Madagaszkár faültetés

Madagaszkáron 60 millió fát ültetnek a klímaválság ellen

A régóta sikeres animációs filmszéria, a Madagaszkár sikere annak is köszönhető, hogy az élővilága igencsak gazdag – az ország vadon élő állatainak és növényeinek 90%-a a Föld más területein nem is található meg.

Ezért a lakosok tisztában vannak vele, milyen fontos védeni a környezetüket és helyreállítani az ökoszisztémát, melyet az elmúlt években káros hatások értek.

Az ország idén ünnepli függetlenségének 60. évfordulóját (1960-ig francia uralom alatt éltek), és a jeles esemény alkalmából az elnök, Andry Rajoelina ígéretet tett, hogy 60 millió új fát fognak ültetni az országban, és visszaállítják Madagaszkárt olyan zöld területté, mint hajdan volt.

„A kormányzat előtt az a kihívás áll, hogy Madagaszkár ismét zöld sziget legyen. Arra biztatom a lakosságot, hogy óvja a környezetet és törekedjenek az újrafásításra, a jövő generáció érdekében”

– mondta az elnök azoknak a lakosoknak, akik részt vettek Ankazobe térség fákkal történő betelepítésében, a fővárostól északnyugatra.

Néhány órával a faültetési ötlet kihirdetése után a környezetvédelmi minisztérium jelentése szerint egymillió fát már el is ültettek az ország 500 hektárnyi területén.

Önkéntes faültetők Madagaszkáron

Önkéntes faültetők Madagaszkáron. // Valisoa Rasolofomboahangy // Mongabay

2020 Faültetés Madagaszkáron

Az állattenyésztés miatt rengeteg erdőt elpusztítanak

2001 és 2018 között Madagaszkár fákkal borított területének egyötöde fák nélkül maradt, a mezőgazdasági termőterületek nagyfokú elterjedése miatt. A „Tavy” néven ismert gazdálkodás lényege a kivágás és égetés, melynek eredményeként az erdőkből gazdálkodásra használt területek lesznek.

Az említett faültetési akció nem az első az országban, de kétségtelenül a legeredményesebb. Bár sokan szkeptikusak voltak, hogy vajon hogyan fogják rábírni a polgárokat a faültetésre, de a szakértők körültekintően mérlegelték, mit kell tenni a gyors siker érdekében, hiszen a fásítási szezon áprilisban véget ér.

„A fő kérdés most az, hogy a faültetések után mi fog történni? Hogyan óvjuk meg ezeket a fiatal fákat, hogy ne az történjen, hogy januárban elültetjük őket, aztán júliusban elpusztítjuk Ha a hatóság nem állít fel egyértelmű és hatékony stratégiát a fairtás és erdőégetés ellen, akkor Madagaszkár képtelen lesz visszaállítani a fás területeket.”

mondta a főemlős-kutató, Jonah Ratsimbazafy.

Ám Madagaszkár vezetősége ragaszkodik az álláspontjához, hogy sikerülni fog, és az ország környezetvédelmi minisztere, Alexandre Georget a kezdeményezés bejelentésekor így nyilatkozott:

„Az akció folyamatos lesz, és utánkövetést is csinálunk. Önkénteseket toborzunk, hogy figyeljék és védjék a fákat!”

A faültetés nem csak amiatt fontos, hogy a fairtásokat ellensúlyozzák és visszaállítsák az őshonos élővilágot – hanem az állampolgárok, az ország és a bolygó egészségvédelmére is jelentős hatást gyakorol. Ha több fa él a bolygón, az azt jelenti, hogy kevesebb lesz a szén-dioxid a légkörben és kiegyensúlyozottabb lesz az éghajlat.

Ez a cikk is érdekelhet:

Tengerimalacokra emlékeztető robotállatok szürke és vöröses barna színben

Itt az új őrület: mesterséges intelligenciával pótolnák a háziállatokat

A háziállattartás területére is betört a mesterséges intelligencia. Robotállatot is

Évek óta követem a vegán életmódot. A könyveimmel egy kis iránytűt szeretnék adni az embereknek, hogyan találják meg az útjukat a világban. A gyógyítással pedig szeretnék testi-lelki egészséget adni, személyre szabott módszerekkel. Hiszek abban, hogy minden élet egyformán értékes, és mindenkiben ott rejlik az együttérzés.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének