Macskával kötött örök barátságot Sparky, a mentett malac

A Dexter nevű macska gondoskodásának is köszönheti Sparky, a mentett malac, hogy felépült. A Sleepy Pig Farm két lakója azóta elválaszthatatlan.

Nem mindennapi harcot vívott meg Sparky, a most már kétéves mentett malac. Egy garázsban talált rá az amerikai Sleepy Pig Farm (Álmos Malac Farm) alapítója, Tiffany Paltauf, nem túl biztató egészségügyi állapotban: tele volt parazitákkal, rühatkával.

Amikor megérkezett a farmra, még nem volt túl sok energiája, szinte egy hangot sem lehetett hallani felőle. Ahogy azonban egyre jobb lett az állapota, úgy változott a hangulata is: kikecmergett a letargiából.

Egy kissé megtévesztő a név háttere

Ahogy Sparky egyre energikusabbá vált, lehetőség nyílt arra, hogy megismerkedjen a farm többi lakójával is.

A Sleepy Pig Farm név kicsit talán megtévesztő. Csak a nevet hallva arra lehetne következtetni, hogy a lakói kizárólag malacok. A Connecticut állam Redding nevű kisvárosában található farm azonban a weboldaluk szerint négy malacon kívül otthont ad

  • két kecskének,
  • egy tehénnek,
  • négy kacsának,
  • illetve hat csirkének is.

Az itt élő állatok egytől egyik mentettek.

A szívem azóta van csordultig szeretettel a haszonállatokként emlegetett élőlények iránt, mióta 2015-ben megismertem Maybelle-t, a malacot. Addig soha nem tapasztalt szenvedély tört belőlem felszínre, rádöbbentem, segítenem kell más állatoknak is, hogy a természetes életüket élhessék, és igazságot kell szolgáltatnom nekik

– írta a farm keletkezéséről Tiffany.

A szerelem és az állatmentés tehát egy malaccal kezdődött, erre utal a név is, ám nem állt meg ezen a ponton.

Arról egyébként, hogy a malacok mennyire elbűvölő személyiséggel és intelligenciával rendelkezhetnek, a közelmúltban is írtunk már. Egy brooklyni tűzoltóságon és a környéken is nagy kedvenc lett Penny, egy törpemalac. A tűzoltók olyannyira a hatása alá kerültek, hogy mióta ismerik, a sertéshúst száműzték az étrendjükből.

Egy gyönyörű barátság kezdete

Sparky azóta, hogy megismerkedett a farm többi lakójával is, szívesen alszik összebújva például Ziggyvel, a pulykával.

Egy állat van azonban, akivel igazán különleges kapcsolatot alakított ki: Dexter, a macska. A kezdeményező fél a farm tulajdonosai szerint egyértelműen Dexter volt, aki már az első napokban a pártfogásába vette a malacot. Annak ellenére is Sparky mellett maradt, hogy ő akkor még nem igazán reagált a külvilágból érkező ingerekre.

 

Amikor aztán a malac felépült, a két állat elválaszthatatlanná vált: összebújva alszanak és közösen könyörögnek mielőbbi reggeliért is.

Dexter és Sparky hivatalosan is legjobb barátok, csordultig telt a szívem

– írta Tiffany Facebookon. „Imádom, mennyire odavannak egymásért” – tette hozzá Instagramon.

(The Dodo)

Ez a cikk is érdekelhet:

Szürke pólót viselő férfi ül a laptop előtt

Folyton fáradtnak és ingerlékenynek érzed magad? Akár ez is állhat a hátterében

Nem mindig csak a stresszre vezethető vissza, ha sokszor alszol

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének