Egyre több brit étterem étlapjáról kerül le a lazac

A lazac az Egyesült Királyság legtöbbet fogyasztott hala, egyben az egyik legértékesebb importcikke. A skóciai lazacfarmokról viszont egyre több borzalmas hír kerül napvilágra. A haltenyészetekben tapasztalt körülmények nemcsak a halak számára okoznak szenvedést, de sok étteremtulajdonost is eltántorítanak attól, hogy étlapra vegyék a fogást.

A sokszor csak a tenger csirkéjeként emlegetett lazac az Egyesült Királyságban legtöbbet fogyasztott hal. Szinte minden rendezvényen vagy fogadáson megtalálható a kínálatban, az egykori különlegessége mára már ködbe vész. A leginkább a skóciai haltenyészetekből származó halak az ország élelmiszerexportjának 40 százalékát adják, vagyis nemcsak kulináris, de gazdasági szempontból is fontos cikknek számítanak. A lazacfarmokon tapasztalható szélsőséges állapotok miatt viszont sok étteremtulajdonos és séf dönt mostanában úgy, hogy inkább leveszi az étlapról. Az állatok életkörülményei, valamint az intenzív tenyésztés ökológiai hatásai rendre szerepelnek a döntés mellett szóló érvek között.

Mivel egyre több negatív információ érhető el a lazactenyésztésről, úgy döntöttünk, hogy felelősségteljes üzletként kell eljárnunk. Nem a lazaccal van a gond, hanem a tenyésztésével 

– mondja George Aykroyd, a devoni Lost Kitchen társalapítója és üzletvezetője.

A lazactenyésztés ökológiai károkat okoz

Az 1970-es évek óta a vadon élő lazacpopuláció száma nagymértékben csökkent. Matt Palmer, a WildFish környezetvédő szervezet munkatársa úgy véli, erről részben a nagyüzemi lazactenyésztés tehet. Palmer első kézből tapasztalta meg a skót lazacfarmokon lévő állapotokat, ugyanis állatorvosként dolgozott ezeken a helyeken.

Ugyanazokról a körülményekről számolt be, melyekről mostanában sokat lehet olvasni a téma kapcsán. A WildFish éppen ezért arra biztatja az éttermeket, hogy szálljanak be az „Off the table” (Le az asztalról) nevű kampányukba, amihez már több mint 150 intézmény csatlakozott. A lazac lekerült az étlapról a Grace & Savour Michellin-csillagos étteremben, a Silo hulladékmentes étteremben, a Tate-galériákban és az Apricityben is.

A lazacfarmokon elhullott halak száma milliós nagyságrendű. 2022-ben körülbelül 15 millió lazac pusztult el a tenyészetekben, ami a 2021-es adat kétszerese, a 2020-as évhez képest pedig háromszoros mennyiség. A sűrűn tartott halak remek lehetőséget biztosítanak a paraziták (vízitetvek) elszaporodásához, vagy a betegségek, fertőzések gyors terjedéséhez. Emellett a vizek fokozatos melegedése elősegíthette a mikromedúzák elterjedését is, ami szintén veszélyt jelent a halakra. Ezek az apró élőlények beszorulhatnak a halak kopoltyúiba, ahol gyulladást idézhetnek elő.

A skóciai lazac az Egyesült Királyság legnépszerűbb hala és az első számú ételexportja. A hazai és nemzetközi igény folyamatos növekedésével a lazacszektor – és az erre épülő munkahelyek – nem fognak veszélybe kerülni néhány belvárosi aktivista-szakács miatt

– mondta Tavish Scott, a Salmon Scotland érdekvédelmi szervezet vezetője.

Hozzátette, hogy a vízitetvek nemcsak a tenyésztett lazacokat, de a vadon élőket is ugyanúgy érintik, valamint hogy a skót farmok az egyik legkevésbé zsúfoltak a világon.

(The Guardian)

Ez a cikk is érdekelhet:

Eritrit áttetsző csatos üvegben, benne kiskanál, mellette egy barna edénykében is eritrit látható

Az agyvérzést kockáztathatod, ha ezt a népszerű édesítőszert fogyasztod

Évek óta az egyik legnépszerűbb cukorhelyettesítő az eritrit. Fehérjeszeletekben, „cukormentes”

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének