Most olvasott cikk
Ökoturizmus fertőzi a csimpánzokat, a náthás látogatók miatt pusztulnak el

Ökoturizmus fertőzi a csimpánzokat, a náthás látogatók miatt pusztulnak el

Csimpánz és kölyke a vadonban

Emberi vírussal megfertőződött csimpánzok haltak meg Ugandában. A helyi idegenvezetők látják, hogy a látogatók sokszor nem az előírásoknak megfelelően vesznek részt a majomleseken, ám tehetetlenek. Az érintett afrikai országokban túlságosan nagy gazdasági húzóerő az ökoturizmus.

Gyakran felmerülő probléma frissen bővült családoknál, hogy egy-egy látogató akkor is elmegy „babanézőbe”, ha éppen náthás. Csak kicsit folyik az orrom, semmi komoly – közli megnyugtatásul. Mindeközben a többség számára nyilvánvaló, hogy náthás embernek nem a legjobb ötlet kisbabák, pláne újszülöttek közelébe mennie. Mint kiderült, állatok közelébe sem.

Az ugandai Kibale Nemzeti Parkban az elmúlt hónapokban 205 csimpánz produkálta légúti fertőzés tüneteit, majd el is pusztultak ezek az állatok. Tony Goldberg, egy amerikai, vadon élő állatokra specializálódott epidemiológus a helyszínre utazott. Az egyik érintett példányt, Stellát felboncolta annak érdekében, hogy segítsen kideríteni, mi történhetett – számolt be a The Guardian. Arra a megállapításra jutott, hogy a nőstény csimpánz a humán metapneumovírus (HMPV) miatt halt meg, valószínűsíthető, hogy a többiek úgyszintén. Ez az embernél köhögést, orrfolyást, torokfájást, lázat okoz.

Ami azonban az ember esetében egy „szimpla nátha”, a csimpánzok körében egy gyilkos kór – szögezte le Goldberg. Annak a közösségnek, amelyhez Stella is tartozott, több mint a 12 százaléka elpusztult a vírus miatt. A közösség több másik tagja pedig egyéb okokból morzsolódott le, többen azért, mert elárvultak, az anyjuk is azon megfertőződött csimpánzok közé tartozott, akiket elvitt a betegség. „Stellán is ott lógott a kölyke még egy darabig a halála után is. Később aztán ő is elpusztult” – mondta az epidemiológus.

A megfertőződött csimpánzok esete nem egyedülálló

A szakértő szerint nem is kérdés, miként került a csimpánzok szervezetébe ez a vírus: az ökoturizmusra vezethető vissza a folyamat. A Természetvédelmi Világszövetség (International Union for Conservation of Nature, IUCN) szerint

  • az embereknek legalább hétméteres távolságot kellene tartaniuk a vadon élő majmoktól,
  • korlátozni kellene a kirándulócsoportok létszámát,
  • minden látogatót maszkviselésre kell kötelezni,
  • azokat pedig, akik nem igazodnak ezekhez az előírásokhoz, ki kell tiltani.

A gyakorlatban azonban ezeket a szabályokat nem tartják be. Gladys Kalema-Zikusoka vadállatorvos szerint „egyes turisták egyszerűen csak nem figyelnek”, és a helyi idegenvezetők vagy kijavítják őket, vagy nem, mert „nem akarnak udvariatlanok lenni, és nehezen tudják kezelni a turistákat”.

A vadon élő csimpánzok mutogatására felhúzott ökoturizmus 13 afrikai ország számára jelent kulcsfontosságú bevételt. Ennek nyomán nem csoda, ha sokszor hímes tojásként bánnak a majomlesre érkezett turistákkal.

A fordított zoonózis – azaz amikor az állatokra terjed át egy fertőzés az emberekről – azonban világszerte érinti a fajokat. Fertőződtek már meg hepatitis A-vírussal kagylók, az ázsiai elefántok pedig tuberkulózissal. Az evolúciós közelség miatt azonban az emberszabású majmok még a felsorolt állatoknál is veszélyeztetettebbek. Az állatvilágban a csimpánzok tekinthetők a legközelebbi rokonainknak: génjeink mintegy 98 százaléka azonos.

Mindezek mellett nem szabad megfeledkezni arról a tényről sem, hogy a csimpánzok veszélyeztetett állatok.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.