A Princeton Egyetem egyik épülete, a Blair Hall kissé oldalról fotózva, gótikus stílusú épület, előtte füves terület

Négymillió dollárt vonnak el a Princetoni Egyetem klímakutató intézetétől

Túlzónak, valószínűtlennek és szorongást keltőnek minősítette a Trump-kormány a Princetoni Egyetemen végzett, klímaváltozással kapcsolatos tudományos programokat. Az egyetem és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal közös intézetétől ezért most összesen négymillió dollárt vonnak el. A szakértők és klímakutatók borzalmas lépésnek tartják az állami támogatás megvágását.

Egészen biztos, hogy Donald Trump kormányzása nem a környezetvédelmi intézkedések diadalának koraként vonul majd be az egyetemes történelembe. Már a kampány idején világossá vált, hogy az amerikai elnök számára a környezetvédelem inkább nyűg, mintsem cél. Sőt, megválasztásához nagyban hozzájárult, hogy engedményeket és a korábbi szabályozások eltörlését helyezte kilátásba. Azt pedig egyáltalán nem lehet a szemére sütni, hogy ebben hazudott volna. Az ország környezetvédelmi szempontból lényegében az 1970-es évek állapotához térhet vissza a jelenlegi lazításokkal. Trump intézkedései következtében akár a savas eső is visszatérhet.

A legújabb megszorítások keretében négymillió dollárnyi kormányzati támogatást vontak meg a Princetoni Egyetem és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) közös intézetétől, amiért azok „túlzó és valószínűtlen állításaikkal klímaszorongást keltenek” a fiatalokban. A Cooperative Institute for Modeling the Earth System munkájában, amely a világ egyik legmodernebb klímamodellező projektjét vezeti, a 2021-es fizikai Nobel-díjas tudós, Syukuro Manabe is részt vesz.

Több programot is érintenek a megvonások

A forrásmegvonás egy edukációs kezdeményezést is érint, amelyen fiatalok vehetnek részt egészen óvodás kortól a középiskoláig. Emellett két olyan, ötéves tanulmány költségvetését is elvágták, amelyek a klímaváltozás hatásait tanulmányozzák. Az egyik kutatás azt hivatott kideríteni, hogyan fog ingadozni a Föld vízellátása a felmelegedés miatt. A másik pedig azt, hogy a csapadékozásbeli változások és a tengerszint emelkedése hogyan hat majd a part menti áradásokra.

A klímakutatók igen hangosan bírálták a lépést. Valérie Masson-Delmotte a Párizs-Saclay Egyetemről úgy kommentálta a döntést, hogy a klímaveszély nem tűnik el attól, hogy úgy teszünk, mintha nem létezne. A NOAA korábbi vezetője, Rick Spinard pedig úgy véli, hogy a mezőgazdaság és az energiaszektor is megsínyli majd a támogatás megvonását. Ezek a rendszerek ugyanis erősen támaszkodnak a pontos éghajlati előjelzésekre. A Princeton nem kommentálta a támogatás megvonását.

Ez a cikk is érdekelhet:

Idős férfi és nő az erdőben, kirándulás közben

Miért élnek tovább a nők, mint a férfiak? Egy új kutatás közelebb visz a válaszhoz

A nők átlagosan hosszabb ideig élnek, mint a férfiak. Ez

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Vegán sushi, mellette evőpálcikák

Vegán sushi – a hagyomány és a kreativitás izgalmas ötvözete

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének