Most olvasott cikk
Európa energiamixe zöldül, de Észak-Afrika torkán állva

Európa energiamixe zöldül, de Észak-Afrika torkán állva

Száraz sárdarab a szikkadt földön felülnézetből, aminek Afrika alakja van

Zöldmosás a Greenpeace szerint az, hogy sok európai állam Észak-Afrikából importált megújuló energiaforrással zöldíti a gazdaságát. Mindeközben azonban az érintett afrikai országok hagyatkoznak importált kőolajra, és ők fizetik meg a környezeti költségeket.

A zöldülés jegyében már azt megelőzően is kacsingattak az európai országok a megújuló energiaforrások felé, hogy Oroszország 2022 februárjában megtámadta volna Ukrajnát. Ez az esemény azonban kétségtelenül ráerősített ezekre a törekvésekre. Az Európai Unió az orosz–ukrán háború kitörése után több szankciós csomagot is elfogadott, amelyek korlátozták Oroszország olaj- és földgázexportját a blokk tagállamaiba.

Egyre több miniszterelnök és államfő tett ígéretet arra, hogy lecsatlakoztatja országát az orosz olajról. Egyesek persze eleve jobb helyzetből vágtak bele ebbe. Korábban többek között Portugália is elkezdett már dolgozni azért, hogy minél jobban kiaknázza a megújuló erőforrásokban rejlő lehetőségeit. Az éghajlati célok elérése érdekében az ország évek óta a megújuló erőforrások diverzifikálására törekszik. Ahelyett, hogy kiemelten a szélre, a vízre vagy a napra hagyatkoznának, mindegyiket beillesztik a portfólióba. Ily módon pedig ezek a lehető leghatékonyabban egészíthetik ki egymást. Ezzel a stratégiával a dél-európai ország már 2023 végén új rekordot tudott felállítani: 149 órán keresztül több megújuló energiát termelt, mint amennyi áramra szükség lett volna.

Sok más európai ország viszont nem áll ilyen jól megújulóenergia-termelés terén. Ők az orosz olaj egy részét észak-afrikai vagy éppen közel-keleti olajjal váltották ki – így tett például Olaszország is. Megint mások pedig megújuló energiaforrásokat használnak fel, egy kis csavarral: nem ők termelik ezeknek a nagyját, hanem észak-afrikai országokból importálják.

Az európai országok büszkélkedhetnek azzal, hogy a gazdaságukat jelentős részben megújuló energia hajtja, a Greenpeace friss jelentése szerint azonban ez egyértelműen zöldmosás. Amíg ugyanis ők megvásárolják a marokkói és egyiptomi megújuló energiát, addig ezek az afrikai országok hagyatkoznak importált kőolajra, és ők fizetik meg a környezeti költségeket.

Európa exportálja a környezetszennyezést?

Marokkó és Egyiptom egyaránt törekszik arra, hogy profitáljon kedvező földrajzi fekvéséből Európa heves diverzifikálási törekvései közepette. Ebben pedig európai támogatások is a kezükre játszanak, a Greenpeace azonban rámutatott, miközben Észak-Afrika exportra termel megújuló energiát, arra már nem marad helyi szinten kapacitás, hogy a saját gazdaságukat szén-dioxid-mentessé tegyék.

Ezek az országok nagy mennyiségű olajat és gázt vásárolnak saját gazdaságuk táplálására, elvágva saját magukat a zöldülési lehetőségektől. Egy nemzetközi kutatóintézet, az Atlantic Council szerint Egyiptomnak nemzetközi befektetésekre lesz szüksége ahhoz, hogy kiépítse a megújuló energiaforrások ágazatának gyors felfuttatásához szükséges infrastruktúrát és ipart. Megfelelő finanszírozás mellett azonban a kutatóintézet szerint kijelenthető, hogy

az egyiptomi kormány intelligens, előremutató politikájával, stratégiai beruházásaival, valamint a szilárd nemzetközi partnerségekkel Egyiptom globális tisztaenergia-központtá válhat.

A Greenpeace jelentésével azonban rávilágított arra, hogy ez a szemléletmód a zöldmosás kategóriájába sorolható.

Zöldmosás lehet a műanyaghulladék szelektív gyűjtése is

Korábban már felmerült az is, hogy az európai műanyaghulladék szelektív gyűjtése és újrahasznosítása a jelenlegi formában önámítás lehet. Egy 2024-es tanulmány alapján az európai műanyaghulladék közel fele ugyanis ázsiai országokban köt ki, ahol újrahasznosítás helyett sokszor a természetben végzi.

Az Utrechti Egyetem kutatói csoportja a vietnámi Minh Khai Craft Village-ben vizsgálódott, amely újrahasznosítási csomópontnak tekinthető. Amit azonban ott találtak, a legkevésbé sem volt fenntartható vagy környezetbarát. Helyi megfigyeléseik szerint az olvadó műanyag füstje nyilvánvalóan veszélyezteti a lakosság egészségét.

Kaustubh Thapa, a kutatás vezetője rámutatott, hogy az újrahasznosítás valójában egy jövedelmező üzleti ág. A hulladékgazdálkodás felelősségének áthelyezése ezekre az ázsiai falvakra pedig jelentős károkat okoz a közösségeknek és a környezetnek egyaránt.

A hulladék újrafeldolgozás céljából történő exportja olyan célállomásokra, ahol nincs is megfelelő újrafeldolgozási kapacitás, méltányossági és fenntarthatósági kérdéseket vet fel

– szögezte le a kutatócsoport.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

//Hide "HIRDETÉS" label if Google ad is empty

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének