Krízishelyzetbe került egy szudáni állatmenhely az országban tomboló polgárháború miatt

Fegyveresek törtek be már két alkalommal a Sudan Animal Rescue állatmenhely területére, hogy állatokat lőjenek le a húsukért. De légicsapás is érte már az intézményt, ami a harcok miatt komoly ellátási gondokkal küzd. Nemcsak a menhelyi állatok, de a dolgozók is folyamatos életveszélynek vannak kitéve.

Április 15-én polgárháború robbant ki Szudánban. A harcok több mint három hónapja folynak, a tűzszüneti kezdeményezések rendre kudarcba fulladnak, az országot pedig humanitárius katasztrófa fenyegeti.

A hírforrások szerint több mint 900.000 embernek kellett a harcok miatt elhagynia otthonát és 600-nál is több halálos áldozatot követeltek az eddigi összecsapások. Az ilyen körülményeket viszont nemcsak a háború sújtotta ország lakossága, de az állatok is hasonló mértékben megsínylik.

„A Kartúmban lévő állatmenhely egy háború kellős közepén fekszik. […] Ez hatalmas kockázatot jelent, emellett pedig igen költséges folyamat ellátmányt vásárolni a menhelynek, és fogytán a pénzünk, amiből a személyzetet is fizetjük. Három hónapja dolgozunk mindenféle bevétel nélkül […], minden megtakarításunkat elköltöttük már. Ezen felül még áramkimaradásokkal is küzdünk, van, hogy két hétig nincs áram, ilyenkor pedig nem működnek az elektromos kerítések és a vízellátás. […] Kérjük, aki tudja, segítse a menhelyet ezekben a vészterhes időkben” – olvasható a Sudan Animal Rescue Facebook-oldalán a felhívás, valamint megtalálható az a Go Fund Me link, amin keresztül támogatni lehet az intézményt.

Állandó veszélynek van kitéve az állatmenhely

A Middle East Eye (MEE) cikke szerint az RSF milícia – ők akarják megbuktatni a jelenlegi katonai rezsimet – fegyveres tagjai már két alkalommal is behatoltak az intézménybe, ahol több állatot is lelőttek. Legutóbb két gazellával és egy tevével végeztek, ezt megelőzően pedig két szarvast raboltak el a katonák.

A megrázó fegyveres behatolások mellett a hadsereg légicsapásaitól is sérülést szenvedett az intézmény, amelyek következtében károk keletkeztek az energiaellátásban is. E nélkül az elektromos kerítések sem üzemelnek, ami a húsznál is több oroszlánnal rendelkező menhely esetében különösen nagy gondot jelenthet, fennáll ugyanis a veszélye, hogy a nagymacskák kiszöknek. A szükséges áramellátást biztosító napelemek pedig nem elég erősek, hogy megfelelően üzemeltessék a szivattyúkat, így tiszta ivóvíz sem jut az állatoknak.

A hússzállítmány heti rendszerességgel érkezik a menhelyre, a teherautóknak pedig számos katonai ellenőrzőponton kell áthaladniuk, mielőtt elérik az állatkertet. A háborút megelőzően a menhely saját kocsijával járt az ellátmányért, de a polgárháború kirobbanását követően az RSF azt is elkobozta.

Több mint két hónapja próbálok segítséget kérni nemzetközi vadvédelmi szervezetektől, hogy biztonságos helyre vagy a szomszédos országokba tudjuk szállítani az állatokat. Eddig sajnos nem tudtuk kimenekíteni őket a központból. Ez a helyzet veszélyt jelent az állatok és az ott dolgozók számára is, különösen, mióta a fegyveresek elkezdték megtámadni az állatokat

– mondta Hamid a Middle East Eye nevű lapnak, melynek munkatársai megkeresték az RSF milíciát a támadásokkal kapcsolatban, de ők nem reagáltak.

(Middle East Eye)

Ez a cikk is érdekelhet:

Eritrit áttetsző csatos üvegben, benne kiskanál, mellette egy barna edénykében is eritrit látható

Az agyvérzést kockáztathatod, ha ezt a népszerű édesítőszert fogyasztod

Évek óta az egyik legnépszerűbb cukorhelyettesítő az eritrit. Fehérjeszeletekben, „cukormentes”

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének