Nyírségi Böllérfesztivál - állatkínzás

Megszületett a döntés a magyar böllérversenyen élve megperzselt disznó ügyében

A márciusban tartott böllérversenyen videó is készült arról, hogy a szervezők élve megperzseltek egy disznót. A rendezvényen történt állatkínzás nagy felháborodást váltott ki, nyolc állatvédő szervezet is feljelentést tett, a járási hivatal most meghozta döntését.

Március 4-én tartották az V. Nyírségi Disznótoros Fesztivált és XXI. Nemzetközi Böllérversenyt, amelynek a nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu adott teret. Célja a rendezők szerint, hogy visszaadja a gyermekkori élményeket és bemutassa a böllérszakmát, ezután pedig házias ízeket kínáljon a résztvevőknek.

A program leírása alapján a vágást és feldolgozást szakmai zsűri vizsgálta, de ezzel kapcsolatban erősen szkeptikusak voltak azok a vegán aktivisták, akik állatjogi céllal vettek részt az eseményen.

Néhány héttel a rendezvény után, március 22-én közös posztsorozatban szólaltak fel több másik állatmentő szervezettel együtt a kegyetlenségek ellen, és egyúttal bejelentették, hogy feljelentést is tesznek az ügyben. A megmozdulás mögé beállt többek között a Noé Állatotthon, a MAVEG, az Állatmentő Sereg és a Malacvédő Alapítvány is.

Mai posztjukban ők számoltak be arról, hogy milyen döntés született a járási bíróságon a feljelentést követően.

Mint írták, lezárult az általuk indított közigazgatási eljárás. Az ügyben pedig a következő ítélet született:

A hatóság a tegnapi napon arról tájékoztatta a bejelentő Malacvédő Alapítványt, hogy »a járási hivatal a bizonyítási eljárást és a tényállás teljes körű tisztázását követően, a jogszabályi kereteket betartva, állatvédelmi bírságot szabott ki az ügyféllel szemben, továbbá, saját költségén a sertések leölése és a kapcsolódó műveletek végzése vonatkozásában állatvédelmi, állatjóléti oktatáson való részvételre kötelezte a jövőbeli állatvédelmi jogsértések megelőzése végett, tekintettel arra, hogy az állatok levágásának vagy leölésének védelme kiemelt közösségi érték.«

Az alapítvány munkatársai azt ígérték, az elkövetkező napokban bővebben is beszámolnak a döntésről, Dr. Nagy Csilla jogász segítségével.

A böllérversenyen történt eseményekről a Prove.hu részletesen beszámolt – valamint videót is közölt –, amely itt olvasható.

Ez a cikk is érdekelhet:

Két csimpánz összekapaszkodik, egyik csücsörít, másik csodálkozó arckifejezéssel néz

Egy sör nem sör – a csimpánzok alkoholfogyasztása az emberi szokásokról is árulkodhat

A vadon élő csimpánzok naponta annyi erjedt gyümölcsöt fogyasztanak, amelynek

Balogh Edina közel 20 éve dolgozik újságíróként, melyből 7 évet töltött olyan piacvezető női és életmód lapok koordinálásával, mint a Joy, a Shape és az Active Beauty. Büszke rá, hogy pályafutása alatt az egyik legnagyobb női magazin hazánkban elsőként vált cruelty-free médiummá. Elkötelezett híve a növényi alapú étkezésnek, az állat- és környezetvédelemnek, valamint a fenntarthatóságnak.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének