Újabb nagy sportmárkák intenek búcsút a kengurubőrből készült cipőiknek

Kenguru áll a tengerparton, háttérben a tenger, az erszényéből kinéz a kölyke.

Nem használ fel több kengurubőrt cipői gyártásához az Adidas, jelentette be a cég a részvényesek éves találkozóján. A hírre gyorsan reagált a japán versenytárs, az Asics is, mindössze öt nappal később döntött úgy, hogy 2025 végéig leszámolnak a vállalaton belül a kengurubőr használatával. A két sportmárka ezzel arra a listára iratkozott fel, amelyen már a Nike, a Puma vagy a Diadora is szerepel.

Nem készül több kengurubőr cipő az Adidasnál. A hírt a német sportruházatgyártó cég ügyvezetője, Bjørn Gulden jelentette be a részvényeseknek szervezett éves gyűlésen, Fürthben. Gulden szerint már hónapokkal ezelőtt leálltak a kengurubőr beszerzésével, és a jövőben sem tervezik újraindítani az importot – számolt be a Center for a Humane Economy (CHE) állatjóléti szervezet.

A CHE és az Animal Wellness Action (AWA) az értelmi szerzői a Kangoroos are not shoes (A kenguruk nem cipők) kampánynak, amelynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a kengurubőriparral kapcsolatos problémákra. A szervezet elnöke, Wayne Pacelle személyesen ment el Németországba, hogy az Adidas ügyvezetőjével tárgyaljon a témában.

A kenguruk tömeges mészárlását leginkább a kengurubőrexport élteti. Azzal, hogy az Adidas is kiszáll ebből az üzletből, sikerült elérnünk, hogy a világ öt legnagyobb sportcipőgyártója felhagyjon a kengurubőr használatával. A következő lépés, hogy megduplázzuk az erőfeszítéseinket, és hasonló bejelentést csikarjunk ki a japán Asics és Mizuno márkákból is

– mondta Pacelle.

Az Adidas példája megihlette a japán sportcipőgyártót is

Az Asics esetében azonban végül nem volt szükség a kampányolók extra erőfeszítéseire. Csupán napokkal később arról tájékoztatta a japán gyártó a CHE-t, hogy 2025 végére ők is kivezetik a kengurubőrből készült termékeket.

Miután sikeresült kifejlesztenünk egy magas minőségű alternatívát, úgy tervezzük, hogy 2025 végéig befejezzük a kengurubőrből készült termékek gyártását. Nagy hangsúlyt fektetünk az etikus anyagbeszerzésre, miközben továbbra is arra törekszünk, hogy javítsuk a termékeink minőségét

– írta az Asics.

Annak ellenére, hogy rendszerint a fenntarthatóság, valamint a kenguruk mészárlásának etikai problémája is felmerül a váltás indoklásánál, jellemzően egy új, jobb tulajdonsággal bíró vegán bőr az, amely a cégeket váltásra készteti. Így történt ez a Nike és a Puma esetében is: saját fejlesztésű szintetikus bőrre cserélték az alapanyagot.

A kengurubőr ideje lassan lejár

Habár a Nike-hoz és a Pumához képest kicsit lassan kapcsoltak – ők már 2023-ban kivezették a kengurubőrt –, a két sportmárka döntésével a Mizuno maradt az egyetlen jelentős sportcipőgyártó, amely még használja ezt az alapanyagot. A CHE és az AWA pedig a jövőben minden erejükkel azon lesz, hogy hasonló lépésre ösztönözzék a Mizuno döntéshozóit is.

Az Asics felállította az erkölcsi mércét, amit a többi japán cégnek illene követnie. Remélem a Mizuno lesz a következő

– fogalmazott Victoria Garafola, a CHE képviselője Japánban.

Évente 1,4-1,7 millió kengurut lőnek ki, elsősorban a bőrükért és húsukért. A hivatalos adatok azonban nem számolnak azokkal az elárvult és elpusztult kölykökkel, akik a szülők kilövését követően képtelenek gondoskodni magukról. Ausztráliában jelenleg több mint 40 millió kenguru él. Ebből a vadászható kengurufajok együttes populációja az öt államban 36,5 millió egyed.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének