Most olvasott cikk
Melyik a legjobb omega-3 forrás?

Melyik a legjobb omega-3 forrás?

Omega3 zsírsavak vegánoknak

Két hiteles táplálkozástudományi szervezet, a WHO és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság véleménye szerint az étkezéssel bevitt kalória legalább fél százalékának rövid láncú omega-3 zsírsavakból, úgynevezett alfa-liponsavból (ALA) kell állnia.

Ezt igen egyszerű elérni: napi egy evőkanálnyi darált lenmag fedezi a szükséges mennyiséget. A szervezetünk a rövid láncú ALA zsírsavat átalakítja hosszú láncú EPA és DHA zsírsavakká, melyek megegyeznek azzal, ami a halakban található.

Mi a baj a halolajjal és a halfogyasztással?

A halolaj-gyártás egy sokmilliárd dolláros üzletté fejlődött az idők során, köszönhetően az Amerikai Szívgyógyászok Szövetségének, akiknek ajánlása szerint mindenkinek, akinek magas a kockázata a szív- és érrendszeri betegségekre, halolaj tartalmú étrendkiegészítőt kéne szednie az orvosa javaslatára. De mit mond erről a tudomány?

A Journal of the American Medical Association folyóiratban megjelent tanulmány összefoglalta a randomizált klinikai kísérleteket az omega-3 élettartamra, kardiovaszkuláris okból történő elhalálozásokra, hirtelen halálra, szívinfarktusra és sztrókra vonatkozó összefüggéseiről.

Ezek a tanulmányok nem csak a halolaj étrendkiegészítő hatásait vizsgálták, de azoknak a javaslatoknak a következményeit is, melyek szerint az emberek fogyasszanak több magas zsírtartalmú halat. A kutatások nem mutattak ki védelmi hatást sem az általános halandóságot illetően, sem a szívbetegségek miatti halálozásokra, a hirtelen szívhalálra, infarktusra vagy sztrókra vonatkozóan sem.

Minden tanulmányt egybevetve a kutatók megállapították, hogy nincs többé létjogosultsága az omega-3 kiegészítők ajánlásának a klinikai gyakorlatban.

A halolaj, főként a „tisztított” formája, egy PCB nevű szennyeződést, valamint egyéb szennyező anyagokat tartalmazhat. A halolajban olyan magas ezeknek a dioxin-szerű anyagoknak a koncentrációja, hogy ha ezt lazacból, heringből vagy tonhalból nyert olajból vesszük magunkhoz, akkor a méreganyagok szintje meghaladja a napi megengedett határértéket.

Ez magyarázatot ad arra, hogy a tanulmányok miért mutatták ki a halolajak hátrányos hatását a kognitív funkciókra, gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt. Szerencsére az előnyöket élvezheted anélkül is, hogy a hátrányokat el kellene viselned. Válaszd az omega-3 zsírsavakat algákból, hiszen a halak is onnan veszik magukhoz ezt a tápanyagot.

A tápláléklánc minél alacsonyabban elhelyezkedő forrásából szerzed be a DHA-t és az EPA-t, annál kevésbé kell tartanod a benne található szennyező anyagoktól. Az alga alapú étrendkiegészítőket tenyésztett algákból állítják elő, így nem is érintkeznek az óceánnal, tehát nem fordul elő bennük méreganyag. Így a halak is jól járnak, és te is egészségesebb leszel.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.