Piero Pini olasz üzletember a Hungary Meat Kft. tulajdonosát költségvetési csalással gyanúsítják

Letartóztatták Magyarország legnagyobb húsipari cégének tulajdonosát

Több milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítja Magyarország egyik legnagyobb húsipari vállalatának olasz tulajdonosát, Piero Pinit a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatósága – írja a PestiSrácok.hu

Néhány napja a NAV őrizetbe vette a kiskunfélegyházi vágóhíd tulajdonosát, Piero Pinit és két másik társát. A Budapest Honvéd FC volt tulajdonosaként is ismert üzletembert a bíróság rögtön 30 napos letartóztatásra ítélte különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával.

A Hungary Meat Kft. a magyar húsipar egyik legnagyobb szereplője. A vállalat tavalyi árbevétele 105 milliárd forint volt.

A húsipari csalás

Nem az első alkalom, hogy a hatóságok csalást vagy visszaélést tapasztalnak Piero Pini vágóhídjain. Két évvel ezelőtt több száz lengyel adónyomozó és rendőr szállta meg a Pini Polonia vágóhidat egy rajtaütésszerű akció során, majd bilincsben vitték el az olasz üzletembert – írta meg 2017-ben a Figyelő.

A nyomozók többek között a forgalmi adóval és a külföldi munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos dokumentumok után kutattak.

Piero Pini Hungry Meat Kft. költségvetési csalás

Rengeteg a magyar húsipari hazugság

Bár a reklámokban szívesebben adják el a boldog hús illúzióját, sajnos országszerte rengeteg vágóhídon brutális körülmények uralkodnak, ami nem csak az állatokkal szemben kegyetlen, hanem az emberi egészségre is veszélyes.

A NÉBIH gyakran zárat be magyar vágóhidakat, ahol halott rágcsálókat, a derékig érő csirketetemet vagy penészt taláknak. A legtöbb esetben ezek az alkalmatlan intézmények idővel újra engedélyt kapnak a működésre, és a fogyasztók vagy állatok érdekeit semmibe véve folytatják a termelést.

WHO (Egészségügyi Világszervezet) a feldolgozott húsokat – mint például a bacon vagy a virsli – a group 1 karcinogén, vagyis az egyértelműen rákkeltő ételek közé sorolta. A legjobb, ha az állati eredetű ételeket növényi alapúra cseréljük.

 


 

Ez a cikk is érdekelhet:

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Korábban ettél hagyományos sushit, de azóta növényi étrendre váltottál, és

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének