Mesterséges intelligencia segítségével érzékenyít egy vegán élelmiszergyártó

A képeket mesterséges intelligencia segítségével készítették azokról a haszonállatokról, akikről a legritkább esetben készül ilyen fotó, ugyanis az állatiparban természetes élethosszuknak csupán töredékéig élnek, mielőtt leölik őket.

Ha vissza szeretnénk emlékezni, mikor láttunk utoljára egy szép kort megélt tehenet, vagy egy agg malacot, esetleg egy tisztességben megöregedett birkát, a legtöbbünknek rá kell jönnie, hogy a válasz jó eséllyel: soha.

A fejünkben felvillanó képek között keresgélve a legidősebb állatok is maximum 5 évesek lehetnek, a tejmarhák ugyanis körülbelül 4-5 éves korukra „használódnak el” annyira, hogy már nem éri meg a gazdáknak életben tartani őket, így ezek az állatok ekkor kerülnek a vágóhídra.

A malacok és a húsmarhák körülbelül egy-másfél évet töltenek ezen a földön a levágás előtt. A csirkék életét viszont már csak hetekben, vagy néhány hónapban lehet számolni – hogy a tojásipari mellékterméknek számító hím csibék egynapos életútjáról ne is beszéljünk.

Pedig természetes módon ezek az állatok mind sokkal tovább élnek. A szarvasmarhák akár egy fél évszázadot is eltölthetnének a domboldalon legelészve, de a malacok és a csirkék élethossza is évtizedekben mérhető – előbbié kettő, utóbbié körülbelül egy évtized.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Not Company US ???????? (@notcous) által megosztott bejegyzés

A NotCo, egy chilei vegán élelmiszergyártó pontosan erre a tényre szeretné felhívni a figyelmet legújabb plakátkampányával, amit az AKQA Bloom ügynökséggel közösen készítettek, és amelyben mesterséges intelligencia (AI – artificial intelligence) generálta képeket használnak, hogy bemutassák az öreg haszonállatokat, ahogy csak nagyon kevesen találkozhattak velük.

„Ez a kampány arra emlékeztet minket, hogy a mesterséges intelligencia segítségünkre lehet, hogy virágzóbb kapcsolatot alakítsunk ki az állatokkal és a természettel” – mondja Jean Zamprogno és Fernando Pellizzaro, az AKQA Bloom két alapítója.

Úgy hisszük, hogy az idős haszonállatok képeinek nem kéne meglepőnek lennie, és a mesterséges intelligencia a növényi alapú forradalom előmozdítója lehet az élelmiszeriparban

– teszik hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

The Not Company US ???????? (@notcous) által megosztott bejegyzés

A plakátok Kanadában, az USA-ban, Brazíliában, Mexikóban és Chilében is láthatók lesznek. A cég reméli, hogy az idős állatok fotói rádöbbentik az embereket, milyen szomorú, hogy ebben az iparban az állatok természetes élethosszuknak csak töredékét élhetik le.

A NotCo és a mesterséges intelligencia együttműködése

A chilei élelmiszergyártó cég egész Latin-Amerika leggyorsabban fejlődő ilyen jellegű vállalkozása.

Az általuk fejlesztett és szabadalmaztatott mesterséges intelligenciával – aminek a neve Giuseppe – molekuláris szinten, behatóan tanulmányozzák az állati eredetű ételeket, hogy aztán kizárólag növényi eredetű alapanyagokból próbáljanak textúrában, ízélményben és állagban is ugyanolyat alkotni.

Ezzel a módszerrel az előállított termékek karbonlábnyomát is lényegesen tudják csökkenteni az állati eredetű verziókhoz képest. A NotBurger termékük például 89%-kal kevesebb CO2-t termel, mint a marhából készült húspogácsák.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Állatjogi aktivisták tüntetnek transzparensekkel, a képen láthatóra az van írva, az állatok senkinek nem a tulajdonai

Állatvédőket figyelhetnek meg húsipari nagyvállalatok – hatóságokkal együttműködve

Több ezer környezet- és állatvédő szimpatizánst figyelhetnek meg az Egyesült

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének