Sztárok

Katy Perry elhatározta, hogy vegán lesz, a kutyáját is bevonná az életmódváltásba

katy-perryFotó: katyperry / Instagram

„Légy nyitott a jóra!” – vallja régóta a világ egyik legjobban kereső énekesnője Katty Perry, aki számára ez a jelmondat mostantól talán a vegánságot is magába foglalja.

A növényi étrenddel már jó ideje szimpatizáló amerikai énekesnő idén januárban jelentette be, hogy kész a vegán életmód megkezdésére. Ráadásul mindezt nem egyedül teszi, hanem kedvenc kutyusa, Nugget társaságában.

Katy Perry pontosan tudja mire vállalkozik, hiszen négy hónapon át már kipróbálta a növényi étrendet, ám csak most szánta el magát arra, hogy nyíltan fel is vállalja ezt az életmódot és véglegesen belevágjon.

A világon a legtöbb, nem kevesebb, mint 109 millió Twitter-követővel rendelkező sztár, ezen a platformon jelentette be döntését, miszerint:

„95 százalékosan készen állok arra, hogy 100 százalék vegán legyek!”

Az énekesnő bizonyára tisztában volt azzal, hogy elhatározása rajongói számára is inspiráló lesz, a bejegyzésére azóta is folyamatosan érkeznek a pozitív visszajelzések, amelyben többen is csatlakoznak hozzá.

Már az is figyelemfelkeltő volt, hogy az utóbbi időben többnyire növényi ételeket osztott meg az Instagramon, miközben köszönetet mondott a Földnek az elkészítésükhöz szükséges egészséges és csodálatos alapanyagokért.

Élhet-e növényi tápokon egy kutya?

Nugget részvétele az életmódváltásban azonban még a lelkes rajongók táborát is megosztja. S bár a kiskutya már a négy hónapos felkészülési időben is követte gazdája életmódját, sokan nem értenek egyet a sztár döntésével. A kritikusok arra hivatkoznak, hogy egy húsevő állat nem térhet át a növényi étrendre anélkül, hogy az egészsége ne látná kárát.

A PETA állatjogi szervezet azonban egészen másképp látja a kérdést, megfelelő tervezéssel és gondozással szerinte a kutyák élhetnek növényi alapú kutyatápokon.

A tulajdonosok azonban felelősek azért, hogy valamennyi szükséges tápanyagot megkapják kedvenceik. Egyébként nem Katy Perry az egyetlen híresség, aki hasonló döntés miatt került a támadások kereszttűzébe.

Így járt a Forma 1-es világbajnok Lewis Hamilton is, aki vegán életmódját szintén megosztja kutyájával. Szerinte Roscoe nevű kedvencének sokat segítettek a vegán kutyatápok, nagymértékben enyhítette ugyanis az addigi betegségeinek tüneteit.

Az állatvédő szervezet egyébként maga is üdvözölte Perry januári döntését, miszerint Nugget is növényi étrendre áll át, csak annyit kértek tőle, hogy mindenképpen konzultáljon állatorvosával. Közleményükben még olyan növényi alapú finomságokat is ajánlottak a sztárnak, amelyek garantálják egy kutya egészséges fejlődését.

Katy Perry tavaly augusztusban adott életet kislányának, Daisy-nek, aki éppen az új albumának kiadása előtt két nappal született meg. Az énekesnő már korábban is kifejezte ellenszenvét bizonyos húsfajtákkal szemben, különösen terhessége idején.

Fokozatosan váltott

Tavaly márciusban egy élő Instagram bejelentkezésben már elmondta, nem kedveli a vörös húsokat, és kifejezetten hálás a növényi alapú Impossible Burgerért, amely mindig jó választásnak bizonyult kívánósabb pillanataiban.

Egyik friss posztjában pedig egy tejmentes növényi öntet fényképét osztotta meg a közösségi felületén „Istenem, meghallgattad imáimat!” megjegyzéssel.

A nagy bejelentést megelőzően Perry egy videóüzenetben már beszélt arról, hogy az új esztendőben nyitott lesz minden olyan apró változásra, amely nemcsak szellemének és elméjének, de testének egészségesebbé tételéhez is hozzájárulhat.

S bár megígérte önmagának, hogy az eddiginél gyakrabban fog meditálni, az őt körülvevő világhoz is szorosabban szeretne kapcsolódni. Utóbbinak vélhetően a későbbi bejelentéséhez is volt köze, vagyis ahhoz, hogy vegánként az állatok jólétéhez és a természet védelméhez kíván aktívan hozzájárulni.

Katy Perry példája világszerte sokak számára lesz majd ösztönző hatással, így a bejelentés az egyik legjobb hír, amivel a vegánok számára a 2021-es év kezdődhetett.

Gy. Szabó Csilla

Gy. Szabó Csilla

Újságíró
Írok, futok, meditálok és vegán vagyok. Csak olyan dolgokkal foglalkozom, amelyekben hiszek, ezért a növényi étrendre is etikai okokból tértem át. Döntésemet a mai napig nem bántam meg, a maratonokat is pontosan úgy futom, mint korábban.

Írd le a véleményed!

Szünet.

A Veganuár 2020 lezárult. 
Térj vissza néhány hét múlva, hogy elsőként regisztrálj
a 2021-es kihívásra.