Egy friss kutatás megvizsgálta, hogy ténylegesen milyen előnyökkel rendelkezik a legeltetett marha fogyasztása az ipari állattenyésztéshez képest. Az eredmények nem úgy festik le az eljárást, ahogy az a közbeszédben sokszor előkerül. Kiderült, hogy a legideálisabb esetben sem kedvezőbbek a hatásai az ipari módszernél. Az egyéb fehérjeforrásoknál pedig akár negyvenszer is nagyobb lehet a környezeti hatása.
Azok számára, akik igyekeznek környezettudatosan élni, de egyelőre nem tudtak lemondani a hamburgerről vagy a steakről, a legeltetett marha jelenti sokszor az ütőkártyát. Az alpesi lankákon mérgeszöld füvet legelésző tehenek idillikus képe sokakat meggyőz a folyamat környezetbarát jellegét illetően. Környezeti hatását tekintve azonban mégsem annyira kedvező a legeltetett marha – derül ki a PNAS folyóiratban megjelent kutatásból.
A marhahúsnak arányaiban sokkal nagyobb a nyersanyagigénye, mint a legtöbb egyéb élelmiszernek. Ennek ellenére a legeltetett marha legtöbbször olyan színben tűnik fel, mint egy környezetvédelmileg kívánatos módszer. Ennek oka, hogy sokan úgy gondolják, a legeltetés javítja a mező szénmegkötő képességét, ezzel pedig a folyamat ellensúlyozza a saját kibocsátását
– olvasható a kutatás absztraktjában.
A legeltetett marha az ipari állattenyésztésnél sem jobb
A nagyüzemi körülmények között zajló szarvasmarha-tenyésztés a környezeti hatás szempontjából az egyik legkárosabb ipari tevékenység. Nemcsak az éghajlatot melegítő metán jelentős része köthető hozzá, hanem az erdőirtás és a biodiverzitás csökkenésének egyik fő okozója is egyben. A szektor kibocsátása pedig gyakorlatilag a legkárosabb élelmiszeripari termékké teszi a marhahúst. A legeltetési eljárás pártolói úgy vélik, ez a kibocsátási érték, ami az eljárás kapcsán lényegesen csökken.
A kutatás viszont úgy találta, hogy még optimális esetben sem jár alacsonyabb üvegházhatású gázkibocsátással a legeltetett marha. Ennek több lehetséges okát is vázolták a kutatók. Egyrészt a legelőterületek kialakításához sokszor ki kell vágni a rajta lévő erdőt, aminek következtében a növényekben tárolt szén visszakerül a légkörbe. Másrészt a legeltetés lassabban hizlalja az állatokat és nem is nőnek tőle olyan nagyra. Vagyis azonos mennyiségű fehérje előállításához nagyobb területre és hosszabb nevelési időre van szükség. A növényi eredetű fehérjék hatékonyságát pedig meg sem közelíti a módszer.
A kutatók azt írják, hogy amennyiben az élelmezésbiztonság és a természet állnak a középpontban, úgy ezeknek a legelőként használt területeknek a visszavadítása hozza a legjobb eredményt. Valamint megjegyzik, hogy az általuk használt modell nem feltétlenül alkalmazható olyan perifériás országokra, ahol a legeltetett marha, illetve a szabadban zajló állattenyésztés sokkal jelentősebb egzisztenciális szerepet tölt be, mint az iparosodott centrumországokban.
