Most olvasott cikk
Ludak ezreivel végeznek, újabb magyar telepeken lobbant be a járvány

Ludak ezreivel végeznek, újabb magyar telepeken lobbant be a járvány

Fehér ludak közelről fotózva, három középen, több a háttérben

A járványhelyzet romlásáról számolt be a Nébih, madárinfluenza miatt kell két vármegyében is – Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében – felszámolni egy-egy tömőlúdállományt. A két telep között járványügyi kapcsolat van. Rusvai Miklós virológus már korábban figyelmeztetett: a madárvonulás miatt újra megjelenhet ez a vírus Magyarországon is.

Madárinfluenza-vírus jelenlétét mutatta ki Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – derült ki a hatóság közleményéből. Mindkét telepen, ahol felbukkant a H5N1-fertőzés, tömőludakat tartanak,

  • a Csongrád-Csanád vármegyei Bordány településen kétezer,
  • a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tószeg településen pedig közel négyezer állatot.

Megállapították, hogy a két érintett telep között járványügyi kapcsolat van. A bordányi telepről a tünetek megjelenését megelőző napon szállítottak ki Tószegre tömésre állatokat. Másnap pedig megemelkedett elhullás és idegrendszeri tünetek miatt kezdtek gyanakodni az állattartók arra, hogy komoly lehet a baj.

A felszámolási folyamatot megkezdték a bordányi és a tószegi telepeken. A gazdaságok körül három kilométer sugarú védőkörzetet jelöltek ki a járványhelyzet enyhüléséig. A korlátozás alatt álló körzetek feloldása, valamint az újratelepítések megkezdése későbbre tolódik.

Az ország az Állategészségügyi Világszervezet előírásai szerinti mentességi státuszát is később szerezheti vissza, és annak helyreállításáig az újratelepítések sem kezdődhetnek meg.

Számítani lehetett a madárinfluenza újabb belobbanására

Bár a ragadós száj- és körömfájás vírus terjedéséről sokat hallhattunk, olvashattunk a napokban, a madárinfluenza újabb megjelenéséről már viszonylag rég adott hírt a Nébih. Hónapokkal ezelőtt, tavaly novemberben számoltak be arról, hogy Komárom-Esztergom vármegye után a járvány Somogy vármegyében is megjelent.

Közben ugyan az Antarktiszra is megérkezett a madárinfluenza, az Egyesült Királyságban pedig H5N1-gyel fertőzött birkát is találtak. Magyarországon semmi hasonló nem történt, Rusvai Miklós virológus azonban leszögezte, nem dőlhetünk hátra.

Már az újabb madárinfluenza-esetek kimutatása előtt arra hívta fel a figyelmet a szakértő, hogy a járvány általában a madárvonuláshoz kötődik. „Várhatóan a híradásokban többször szerepel majd, hogy magyarországi baromfitelepeket fel kellett számolni, mert madárinfluenzával fertőződtek, hiszen a madárvonulás valójában még zajlik” – nyilatkozta a közelmúltban az InfoRádióban. Hozzátette ugyanakkor, hogy 2025 rendkívüli évnek számít, mivel számos vízimadár áttelelt, és elsősorban ezek a madarak a H5N1 hordozói.

A lengyeleknél súlyos a járványhelyzet

Lengyelországban az elmúlt két hónapban 73 magas patogenitású madárinfluenza-kitörést regisztráltak, erre pedig már uniós szintről is érkezhet válaszlépés. A Reuters információi szerint az Európai Bizottság sürgősségi intézkedéseket fogadhat el a héten a vírus lengyelországi terjedésének megfékezése érdekében.

Egy bizottsági szóvivő tájékoztatta erről a lapot, azt azonban nem fejtette ki, egész pontosan milyen lépéseket terveznek a lengyel vírushelyzet megzabolázására. Azt azonban közölte, hogy ezekről mind a nemzeti, mind a regionális hatóságokkal egyeztettek, és mindkét szinten rábólintottak már ezekre.

A Gazeta Wyborcza lengyel napilap csütörtökön arról írt, hogy az Európai Bizottság a madárinfluenza miatt be akarja tiltani a baromfi exportját Lengyelországból. Czeslaw Siekierski lengyel mezőgazdasági minisztert másnap azt nyilatkozta, „túl korai” lenne még egy ilyen lehetőségről beszélni.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének