Ismét legálissá vált Szlovákiában a medvék kilövése, 350 példány leölésére bólintott rá áprilisban a pozsonyi kabinet a támadások miatt. Robert Fico szlovák miniszterelnök szerint nem élhetnek olyan országban, „ahol az emberek félnek kimenni az erdőbe”. Sokak szerint azonban a szlovák kormány módszerei nem megfelelőek – ezt már az Európai Bizottság is vizsgálja.
Több európai parlamenti képviselő is felháborodott azon, hogy Szlovákia több száz medve leölését tervezi. Azt követelik az Európai Bizottságtól, hogy tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a medvék kilövése ne történhessen meg.
A szlovák tervek „közvetlenül és súlyosan sértik az európai szabályokat” – idézi az Euractiv a liberális Renew Europe képviselőcsoporthoz sorolható Michal Wieziket. Szerinte az „Európai Bizottságnak a felhatalmazása és a felelőssége is megvan ahhoz, hogy cselekedjen”.
A szlovák kormány április elején hagyta jóvá azt a tervet, amelynek keretében az ország körülbelül 1300 egyedet számláló medveállományának mintegy negyedével végezhetnek. 350 barna medve kilövésére bólintottak rá a sorozatos medvetámadások miatt.
„Nem élhetünk olyan országban, ahol az emberek félnek kimenni az erdőbe” – indokolta a döntést Robert Fico szlovák miniszterelnök.
A medvék kilövését lehetővé tevő rendkívüli állapotot Szlovákia 79 járásából 55-re terjesztették ki. A pozsonyi kormány ráadásul már korábban is lazított a barna medvék jogi védelmén. Tavaly legálissá vált a medvék kilövése már abban az esetben is, ha túl közel kerülnek az emberi lakóhelyekhez. Tavaly év végéig mintegy 93 példánnyal végeztek. Wiezik azonban rámutatott, az, hogy most még tovább lazították a faj védelmét az országban, bizonyítja: ezek az intézkedések „nem hatékonyak a támadások megelőzésében”.
A környezetvédelmi minisztérium kudarcot vallott azzal, hogy ezeknek a védett állatoknak a leölésével szorítsa vissza a a medvetámadások számát. A baklövésük nyomainak elfedése érdekében pedig a kormány úgy döntött, még több medvét kell kiirtani
– mondta.
Tavaly csehek panaszkodtak a szlovákokra a medvék kilövése miatt
Már a szlovák kormány tavalyi – barna medvéket érintő – döntését is sokan ellenezték, egy cseh állatkert még hivatalos uniós panaszt is tett emiatt. „A barna medve az egész Európai Unióban védett faj. Nem véletlen költi az EU a legtöbb pénzt a veszélyeztetett állatfajok védelmére” – nyilatkozta akkor a Politicónak Evžen Korec, a tábori állatkert igazgatója.
Nem meglepő, hogy Szlovákia középkori megoldást választott. Ekkor volt az a szokás, hogy mindent lelőttek, ami mozgott az erdőben, és ami csak egy kicsit is szőrösebb volt az akkori embernél.
Korec hangsúlyozta, „a veszélyeztetett fajok tömeges leölését barbár” gyakorlatnak tartja.
Az Európai Bizottságnak a hivatalos panasz beérkezését követően nincs konkrét, jogszabályban meghatározott válaszadási határideje. Első lépésként ellenőrzik, valóban megalapozott-e a panasz, szükség van-e hivatalos eljárás indítására. Ha arra jutnak, hogy az érintett tagállam valóban megsértette az uniós jogot, kapcsolatba lépnek a vezetőivel, és felhívják a figyelmet a jogszabályi eltérésekre. Az ország ezt követően kap egy határidőt, ameddig igazodnia kell az uniós jogrendszerhez. Ha ez nem történik meg, az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat az országgal szemben az Európai Unió Bíróságán. Ennek keretében szankciókkal próbálják cselekvésre, módosításra bírni a tagállamot.
Egy bizottsági szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a medvepopuláció kordában tartása csak a vonatkozó uniós irányelvnek megfelelően történhet, „még akkor is, ha vészhelyzeti intézkedésekről van szó”. Hozzátette, a Bizottság egyelőre elemzi a szlovák intézkedéseket.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.