zélandi vegánok és vegetáriánusok megítélését kutatta. A tudósok arra jutottak, hogy

A vegánok megítélése jelentősen rosszabb, mint a vegetáriánusoké, a férfi résztvevők pedig jelentősen kevésbé pozitív hozzáállást tanúsítottak mindkét csoport felé, mint a női résztvevők. […] A vegánokra sokan a társadalmi stabilitás fenyegetőiként tekintenek azáltal, hogy ez a csoport megkérdőjelezi az étkezésre vonatkozó normákat, illetve a morális vélekedést a non-humán állatok státuszáról.

A tanulmány szerzői szerint a társadalom nem csak a tápértéke miatt értékeli úgy a húst, ahogy, hanem úgymond szimbólumként is kezeli: a természet fölött uralkodó ember szimbólumaként.

Politikai hovatartozás

Ugyanez az új-zélandi tanulmány arra is rájött, hogy az inkább jobboldali érzésű egyének mutattak leginkább negatív megítélést a vegánok felé. A baloldali érzésű emberek nagyobb eséllyel vélekednek pozitívan vagy semlegesen a vegánokról, sőt, maguk a vegánok vagy növényi étrendet követők is nagyobb valószínűséggel baloldaliak.

Egy 2018-as felmérés szerint a magukat liberálisnak mondó személyek ötször nagyobb eséllyel voltak vegetáriánusok, és több, mint kétszer nagyobb eséllyel vegánok, mint akik konzervatívnak tartják magukat. Ezek a tanulmányok azt jelzik, hogy sok jobboldali egyén a vegánokat nem csak étrendileg, hanem ideológiailag is magától különbözőnek látja, ami részben magyarázat lehet a negatív megítélésre.

A Personality and Individual Differences nevű folyóirat két kérdőív segítségével vizsgálta a kapcsolatot a jobboldaliság, a húsevés és az állatokkal való bánásmód között, amiben a kutatók arra jutottak, hogy a jobboldali ideológia az állathasználat és a húsevés elfogadását jelzi elő.

A vegánok rossz megítélése tehát egyáltalán nem csak az étkezési szokások leminősítését jelenti – az ilyen életmódbeli döntések sok esetben előjelzik a politikai hovatartozást és a személyes ideológiát is.

A jobboldal támogatói általában konzervatívak, aminek már a neve is jelzi: az eszmeiség alapja a konzerválás, vagyis a megőrzés, a társadalmi viszonyok és kialakult szokások megőrzése. A húsevés pedig elengedhetetlen eleme rengeteg kialakult társadalmi szokásnak, és annak, hogyan definiáljuk az ember természetben való elhelyezkedését.

Tehát ahhoz, hogy a jobboldali érzésű emberek a számukra fontos ideológiát fenntarthassák, megőrizhessék, az ezt támadó, aláásni tűnő mozgalmakat – amilyen a veganizmus is – szükségszerűen negatívan ítélik meg.

A kognitív disszonancia okozhatja a vegánokkal szembeni negatív előítéletet.
A kognitív disszonancia okozhatja a vegánokkal szembeni negatív előítéletet.

Tudatalatti támadás

Ebből az is következik, hogy a nem-vegánok úgy érezhetik, a vegánok az identitásukat támadják. Amikor egy vegán megemlíti az életmódját, egy húsevő arra a következtetésre juthat – legtöbbször úgy, hogy nem is veszi észre –, hogy ez a személy biztosan úgy gondolja, hogy ő – a húsevő – ezek szerint támogatja az állatokkal szembeni kegyetlenséget.

Bár a növényi étrendet választók motivációja sokféle lehet, akár egészségügyi vagy környezetvédelmi okok is állhatnak mögötte, a veganizmus eszméjét magukénak mondó személyek állatjogi okokból választják ezt az életformát.

A vegánok elutasítják az állathasználatot és az állatokkal szembeni kegyetlenséget, tehát itt valójában legtöbb esetben morális állásfoglalásról van szó. Ezért húsevőként persze könnyű arra a következtetésre jutni, hogy akár szavak nélkül is, a vegánok már magával az életformabeli választásukkal is erkölcsileg elítélendőnek tartják az állathasználó életformát.

Dr. Julia Shaw pszichológus azt írja:

Az identitásunk védelme érdekében olyan szokásokat és társadalmi struktúrákat hozunk létre, amiktől jobban érezzük magunkat. A húsevés társadalmi megszokáshoz köthető, így tehát az ünnepeket is a barátokkal és családdal való húslakomák határozzák meg. Sokan a férfiasság jelképeként is használják, állítva, hogy ez határozza meg, ki az igazi férfi, vagy hogy az evolúció során csúcsragadozókká lettünk, akiknek húst kell ennie.

Sok döntés esetében – a húsevés mellett való döntést beleértve – a kifogások, amiket hozunk, nagymértékben post hoc alapúak (post hoc: eset utáni) – miután a húsevés mellett döntöttünk, igazolnunk kell, miért van rendben ez a viselkedésforma, és az, ha újra mellette döntünk majd. Szükségünk van a kifogásokra, különben legbelül a rossz cselekedet miatt rossz embernek érezzük magunkat, amit senki sem szeretne megélni.

Tehát a húsevők – legtöbbször csak félig vagy egyáltalán nem tudatos – gondolatmenete sokszor az lehet: van egy embercsoport, akik úgy döntöttek, ők az életben több törődést szeretnének mutatni az állatok iránt, én pedig azáltal, hogy ezt elismerem, egyben tudatosan azt is választom, hogy én továbbra sem teszek így. Ezt pedig kellemetlen elismerni. De pontosan miért is?

Húsparadoxon: identitás és kognitív disszonancia

A kognitív disszonancia kifejezés megalkotója, Leon Festinger úgy vélte, bár általában véve következetesnek gondoljuk magunkat – a viselkedésünket, a meggyőződéseinket, a hozzáállásunkat –, néha “rosszak” leszünk. Ezt a következetlenséget disszonanciának nevezte el, míg a következetességet konszonanciának. A kognitív disszonancia elméletét a következőképp fogalmazta meg:

A disszonancia létezése, mivel pszichológiai kényelmetlenséget okoz, arra motiválja az embert, hogy ezt a disszonanciát redukálja, és konszonanciát érjen el. A disszonancia jelenlétében, a redukcióra való törekvés mellett, az ember aktívan törekszik arra is, hogy elkerülje az olyan szituációkat és információkat, ami növelheti a disszonancia érzését.

Ebben az esetben az húsevés szeretete, az állatszeretet, és az állatok megölésétől való idegenkedés mind egyszerre léteznek a fejünkben. Brock Bastian és Steve Loughan, két ausztrál kutató a húsevés témáját kutatva a belső konfliktust, amit a húsevők éreznek, húsparadoxonnak nevezték el:

A húsparadoxon az a pszichológiai konfliktus, ami az emberek húsközpontú étkezési igényei és az állatok szenvedésére való morális reakciójuk között áll. Mások bántalmazása összeegyeztethetetlen az erkölcsös énképpel. Ezért a húsfogyasztás negatívan hat a húsevőkre, mert nemkívánatos énképpel kell szembesülniük: hogyan lehetek jó ember úgy, hogy közben húst (megölt állatokat) is eszek?

Néhány állatot bekategorizáltunk háziállatnak, másokat vadállatnak, míg néhányat ételnek. Ez pedig azt jelenti, hogy az egész társadalom egy paradoxon csapdájába esett: egyrészt milliárdnyi állatot tartunk borzasztó körülmények között és ölünk meg évente, amelyben a húsvásárlással mindannyian részt veszünk, másrészt pedig össznépileg meglincseljük, aki egy kutyát bántalmaz, sőt, ezért akár börtön is járhat.

Dr. Julia Shaw szerint a húsevőknek két módja van rá, hogy az ebből származó belső konfliktust enyhítsék: vagy megváltoztatják a viselkedésüket, vagy a meggyőződésüket. Abbahagyhatjuk a húsevést, vagy kitalálhatunk okokat, amiért a húsevés erkölcsileg rendben van.

Ennek egyik módja, hogy megváltoztatjuk a fejünkben az állatokról alkotott képet: például elbagatellizáljuk az állatok érzéseit. A kutyát vagy a macskát intelligensnek, a malacokat, teheneket viszont mozgó, érzéketlen szendvicstölteléknek tartjuk. Hiába bizonyították be kutatók, hogy a malacok intelligensebbek a kutyáknál, sőt valójában egy hároméves gyermek szintjén vannak értelmileg, ezekről nem veszünk tudomást.

A húsevők, amikor vegánokkal találkoznak, tudat alatt érezhetik a kognitív disszonancia nyomását, és vágyat éreznek rá, hogy megvédjék az identitásukat, a születésüktől magukénak tartott hitrendszert, ezáltal sokszor olyan, illékony okokkal állnak elő a veganizmussal szemben, mint például “a növények is éreznek”.

A vegánokkal való találkozás pontosan azokat a részeket piszkálja az agyunkban, amikre próbálunk nem gondolni. Emlékeztetnek rá, hogy van bennünk egy belső ellentmondás, ami ellen nem teszünk semmit, míg vannak, akik igen.

És arra is, hogy az állatoknak, akiket nap mint nap megeszünk, vannak érzéseik, és hogy lehet úgy is cselekedni, hogy ezt figyelembe vegyük. Hogy ki lehet válni a tradíciók szorításából, és lehet önálló, a moralitásunkkal azonos döntéseket hozni.

Azzal pedig, hogy sok vegán évtizedek óta tökéletes egészségnek örvendve folytatja ezt az életmódot, és többszörösen bizonyított tény, hogy a teljes értékű növényi étrend  jótékony hatással bír a szervezetre, a leginkább használt kifogásunkat is kipukkasztják, miszerint szükségünk van a húsra.

De mivel a legtöbb ember nincs tisztában a saját kognitív mechanizmusainak a törékenységével, ezek a tudatalatti felfedezések egyébként nyugodt egyénekben is agressziót és gyűlöletet válthatnak ki.

Ahogy a társadalom egyre nagyobb része választja a vegán szemléletmódot és életformát, egyre inkább elengedhetetlenné válik az is, hogy a mélyére nézzünk a saját belső konfliktusunknak: az állatok, a bolygó, és a saját egészségünk érdekében.

Oszd meg - 1 kattintás!
Prove.hu
Flóra

Flóra

Publicista
Amikor gyerekként megértettem, hogy a hús ára egy élet elvétele, nem tudtam elképzelni, miért esszük egy emberként mégis; hogy az élet szeretete, az együttérzés, a közös társadalmi értékeink miért nem terjednek ki arra a néhány állatfajra, akik nap mint nap az asztalunkra kerülnek. Így lettem vegetáriánus, néhány évvel később pedig vegán. A téma azóta is foglalkoztat - ami leginkább leköt, az a veganizmus, a feminizmus és a környezetvédelem közös szociológiai háttere.