Egy parlagi sas, nyolc egerészölyv és öt holló pusztult el mérgezés miatt Sülysáp és Mende települések között. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hangsúlyozta, emberre, házi- és vad állatokra is veszélyes méreggel kezelt csalétkekre találtak. A tetemek közvetlenül a csalétkek körül helyezkednek el, ebből következik, hogy az elkövető vagy az elkövetők erős mérget használtak.
Tömeges madármérgezés történt Pest vármegyében. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint egy fokozottan védett parlagi sas, nyolc védett egerészölyv és öt holló esett áldozatul. „A 2021-es turai tömeges madármérgezés óta nem tapasztaltunk hasonló esetet Magyarországon” – olvasható az MME közleményében.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatához múlt hét pénteken érkezett lakossági bejelentés. Egy elpusztult parlagi sast és egy kisebb ragadozó madarat találtak Sülysáp és Mende települések között, a Felső-Tápiómenti Vadásztársaság működési területén. A helyszínre érkező természetvédelmi őr egy feltehetően mérgezés áldozatául esett parlagi sas és egerészölyv tetemét találta meg, valamint – a gyanú szerint – csaléteknek használt baromfimaradványokat.
A gyanú aztán beigazolódott, mikor az MME méreg– és tetemkereső kutyás egysége a helyszínre érkezett. A természetvédelmi őrszolgálattal együtt átvizsgálták a bejelentés környékét, ekkor találtak rá a többi madártetemre is. Hat feltételezett csalétket fedeztek fel, amelyeket a tetemekkel együtt elszállítottak laboratóriumi vizsgálatokra.
Az ügyben a Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozást indított.
Embereket és házi állatokat is érinthet még a mérgezés
Különösen aggasztó az MME szerint, hogy közvetlenül a település határában is találtak az emberre, házi- és vad állatokra is veszélyes méreggel kezelt csalétket. Az egyesület arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy az érintett térségben fokozott figyelemmel sétáltassák házi kedvenceiket és körültekintően kiránduljanak gyerekeikkel.
A kihelyezett méreg rendkívül erős, ezt bizonyítja, hogy a tetemek közvetlenül a csalétkek körül helyezkednek el, illetve az is, hogy nagy mennyiségű elhullott rovart is találtak a mérgezett madarak körül.
Az MME rámutatott, a Magyarországon fokozottan védett, világszerte veszélyeztetett kerecsensólymoknak is vannak költőhelyei a mérgezés helyszínétől kevesebb mint tíz kilométerre. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a mérgezett csalétkek és az azok miatt elpusztult állatok mielőbb maradéktalanul eltűnjenek a területről. Ennek érdekében a következő napokban tovább folytatódik a terület átvizsgálása. Ennek során akár további tetemek is előkerülhetnek még.
A természetjáróktól, a kutyasétáltatóktól és a külterületeken dolgozóktól azt kérte az MME, hogy ha elpusztult állatokra bukkannak a szabadban, semmiféleképpen ne nyúljanak hozzá ezekhez. Mérgezés gyanúja esetén a hatóságokat kell értesíteni. Az egyesület szerint a kora tavaszi időszakban az ország más területein is előfordulhatnak még mérgezéses esetek. Éppen ezért nem kizárólag Sülysáp és Mende környékén indokolt most az elővigyázatosság.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.