bébi kékpingvin akadályozta a forgalmat Új Zéland repterén

Váratlan látogató: egy kék pingvin akadályozta a reptéri forgalmat

Egy hőségtől legyengült kék pingvin miatt késtek Új-Zéland egyik repülőtéren a járatok. A kis pingvinfiókát egy állatkerti kórházba szállították.

Aki utazott már repülőgéppel, tudja, hogy a legkevésbé sem ritka, hogy az eredeti időpontnál később indul el egy járat. Azóta, hogy a klímaváltozás egyre szélsőségesebb időjárást produkál, még gyakoribbá váltak a késések. De kalkulálni kell persze azzal is, hogy sztrájkba kezd a repülőtéren dolgozó személyzet.

Az azonban, ami miatt az új-zélandi Wellington nemzetközi repülőterén késtek év elején a járatok, a legkevésbé sem tekinthető mindennapos eseménynek. Az történt ugyanis, hogy a kifutópályán megjelent egy kék pingvin – számolt be az esetről a Green Matters.

Ezek az állatok elterjedtek Új-Zélandon, így a megjelenése akkora megdöbbenést azért nem keltett, mintha például egy zebra baktatna a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér egyik kifutópályáján. Az új-zélandi természetvédelmi minisztérium szerint azonban a kék pingvinek elsősorban a szárazföldtől távol eső szigeteken élnek. Ráadásul általában csak éjszaka mennek ki a partra.

Ez egy nagyon szokatlan esemény, nincs feljegyzés arról, hogy korábban akár csak egy pingvin is ellátogatott volna hozzánk ilyen formában

– mondta Jack Howarth, a repülőtér vadvédelmi tisztje.

Magyarázatként az esetre egyébként az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a kék pingvin átosont a kifutópálya mellett lévő kerítés alatt, amely a sziklás partvonal mentén húzódik.

Nem volt túl boldog a pingvin

Howarth elárulta, a kisállat nem volt túl jó hangulatban, amikor befogták, de ez az adott körülmények között persze nem meglepő. „A kifutópályánk érzékelői akkoriban 50 fokot mutattak, így nem csoda, hogy nem volt különösebben boldog” – írta a repülőtér Instagram-posztjában.

A repülőtér személyzete a kék pingvint a wellingtoni állatkert The Nest (A fészek) nevű, vadállatok számára fenntartott kórházába vitte. Itt az orvosok arra jutottak, hogy egy hathetes fiókáról van szó. A történet vége szerencsére boldog végkifejlet lehet, nem pedig állatkerti bezártság. Az állatvédők gondoskodnak arról, hogy a hőségtől legyengült állat felépülése után visszatérhessen a természetbe. Ehhez egyébként már csak az hiányzik, hogy a frissen kinőtt felnőtt tollazata vízállóvá váljon.

A kék pingvin nem veszélyeztetett – ellentétben pápaszemes rokonával

A kék pingvinek Új-Zélandon és Ausztrália déli részein élnek, ők a legkisebbek a pingvinek között. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint a populáció közel 470 ezer szaporodó egyedből áll, jelen állás szerint ezzel nincsenek veszélyben kihalás tekintetében, stabil az állomány.

Nem mondható el ugyanez a pápaszemes pingvinről. Ennek esetében a példányszám a XX. század elején még kifejezetten magas volt: több millió párt tartottak számon. Mára azonban a helyzet sokat változott, mindössze 11 ezer szaporodó pár maradt. Tudósok szerint most arra lehet számítani, hogy 2035-re kihal a pápaszemes pingvin.

A dél-afrikai kormány nem késlekedett a válaszlépéssel. Barbara Creecy, a Dél-afrikai Köztársaság környezetvédelmi minisztere bejelentette, a madarak védelmében korlátozzák a kereskedelmi célú halászatot a nagyobb kolóniák közelében.

Ez a cikk is érdekelhet:

Lewis Hamilton ferraris kabátban guggol, mögötte szurkolói tömeg, mellette pedig a kutyája, Roscoe fekszik

Elpusztult Lewis Hamilton kutyája – egyesek már a pilóta felelősségét firtatják

Élete egyik legnehezebb döntését hozta meg Lewis Hamilton: kutyája, Roscoe

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sütőtökös risoni fehérbabbal és pirított laskagombával fekete tányéron

Sütőtökös risoni fehérbabbal és laskagombával – ősziesre hangolt mediterrán fogás

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének