Most olvasott cikk
Megtartotta a három Michelin-csillagot az az étterem, amely teljesen vegán menüre váltott

Megtartotta a három Michelin-csillagot az az étterem, amely teljesen vegán menüre váltott

Michelin-csillagos vegán étterem

Az Eleven Madison Park étterem több mint tíz évvel ezelőtt kapott először három Michelin-csillagot. Jó hír, hogy ezt a besorolást képesek voltak megtartani úgyis, hogy közben teljesen vegán menüre váltottak.

A világjárvány számos vendéglátóipari egységnek komoly gondokat okozott, és ezektől a nehézségektől még a három Michelin-csillagot kapott besorolás sem tudta megmenteni a New York-i felső kategóriás éttermet, ami csődközeli helyzetbe került és sokáig kérdéses volt a jövője.

Daniel Humm, az Eleven Madison Park séfje a pandémia kapcsán első kézből tapasztalhatta meg az életvitelünk – ezzel együtt pedig a globális étkezési szokásaink – fenntarthatatlanságát, és mindezt be is építette az étterem új koncepciójába.

Az Eleven Madison Park-ot egy kizárólag növényi fogásokat felszolgáló felső kategóriás étteremmé alakította, ami nemcsak azért volt nagyon bátor húzás, mert a vegán fine dinging egyelőre nem kifejezetten elterjedt, hanem mert az étterem korábbi hírnevét leginkább az állatokból készült menünek köszönhette, mint pl. a sült malac vagy a füstölt kacsa.

A változtatás kapcsán sokakban megfogalmazódott a kérdés, hogy egy kizárólag vegán fogásokat kínáló étterem képes lesz-e megtartani a legmagasabb besorolást, de az október 6-án megtartott Michelin-ceremónián kiderült, hogy az étterem 2022-ben is megtartja a 3 csillagos besorolást, ezzel pedig az egyetlen olyan vegán étterem a világon, amelyik három Michelin-csillagot kapott.

„Tegnap este az a megtiszteltetés ért minket, hogy zsinórban már 11. éve megkaptuk a három Michelin-csillagot. Elmondhatatlanul hálás vagyok a csapatnak, akik itt vannak most, és mindenkinek, aki a közel 25 éves fennállásunk során hozzájárult a sikerhez. Hálásak vagyunk továbbá a vendégeinknek és a partnereinknek, akik hittek az elképzelésünkben és arra biztattak, ne hagyjuk abba” – olvasható az étterem Instagram-oldalán

New Yorkban egyébként még négy másik étterem is három Michelin-csillagot kapott az anonim módon tevékenykedő ellenőrök 2021 tavasza és 2022 nyara között zajló értékelési intervallumában.

Van jövője a felső kategóriás vegán éttermeknek?

A közelmúltban történtek alapján úgy tűnik, a csúcskategóriás étkezési élményeket nem kell feltétlenül a húsból készült fogásokkal társítani, és ezt most már a legkomolyabb szakmai szervezetek is elismerik.

Az év elején a Las Vegas Strip-en nyílt felső kategóriás vegán étterem, szóval a szerencsejáték fővárosába látogató vendégek számára is elérhető már a luxus és a növényi fogások csillogó egyvelege.

Tavaly pedig Franciaországban is Michelin-csillaggal jutalmaztak egy vegán éttermet, ami egyben az első ilyen étterem a gasztronómiájáról híres országban.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.