Lewis Hamilton a sivatagban tevegel

Lewis Hamilton tevegelt, és ez nagyon nem tetszik a követőinek

Lewis Hamilton autóversenyzőről régóta köztudott, hogy vegán, közösségi felületein aktívan népszerűsíti is az életmódot. Egyik legutóbbi bejegyzésében viszont azt látni, hogy Hamilton teveháton ül – a rajongók pedig nem mulasztották el felhívni az autóversenyző figyelmét arra, hogy ez nem összeegyeztethető a veganizmus elveivel.

Igen heves érzelmeket váltott ki – pláne a vegán követőiből – Lewis Hamilton legfrissebb Instagram-bejegyzése. A hétszeres Forma–1-világbajnok autóversenyző az idény nyári szünetét Marokkóban tölti. Az onnan posztolt képek között tűnt fel az is, amin Hamilton éppen tevegel. Márpedig a vegán életszemlélet alapján az ilyen jellegű állathasználat nem megengedett.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy már második éve utazhatok keresztül Afrikán a Forma–1 nyári szünete alatt. Első alkalommal teljesen megdöbbentett, milyen gyógyító ereje van ennek a világnak, és ez az alkalom sem különb. Pont, mint legutóbb, minden nappal egyre kiegyensúlyozottabbnak és békésebbnek érzem magam. Marokkó volt az első állomás, az élmény leírhatatlan, remélhetőleg a képek valamit visszaadnak belőle. Még oly sok minden látni- és tanulnivaló vár rám. Találkozunk legközelebb

– olvasható Lewis Hamilton tevegelős képe alatt.

A versenyző idei szezonja vegyes eredményekkel indult. Több alkalommal állhatott fel a dobogó legtetejére, de előfordult, hogy a középmezőnyben végzett, vagy egyáltalán nem is fejezte be a versenyt.

Emellett nemrég jelentette be, hogy az idény végeztével a Mercedestől a Ferrarihoz igazol. Ebben a vegyes érzelmekkel teli helyzetben érkezett az igen hangos kritika követőitől, akik szerint a tevegelés egyáltalán nem összeegyeztethető az autóversenyző által hirdetett életmóddal.

Nagyon szomorú, hogy egy teve hátán ülsz, Lewis. Úgy tudtam, hogy ellenzed az állatok kihasználását. Esetleg nézz utána, hogy bánnak velük

– utalt az egyik kommentelő a turisztikai iparban használt tevék életkörülményeire.

Rendben, megértem, ez gáz, de figyelembe véve az aktivista múltját (a PETA-tól még díjat is kapott érte), úgy érzem, ez az a helyzet, amikor nem szabad hagyni, hogy a tökéletesség hajszolása a jó ellensége legyen

– veszi védelmébe Hamiltont egy Reddit-felhasználó.

Tevegelés, lovaglás miatt más hírességeket is megszóltak már

Időről időre előkerülnek olyan fotók vagy videók, amelyeken közismert vegánok nem túl vegánbarát tevékenység közben szerepelnek.

Legutóbb Joaquin Phoenix kapott nem túl kedves megjegyzéseket, amikor kiderült, hogy a Napóleon című filmben lovagolni fog. Pedig a színész még a hadvezér híres bicorne kalapját is csak vegán változatban volt hajlandó hordani, ami igencsak feladta a leckét a film jelmeztervezőjének.

Tavaly pedig Stella McCartney vegán divattervező használt lovakat egy kampányához, amiben új kollekcióját népszerűsítette. Sokan azért adtak csalódottságuknak hangot, mert a divattervező számára mindig is hangsúlyozottan fontos volt, hogy az ő nevével fémjelzett ruhák és kiegészítők ne tartalmazzanak állati eredetű összetevőt, és több alkalommal is kiállt az állatok és a környezet védelme mellett.

Ez a cikk is érdekelhet:

Konyhai csapból enged valaki vizet egy pohárba. Csak a keze látszik, a háttérben pedig konyhai eszközök: vízforraló, kések

Váratlan helyen bukkantak édesvízkészletekre kutatók

Hatalmas édesvízkészleteket rejthet az óceán mélye, állapították meg kutatók az

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének