Elképzelhető, hogy már idén elérhetővé válik a Loyal nevű, biotechnológiával foglalkozó startup gyógyszere, amellyel a kutyák élettartamát szeretnék megnövelni. De nem ők az egyetlen cég, akik azon fáradoznak, hogy négylábú kedvenceink tovább maradhassanak mellettünk.
Valószínűleg legtöbben azt szeretnék, hogy kutyájukkal minél hosszabb időt tölthessenek együtt. Ugyan ki ne növelné meg még néhány évvel a kutyája életét, ha tehetné? Éppen ezen dolgozik egy San Francisco-i biotech startup, a Loyal. A The Guardian interjúja szerint jelenleg olyan tablettákon dolgoznak, amelyekkel megnövelhető lenne a kutyák élettartama. A cég már 150 millió dollárnyi tőkét is összekalapolt a befektetőktől.
A Loyal cég tablettái azon az elven működnek, hogy a nagy testű kutyák élettartama jellemzően rövidebb, mint az ölebméretű társaiké. Például egy német dog várható élettartama csupán 7,5 év, míg egy palotapincsi akár 12-15 évig is élhet. A nagy testű kutyákban nagyobb mértékben található a sejtnövekedésért is felelős IGF-1 hormon. Ezt a hormont sok öregedéssel kapcsolatos megbetegedéssel is összefüggésbe hozták.
Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy ahogy egyre nagyobb kutyákat tenyésztettünk, valamilyen mértékben a korai öregedést is beléjük kódoltuk. Szóval ha lecsökkentenénk az IGF-1 termelődését, annak biztosan lenne következménye, ha a kutya fiatal korában történne. Viszont akkor értelemszerűen kicsi maradna az állat. A kérdés, hogy fog-e működni akkor is, ha a kutya már nem növekszik
– nyilatkozta Dr. Matt Kaeberlin biológus, öregedéskutató.
A cég jelenleg három különböző tablettát igyekszik engedélyeztetni (Loy-001, Loy-002, Loy-003), amelyek közül a 002 áll legközelebb a forgalomba hozatalhoz. Ez kifejezetten a tíz évnél idősebb állatoknak készül, míg a 001 és a 003 a nagy testű kutyákat célozza.
A kutyák élettartama sok kutatás és fejlesztés kereszttüzében áll
Az már senki számára nem okoz meglepetést, ha valaki az alvásminőségét monitorozza, a napi lépésmennyiségét számolgatja, vagy a nyugalmi szívritmusát elemzi. De gyakorlatilag mindezt a kutyák esetében is megtehetjük már. Az élettartam meghosszabbításáért vívott harc a háziállatiparban is legalább annyira slágertéma, mint az embereknél. Ezért nem meglepő, hogy több fronton zajlanak a kutatások kifejezetten a négylábú társaink életének meghosszabbításának céljával.
Az amerikai Dog Aging Project jelenleg a rapamycin gyógyszer hatását teszteli több tízezer kutyán egy hosszú távú kutatás keretein belül. A gyógyszert eredetileg szervátültetetteknek fejlesztették ki. Ez a gyógyszer férgekben és egerekben sikerrel növelte az élettartamot. Más kutatások a bélflórára vagy a kalóriacsökkentésre fókuszálnak.
Az élethosszt megnövelő gyógyszerek mellett létezik még egyéb – drágább és etikai szempontból is megkérdőjelezhetőbb – módszer is, ha nem szeretnénk megválni kedvenceinktől. Egyre több országban van már lehetőség klónozni az elpusztult kedvencünket. Ez persze komoly anyagi ráfordítással jár, és azt senki sem tudja garantálni, hogy a fizikai megjelenés mellett a kutya temperamentuma is ugyanolyan lesz. Emellett bioetikai szakértők szerint erkölcsi aggályokat is felvet a háziállatok klónozása.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.