Sokkoló adat: ennyi állatot vágtak le Magyarországon az idei első negyedévben

Ennyi állatot vágnak le Magyarországon

Kevesebb csirkét, sertést és marhát vágtak Magyarországon idén az első negyedévben, mint a tavalyi azonos időszakban – olvasható az Agrárközgazdasági Kutatóintézet (AKI) összesítésében.

Az összesítés szerint 23 ezer szarvasmarhát vágtak le az év első három hónapjában, ami 1,2 százalékos visszaesés, sertésből pedig 1,115 milliót, 8,2 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Baromfiból 46,3 milliót vágtak 2022 első negyedévében, 18,5 százalékkal kevesebbet, mint a bázisidőszakban.

Három hónap alatt a vágott mennyiség hasított, illetve tisztított súlyban szarvasmarhából 6 ezer tonna, sertésből 107 ezer tonna, baromfiból csaknem 109 ezer tonna volt. A baromfifélék csoportjában a csirke aránya 86 százalék. Az átlagnál jobban, 41 százalékkal esett vissza a libavágás, 62 százalékkal a kacsavágás, bár ezek aránya csupán 3,4, illetve 8,1 százalék.

Az adatok alapján a pulyka az egyetlen, amelyből többet vágtak 2021 első negyedévéhez képest. A 3,6 százalékos emelkedés több mint 1,5 milliót jelent. A juhok vágása jelentősen elmarad a többitől, az alig 9 ezres vágás majdnem 20 százalékos visszaesés éves összevetésben. Ezen belül a majdnem 850 anyajuh 40 tonna élősúlyt jelent – olvasható az összefoglalóban.

Az európai uniós tagországok kötelezettsége, hogy havi összesítést készítsenek a vágóhidakon levágott állatok számáról és súlyáról. Az adatok összeállítása az engedélyezett vágóhidak havi adatszolgáltatása alapján történik. Magyarországon jelenleg több mint 250 engedélyezett vágóhíd van, azonban az aktív létesítmények száma alacsonyabb.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Mi a véleményed?

Az e-mail címed természetesen nem kerül ki a nyilvánosság elé.

© 2018-2022 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.