Öt évre betiltják a vadhúst a vuhani húspiacon, ahonnan a koronavírus indulhatott

Vuhan lett a negyedik kínai város, ahol betiltották bizonyos húsok értékesítését és vásárlását, miután a koronavírus-járvány rávilágított, hogy milyen veszélyeket rejt magában a húsevés. Egyelőre úgy tűnik, csupán 5 évre szól a korlátozás.

A város környékén a vadászatot is megtiltották, kivételt képeznek a kormány által jóváhagyott esetek, mint például a tudományos célú vadászat, a járványmegelőzési vadászat vagy a populáció szabályozása.

Más városok, mint Peking, a 12 millió fős Sencsen és a pár milliós Csuhaj azonban véglegesen betiltotta a kutya- és macskahúst, valamint bizonyos vadállatok fogyasztását.

Helyi aktivisták kampányokat is indítottak, hogy a vadhússal foglalkozó gazdákat segítsék átállni a növénytermesztésre, ami sokkal fenntarthatóbb, kevesebb veszéllyel jár és az állatokat is megmentenék a szenvedéstől. Sokan gyógynövényekről is tanulnak, amivel elhelyezkedhetnek a kínai természetes gyógyászatban.

A hatóságok döntését egyébként hatalmas nyomás előzte meg, a világ minden részéről politikusok, szervezetek, vállalatok, aktivisták és a kínai nép is kérvényezte, hogy tiltsák be a veszélyes vadhús piacokat, mert minden jel arra mutat, hogy a COVID-19 a patkósdenevérek elfogyasztása miatt mutálódott és terjedt el az emberek között, ami több millió fertőzöttet, több százezer halottat és valószínűleg egy újabb világválságot okozott.

Mindezektől függetlenül Kína nemrég a kutyákat a “haszonállat” kategóriából a “háziállatok” csoportba sorolta, ami egy nagyon fontos lépés a jó irányba, hogy egyszer megszűnjenek a kutyahús fesztiválok és a kutyák megölése.

Amíg állatokat használunk, járványok is lesznek

A jelenleg ismert 1400 kórokozó közül 800 állatoktól ered. A COVID-19 tehát csak egy a rengeteg betegségből, ami képes fajok között átlépve embert is fertőzni.

Azonban nem ez az első eset a 21. században, hogy állatról emberre terjedő betegség világjárvánnyá nőtte ki magát. A korábbi koronavírusok, a SARS és a MERS eredete is állatokhoz köthető, illetve a madárinfluenza és a sertésinfluenza is.

Sőt, 2007-ben, a SARS után néhány évvel több tanulmány is próbált figyelmeztetni, hogy nagy az esély hasonló járvány felbukkanására. Emellett majdnem minden évben látunk rá példát, hogy állatoktól eredő, emberre veszélyes kórokozókat fedeznek fel.

Legtöbbször a hordozó állattal való közvetlen kapcsolat által, vagy húsevéssel terjednek át emberre ezek a betegségek.

Mivel sok vadon élő faj hordoz emberekre is veszélyes kórokozókat, logikus lépésnek tűnik a kínai kormány részéről, ha betiltja ezeket a piacokat. Ám minden kormány részéről előnyös lépés lenne, ha felszámolnák a felesleges állathasználó iparágakat, és egy új, biztonságosabb, növényi alapú élelmezési rendszert támogatnának.

Ez a cikk is érdekelhet:

A Csak a Mentes Fesztivál kiállítói és látogatói felülnézetből

Vannak benned kételyek a mentes étkezés kapcsán? Oszlasd el őket a hétvégén Budapesten

A Csak a Mentes Őszi Fesztivál idén is Budapestre költözik.

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének