Közel azonos a növényi alapú húshelyettesítők és a növények ökológiai lábnyoma

Egy frissen közzétett kutatás szerint az állati eredetű hozzávalók lecserélése közel azonos mértékben csökkenti a környezeti terhelést, legyen szó növényekről vagy növényi alapú húshelyettesítőkről. A vizsgálat alapján a legkisebb kibocsátással a növényeket természetes formájukban felhasználó étrend rendelkezik. A kutatók emellett vizsgálták az egyes étrendek anyagi és egészségügyi paramétereit is.

Egy svéd kutatók által közzétett friss tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a különböző növényi étrendek nagyjából azonos mértékben csökkentik a környezeti terhelést – számolt be a Vegconomist. A University of Stockholm tudósai arra voltak kíváncsiak, hogy milyen környezeti lábnyom tartozik az egyes táplálkozási mintákhoz. Emellett megvizsgálták még az egyes étrendek anyagi vonatkozásait és tápanyagtartalmát is.

A kutatásban nem csupán az ilyenkor jellemző mindenevő, vegetáriánus és vegán felosztást alkalmazták. Az általános svéd étrend mellett hat különböző növényi étrendet határoztak meg. A már ismert flexitáriánus, vegetáriánus, vegán irányvonalak mellett a hozzávalók alapján is kombinálták az étkezési mintákat, így külön kategóriát kaptak azok, akik növényi húshelyettesítőket is fogyasztanak, illetve a teljes értékű növényi étkezés szerint táplálkoznak. A tanulmányban az egyes étrendek a következő kódneveken szerepelnek:

  • általános svéd étrend állati eredetű hozzávalókkal (BAU)
  • vegán étrend növényi alapú húshelyettesítőkkel (VGNPBA)
  • vegán étrend teljes értékű növényekkel (VGNWHOLE)
  • vegetáriánus étrend növényi alapú húshelyettesítőkkel (VGTPBA)
  • vegetáriánus étrend teljes értékű növényekkel (VGTWHOLE)
  • flexitáriánus étrend növényi alapú húshelyettesítőkkel (FLXPBA)
  • flexitáriánus étrend teljes értékű növényekkel (FLXWHOLE)

A PBA (plant-based alternative) alatt olyan termékekre kell gondolni, amelyek feldolgozott növényi alapanyagokból készültek és jellemzően valamilyen húskészítmény helyettesítésére szolgálnak. A teljes értékű növények alatt pedig a természetes formájukban felhasznált növényeket értik. A flexitáriánus étrendeknél a kutatók az állati hozzávalók legalább felét növényire cserélték.

Az ökológiai lábnyom a növényi étrendek esetén közel azonos

A kutatásból kiderül, hogy a vegán étrend esetén csökken a leginkább az üvegházhatású gázkibocsátás. Ez igaz akkor is, ha a vegán étrendben növényi húshelyettesítők (52%) vagy természetes formában használt növények (56%) szerepelnek. A földhasználat is a vegán táplálkozás mellett csökkent a legnagyobb mértékben. A húshelyettesítőket használva 44 százalékkal, teljes értékű növényeket fogyasztva pedig 32 százalékkal kevesebb ez az érték. Egyedül a vízhasználat nem változott jelentős mértékben a teljes értékű növényeket alkalmazó vegán étrendnél, de a húshelyettesítőket használó vegán étrend ebben a kategóriában is győzedelmeskedett.

A legnagyobb árcsökkenést a teljes értékű vegetáriánus étkezésnél mutatták ki a kutatók. A vegán étrendek a hozzávalóktól függően néhány százalékkal eltértek az általános étrendi költségektől. A húshelyettesítők alkalmazásánál valamivel drágább, teljes értékű növények esetén pedig olcsóbb lett az étrend.

A növényi irányba mutató étkezési minták számos módon javítottak az általános svédországi étrend tápanyagprofilján, és megfelelnek a legújabb tápanyagajánlásoknak, néhány kivételt leszámítva

– olvasható a kutatás eredményei között.

A növényi étrendek javították a vas-, rost- és magnéziumbevitelt, csökkentették a telített zsírsavak fogyasztását, illetve nem lépett fel cink- vagy fehérjehiány veszélye. A vegán étrend elégtelen eredményeket hozott B12-vitaminból, ami nem meglepő, ám ennek a pótlása könnyen megoldható. D-vitaminból egyedül a húshelyettesítőket használó vegán és flexitáriánus étrend ért el elfogadható értéket, amit a növényi alapú húshelyettesítők D-vitaminnal történő dúsításának lehet tulajdonítani.

A kutatás minden aspektusa országspecifikus, ezért különösen az anyagi vizsgálódás eredményeit nem lehet általános érvényűnek tekinteni.

Ez a cikk is érdekelhet:

Mosómedve néz ki egy fafelület mögül, két mancsával támaszkodik ezen a felületen

Mosómedvedetox: ápolónő élesztette újra a berúgott állatkölyköt

Meghökkentő történet járta be az amerikai sajtót az elmúlt napokban:

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének