Lucas Bravo színész az Emily Párizsban című sorozat negyedik évadjának premierjén, fekete öltönyben, mögötte a halványrózsaszín falon "Emily in Paris" felirat

Az Emily Párizsban színésze, Lucas Bravo azt szeretné, hogy az általa játszott karakter vegán éttermet vezessen

Régóta rágja a rendező fülét az Emily Párizsban sztárja, Lucas Bravo, hogy az általa alakított Gabriel étterme térjen át a teljesen növényi menüre. Emellett szeretne egy zöld Michelin-csillagot is a sorozatbéli étteremnek. A színész gyerekkora óta vegán, és elmondása szerint célja, hogy az általa megformált szereplőn keresztül érzékenyítse az embereket.

Az már biztos, hogy lesz ötödik évada a Netflixen futó Emily Párizsban sorozatnak. Szóval van még esély, hogy a Gabriel nevű szereplőt alakító Lucas Bravo eléri a célját. A színész ugyanis régóta igyekszik kijárni Darren Star rendezőnél, hogy a sorozatban alakított karaktere által vezetett étterem vegán étteremmé alakuljon. A színész erről az elképzeléséről a Sharp magazinnak adott interjúban mesélt.

„Egy korábbi interjúban meséltem róla, hogy szeretném, ha az étterme vegán étteremmé alakulna, és kapna egy zöld Michelin-csillagot. Ez olyasmi, amiről már két éve beszélek Darrennel és a producerekkel, és nagyon remélem, hogy megvalósítják” – mondta a színész az általa alakított karakter jövőjére vonatkozó kérdésre.

A sorozat folyamán több néven is futó étteremben számos jelenet játszódik, és elég sok húsos ételt szolgálnak fel benne.

Lucas Bravo a való életben is támogatja az állatok ügyét

A színész kérése nem meglepő annak fényében, hogy Bravo gyerekkora óta vegán életmódot folytat. Ez az életszemlélet állhat amögött a szándék mögött, hogy Bravo a karakterén keresztül szeretné átadni a számára fontos értékeket a nézőknek.

„Szeretném, ha egy olyan közvetítő lenne, akin keresztül kissé felkelthetem a figyelmet az éghajlatra. Jómagam vegán vagyok, és a harmadik évadban Gabriel lassacskán egyre több zöldséget használt és egészségesebb ételeket szervírozott az éttermében” – mesélte Bravo egy korábbi interjúban a Grazie magazinnak.

Van néhány dzsekim a sorozatban, amik nagyon ökotudatos anyagokból készültek. Persze tudom, hogy a műsor a szórakoztatásról és a kikapcsolódásról szól, de ő az a karakter a műsorban, aki a munkásosztály tagja, és eléggé két lábbal jár a földön

– mondta a karakterről.

A sorozat ötödik évada a hírek szerint Olaszországban fog játszódni, ezért egyelőre nem lehet tudni, hogy a francia étterem mekkora szerepet kap a jövőben.

Ez a cikk is érdekelhet:

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Van az a leves, ami nemcsak felmelegít, hanem meg is

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének